-Bebizonyítani? – nevetett fel Kai. Lepillantott Luhanra, akinek az arcán teljes komolyság ült. Az ő arcáról is leolvadt a mosoly. – Bebizonyítani? – tette fel a kérdést újra, azonban a hangja mögött már más érzelmek bujkáltak.
-Ühm – bólintott Luhan. – Bebizonyítani.
Ettől az egy szótól Kai hátán végigfutott a kellemes borzongás. Anélkül, hogy észrevette volna, beharapta alsó ajkait. Várakozóan pillantott az idősebbikre, majd bólintott. Úgy érezte, mintha ettől az egy szótól az élete megváltozna. Mintha minden a feje tetejére állhatna, és nem negatív értelemben.
Luhan könnyedén elmosolyodott. Közelebb lépett Kai-hoz, majd belecsípett a karjába. A fiú arcán meglepettség és csalódottság terjedt szét. Megdörzsölte a fájó részt a kezén, majd kínosan elmosolyodott.
-Hát… tényleg nem álom – mondta zavartan elnevetve magát.
-Mi ez a fej? – vigyorodott el Luhan Kai arcára pillantva.
-Ó, semmi – rázta meg a fejét a fiatalabbik. – Csak örülök, hogy itt vagy.
Luhan meglapogatta Kai hátát. Elmosolyodott, majd az ajtó felé tolta.
-Nincs ma semmi dolgod, ugye?
-Nem, nincs – rázta meg a fejét lesütött szemmel Kai. – Csak még… átöltözöm gyorsan.
Hátat fordított Luhannak és a táskájához lépett. Kifújta a levegőt a tüdejéből. Megpróbálta lenyugtatni egy kicsit hevesen dobogó szívét. Nem tudott egy képet kiverni a fejéből, és ez kezdte az őrületbe kergetni…
Levette magáról bő felsőjét, és előkutatta a másikat. Hátrapillantott Luhanra, aki a kanapén ült, és félig lehunyt szemmel várt rá. A szíve újra őrülten kezdett verni. Lezárta a szemeit, de akkor újra felrémlett előtte az a kép, ami azóta kísértette, hogy Luhan belépett a próbaterembe. Megpróbálta kiverni a fejéből, de a teste magától mozogni kezdett. Úgy érezte, mintha a végtagjai ösztönösen vinnék rejtett vágyai felé. Mikor feleszmélt, már a fiú előtt állt.
-Mi az? Nem öltözöl? – pillantott fel rá Luhan mosolyogva.
Kai elveszetten nézett körbe. Bólintott, és megfutamodva visszaindult a felsőjéhez. Néhány lépés után azonban újra megtorpant. Nem akarta elveszíteni újra a bátorságát. Lépni akart, csak… hogyan? Bizonytalanul nézett hátra a háta mögött a még mindig nyugodtan ücsörgő fiúra. Úgy érezte, a szíve már nem verhetne eszeveszettebben, mikor az bebizonyította, mégis lehetséges… Megköszörülte a torkát, majd ismét megfordult, és visszalépkedett Luhan elé.
-Mi van veled, Jong In-ah? Mondani akarsz valamit? – nézett fel rá értetlenül.
-Igen – bólintott a fiú. Lehunyta a szemeit, hogy összeszedje a gondolatait, majd magabiztosabban nyitotta ki őket. – Hyung, sajnálom – suttogta remegő hangon, azzal lehajolt Luhanhoz, és habozás nélkül megcsókolta. Úgy érezte, mintha apró villámok cikáznának az ajkán. A testét forróbbnak, a szívét könnyebbnek érezte. A kezét a fiú derekán pihentette.
Hirtelen Luhan eltávolodott tőle. Elveszett tekintettel pillantott Kai-ra. Hevesen lélegzett. A kezét az ajkai elé kapta. Megmerevedve bámult maga elé.
-Ez… - suttogta remegő hangon, befejezni azonban nem tudta a mondatot.
-Hyung… én… - Kai összezavarodva nézett az idősebbikre. Nem ezt a reakciót várta. Azt hitte, Luhan nem fog ellenkezni.
-Jong In-ah, ezt…? – Luhan rekedt hangon kereste a szavakat.
-Azt hittem… nem fogod bánni – suttogta Kai. – Én… sajnálom, ha… rosszat tettem.
Luhan szemeibe könnyek gyülekeztek. Lehajtott fejjel próbálta összeszedni magát. Soha nem gondolta volna, hogy ez egyszer meg fog történni vele. Hogy Kai… Kim Jong In megcsókolja…
-Miért tetted? – nyögte elhaló hangon.
-Én… csak… megtettem. Azt hittem, nem fogod bánni, de akkor… akkor felejtsük el. Mintha meg sem tö…
Luhan ajkai határozottan szorultak Kai-éra, beléfojtva a szót. Magához húzta félmeztelen testét. Végigsimított a fiú forró bőrén. Az ujjai bizseregni kezdtek az érzéstől.
Néhány perccel később a két fiú már a kanapén ült. Szótlanul meredtek maguk elé. Nem tudták, mit kéne mondaniuk vagy éppen, hogyan kéne közölniük azt a másikkal, ami a fejükben kavargott.
-Hyung… én nem vagyok meleg – suttogta Kai. – Nem vagyok meleg, de… azt hiszem… azt hiszem, hogy szeretlek. Igen, szeretlek, és… és nem akarom, hogy ennek vége legyen.
-Most mit mondjak? – sóhajtott fel Luhan. – Tudod, hogy én is szeretlek.
-Akkor… Akkor nem kell, hogy ennek vége legyen, ugye? – kérdezte Kai reménykedő pillantással.
-Azt hiszem… nem.
Kai lehajtott fejjel nevetett fel. A kezét a szája elé kapta, próbálta visszafojtani a kacagását.
-Mi az? – vigyorodott el Luhan is.
-Ez olyan kínos – kuncogott tovább Kai. – Még soha nem volt ilyen kínos köztünk a hangulat.
-Igaz – nevetett fel az idősebb is. Hátravetette a fejét a kanapé háttámlájára. Lehunyta a szemét, felsóhajtva mosolyodott el.
-Hyung, - csúszott közelebb a kanapén a fiúhoz Kai – én tényleg nem vagyok meleg – győzködte tovább Luhant.
-Ühm – vigyorodott el a másik. – Ha ez megnyugtat, akkor mondjuk azt, hogy nem vagy az.
-De komolyan nem vagyok az! – morgolódott tovább Kai.
-Akkor gondolom, ha ezt tenném, akkor nem tetszene – mondta pajkosan mosolyogva Luhan, azzal lágy puszit nyomott a fiú ajkaira.
-Akkor sem vagyok meleg! – mondta beharapva a száját Kai. Kisöpörte a haját a szeméből, majd elvigyorodott. – Nem vagyok az.
-Menjünk el