Chanyeol - Kai
-Mi? - kapta fel a fejét Kai ijedten.
-Ti bizony! - mondták szinte egyszerre a többiek.
-Majd én elmesélem - mondta Chanyeol gyorsan. Kai meglepett pillantást vetett rá, de bólintott.
-Semmi olyan nem volt a bemutatásnál, amire kíváncsiak lennétek. De azért elmesélem.
FLASHBACK
CHANYEOL POV
Fáradtan botladoztam haza az egész napos próbák, gyakorlások után. Az ég már szinte fekete volt, olyan sötét volt. Egy csillagot sem láttam. Nem mintha észrevettem volna őket. A fáradtság elnehezítette minden végtagomat, lelassította az agyamat. Azt sem vettem volna észre, ha felrobban valami mellettem. Ahogy az sem tűnt fel, hogy az utcánkban, szinte a házunk előtt ott vár rám valaki. Egy farmernadrágos, inges alak. Sötét hajjal, napbarnított, vonzó bőrrel. Csillogó szemekkel, varázslatos mosollyal az arcán. Elsétáltam mellette. Egyetlen dolog lebegett a szemem előtt, mégpedig, hogy végre ágyba bújhassak, és kialudhassam magamat. Tovább csoszogtam a házunk felé, aminek piros teteje már kitűnt a többi közül. Ekkor azonban egy ismerős hang ütötte meg a fülem.
-Park Chanyeol!
Lassan hátrafordultam, és megláttam azt az alakot, aki mellett úgy sétáltam el, mintha egy ismeretlen idegen lenne.
-Jongin-ah? - motyogtam rekedt hangon. Azt hittem a fáradtságtól már képzelődök is.
-Csak úgy elsétálsz mellettem? - kérdezte sértetten, keresztbe tett karokkal.
-Nem láttalak, ne haragudj.
Tettem felé néhány lépest, de túl messzinek tűnt. Megálltam, és csak néztem. Néztem a fiút, akit szerettem. Akibe teljes szívemmel szerelmes voltam.
-Mi van veled? - kérdezte ijedten.
Erőtlenül megráztam a fejem. -Semmi - mondtam. - Csak... - Nem találtam a szavakat. Szinte a nyelvemen voltak, de képtelen voltam kimondani őket. - Csak... fáradt vagyok.
-Túlhajszolod magad - sóhajtott fel.
-Debütálnom kell. Nekem ez... ez az életem.
Nem vitatkozott velem. Két nagy lépéssel átszelte a köztünk lévő távolságot.
-Hazakísérlek - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.
Bólintottam. A testemet vonszolva indultunk el a házunk felé. Nem beszélgettünk, erőm sem lett volna hozzá. Csak sétáltunk előre. Ahogy megérkeztünk, hirtelen észhez tértem. Kitisztult előttem a kép. Éppen a barátommal sétáltam hazafelé, de a fáradtság miatt még nem is köszöntöttem rendesen. Azonnal megfogtam a kezét, megsimítottam puha, kócos haját.
-Köszönöm, hogy elkísértél - mondtam összeszedve minden erőmet, hogy ki tudjak préselni magamból egy értelmes mondatot.
-Mindig te teszed... Már ideje volt, hogy egyszer én kísérjelek haza - vont vállat megvillantva tökéletes mosolyát.
Nem tudtam levenni a tekintetem azokról az ajkakról, a hófehér fogairól. Gondolkodás nélkül lehajoltam, és megcsókoltam. Az ajkaim puhán simultak rá az övére. Az arcát a tenyerem közé vettem, ő pedig követelőzően átkarolta a derekam. Közelebb húzott magához, én pedig elmélyítettem a csókot. Nem érdekelt, hogy a szüleim bármikor megláthatnak vagy esetleg a szomszédok. Még a fáradtságot sem éreztem, míg ajkai az enyémen voltak. Mintha erőt merítettem volna az érintéséből, feltöltődtem. Azonban ahogy eltávolodott tőlem, újra elkapott az a fajta kimerültség, ami ellen nem tud küzdeni az ember. Elnehezíti a pilláit, a testét, lelassítja a gondolkodását.
-Mennyire vagy fáradt? - kérdezte. Még válaszolni sem volt erőm, csak bambán meredten mozgó ajkaira, amik olyan hívogatóak voltak.
-Nem akarsz behívni... egy üdítőre?
A testemen végigfutott az áram szavaitól. Kellemesen megborzongtam.
-Gyere - mosolyogtam rá. Mintha visszatért volna az erőm, megfogtam a kezét, és energikus léptekkel mentem a házunk bejárata felé. A nappaliba vezettem, ahol a szüleim tévéztek. Meglepetten meredtek ránk, de mindkettőjük arca felragyogott, amikor bemutattam nekik Kait. Utána rögtön a szobámba mentünk. Ahogy az ajtó bezáródott mögöttünk, Kai nekilökött a falnak. Azonnal ajkaimra mart, kiéhezve, vadul csókolt, mint még soha. A ruháimat szinte letépte rólam. Hagytam neki, hogy kiélvezze azon kevés alkalmak egyikét, amikor ő dominálhat. És nagyon is jól tettem. Az az éjszaka igazán kellemesen telt el...
JELEN
-Ennyi - mondta Chanyeol. - Semmi különös...
Az asztal alatt érezte Kai érintését, de nem reagált rá. Akkor kiderülne minden...
-Kimegyek a mosdóba - állt fel Kai. Ösztönzőleg megszorította Chanyeol combját, aki szintén felpattant.
-Elkísérlek.
-Komolyan nem bírjátok ki míg hazaértek? - sóhajtott fel Chen gonosz vigyorral az arcán.
-Várjatok meg minket a következő sztorival! - mondta Chanyeol, azzal elindultak a mosdók felé.
Ahogy látótávolságon kívül kerültek, Kai az idősebb felé fordult.
-Miért hazudtál? - kérdezte.
-Nem hazudtam.
Elértek a mosdókig, azonban egyikük sem ment be az ajtón.
-Nem ekkor találkoztunk először valamelyikünk szüleivel.
-Az én szüleimmel így találkoztál először - mondta Chanyeol szigorú arckifejezéssel az arcán.
-Még mindig haragszol miatta? - Kai arcán eluralkodott a félelem. Chanyeol keze után nyúlt. Megszorította, majd behúzta az üres mosdóba. - Hyung... tudod, hogy... tudod, hogy szeretlek és az csak egy régi, bizonytalan kis botlás volt.
-Tudom - bólintott halvány mosollyal az arcán a rapper. - De azt is megbeszéltük, hogy soha nem emlegetjük fel azt az estét. Akkor most miért kellett volna elmesélnem mindenkinek, hogyan találkoztam anyukáddal legelőször?
-Tényleg nem haragszol?
-Jongin-ah, az már nagyon régen volt. Azt mondtam, el tudom felejteni, meg tudok bocsátani, nem?
-De igen - bólintott bizonytalanul Kai.
-Nem haragszom - mosolyodott el Chanyeol. Magához húzta Kait, szorosan megölelte. Az arca a fiú hajához simult. Jó illata volt, mint mindig. Beszippantotta, és hagyta, hogy az emlékek elárasszák a fejét. Azok az emlékek, amiket el kellett volna felejtenie.
FLASHBACK
CHANYEOL POV
Forró bőre az enyémhez simult, ahogy az ágyamban feküdtünk. Aludt. Halkan szuszogott, mint egy kisbaba. Minden lélegzetvétele csiklandozta a mellkasomat. Kócos haja a szemébe és a vállamra omlott. Olyan volt, mint egy festmény. Lepillantottam rá, ahogy a karjaim közt az ágyamban meztelenül alszik. Igen, pont mint egy festmény... Hosszú szempillái, telt ajkai, hamvas bőre... Már csak a gondolattól is megremegtem, erre fel pedig a karjaim közt tartottam, a mellkasomon aludt édesen szuszogva. Az ajkaimat beharapva mosolyodtam el. Olyan boldognak éreztem magamat, mint még soha. Biztos voltam a szerelmében, és abban még biztosabb, hogy ő az, akit nekem teremtettek. Ezt csak még jobban bizonyította, amit alig egy órája műveltünk. Szeretkeztünk. Mindketten életünkben először. És fantasztikus volt. A fejemet elárasztották a képek, a nyögdécselései, az érintése,a karmolása. A vér száguldozott a fejemben, a péniszem lüktetni kezdett. Erővel tereltem el a figyelmemet a forró témáról.
Újra rápillantottam, mikor mocorogni kezdett. Megdörzsölte a szemeit, majd lassan rám nézett. Álmos, de boldog mosolyra húzódott a szája.
-Elaludtam? - kérdezte kissé rekedt hangon.
-Ühm - bólintottam megsimítva az arcának a vonalát.
-Ne haragudj, nem akartam.
Megráztam a fejem, majd puszit nyomtam a homlokára.
-Mennyi az idő? - kérdezte.
Az éjjeliszekrényemen lévő órára pillantottam.
-8 múlt kicsivel.
-Nincs kedved elmenni sétálni? - könyökölt fel izgatottan. - Még nincs olyan késő...
-Ha szeretnél, akkor menjünk - egyeztem bele könnyedén.
20 perc múlva elhagytuk az üres házat, és a közeli főutcán sétálgattunk a kirakatokat nézegetve. Ez azonban más volt, mint az összes többi randink. Mintha a légkör is megváltozott volna körülöttünk. Sokkal közvetlenebbek voltunk egymással, a pillanatok, amikor összekapcsolódott a tekintetünk, megsokszorozódtak. Annyira szép volt minden. Pont mint egy amerikai romantikus filmben.
Megálltunk az egyik játékautomatánál. Lepillantottam Kaira, aki vágyakozva nézte a rengeteg plüsst.
-Szeretnéd valamelyiket? - kérdeztem.
-Nem - rázta meg a fejét. A szeméből azonban ki tudtam olvasni az igazi választ: igen, nagyon.
-Melyiket? - vigyorodtam el.
-A majmot - mutatott az üvegen keresztül rá széles mosollyal az arcán.
-Megszerzem neked - mondtam.
Bedobtam a megfelelő érmét a gépbe, majd a majom felé irányítottam a kart. Elsőre sikerült megfognom a majmot a fenekénél. Már majdnem megszereztük, mikor kicsúszott a gép fogai közül, és visszahuppant a többi plüss közé.
-A fenébe... - morogtam az orrom alatt.
Újabb érmét dobtam be, de ez alkalommal még a babát sem tudtam megfogni. Egy esetlen maci került a gép fogai közé, amelyik ugyanúgy végezte, mint a majom. Ismét megpróbálkoztam vele. A következő apró is az automatában landolt. Ez alkalommal egy kutyát sikerült megfognom, mi több! Megszereztem neki a kutyust! Elégedetten nyújtottam oda neki, majd újabb érméért nyúltam. Már majdnem bedobtam, mikor megállította a kezem.
-Nem kell a majom - mosolygott rám. - Nagyon tetszik a kutya. Köszönöm.
Az ujjait összekulcsolta az enyémmel, lábujjhegyre emelkedett, mintha meg akarna csókolni, de egy autó hangos dudálása ráébresztette, hogy az utcán vagyunk. A kezemet azonban nem engedte el. Kézen fogva indultunk tovább. Heves szívdobogással néztem, ahogy a plüss kutyust nézi. Sötét szemei csillogtak, mintha ezernyi csillag ragyogna benne. Lassan felemelte a fejét, felém fordult. Az ajkai széles mosolyra húzódtak.
-Nagyon tetszik - mondta megrázva az arcom előtt játékosan a plüsst.
-Hogy hívják? - nevettem fel.
Előre nézett, elgondolkodva sóhajtott fel.
-Mondjuk... - A szava elakadt, ledermedt, majd a kezét kirántotta az enyémből. Jéggé fagyva állt meg, és nézett mereven maga elé.
-Mi a baj? - kérdeztem.
Követtem a pillantását, de semmi különöset nem láttam. Az emberek ugyanúgy sétáltak, az autók elhúztak mellettünk. Minden normálisnak tűnt. Egészen addig, míg egy idegen, csinos nő meg nem állt előttünk.
-Anya! - mosolygott rá Kai erőltetetten. - Mit keresel te itt?
-A nővéred hívott, hogy menjek elé a táncórái után. Utána beugrunk még holnapra vásárolni. De... - a pillantása rám tévedt. - ki a barátod?
-Csókolom - mosolyogtam rá. - Park Chanyeol vagyok, Jongin...
-Csak egy barát - vágott a szavamba sietősen.
-Ó, örülök, hogy megismerhetlek Chanyeol. - A mosolya ugyanolyan volt, mint Kai-é. Azonban én nem tudtam visszamosolyogni rá. A döbbenettől ledermedve bámultam az anyukája ismerős vonásait.
-Nekem most mennem kell - mondtam erőtlen hangon. - Csókolom, szia. - Azzal ott hagytam őket. Anélkül, hogy visszapillantottam volna,elmenekültem. A fülemben megállás nélkül Kai szavai csengtek; "csak egy barát". Hatalmasat csalódtam. Úgy éreztem, a szívem kettészakad. Pár órája még azt mondta, hogy szeret. Meztelenül bújtunk egymáshoz. Szeretkeztünk... életünkben először. Azt hittem, ez neki is sokat jelent... mert nekem szinte mindent. Ő volt az a támasz, aki mindig mellettem állt. Ha a tánc gyakorlástól elment a kedvem, ő erőt adott nekem, azt mondta, nem vagyok ügyetlen... És most... most egyszerűen letagadott. Semmisnek tekintette azt, ami nekem majdnem mindent jelentett.
Egész testemben remegtem. Mindenem fájt, de legjobban a szívem volt az, amibe villámlásszerűen csaptak bele az emlékek. Végigviharzott a fejemen az együtt töltött idő, és az, ahogy ezt tönkre tette. Három szóval mindent lerombolt. "Csak egy barát."
A végtagjaim elnehezedtek, alig bírtam vonszolni magamat. Minél messzebb akartam kerülni tőle, de képtelen voltam tovább menni. Hirtelen erőtlennek éreztem magam, a lábaim alig bírták el a súlyomat. Alig kaptam levegőt, mintha fulladoztam volna.
A legközelebbi padhoz vonszoltam magam, és lerogytam rá. Átöleltem a mellkasom, hátha attól csillapodik az a kibírhatatlan fájdalom, ami belülről emésztett. De nem, az az elviselhetetlen kín nem akart csillapodni.
A karomra pillantottam, ahogy éreztem, valami rácsöppen. Eső? Nem, az ég tiszta volt. Ekkor jöttem rá, hogy sírok. A könnyeim rendíthetetlenül áztatták el az arcomat. Sírtam. Hang nélkül, csendben zokogtam, ahogy megismertem, milyen kegyetlen is a szerelem...
JELEN
-Menjünk vissza - mondta Chanyeol eltávolodva Kaitól. - Így is szórakozni fognak velünk, hogy mit csináltunk itt ennyi ideig.
-Csak egy pillanat - húzott vissza. Lábujjhegyre emelkedett, az arcomat a tenyere közé vette. - Szeretlek - mondta. - Tudom, hogy nem mondom eleget, és nem vagyok jó az érzelmeim kifejezésében, de remélem, tudod, hogy szeretlek.
-Tudom - mosolyodott el Chanyeol. Ajkait Kai-éhoz érintette, és lágyan megcsókolta. - Én is szeretlek, Jongin-ah.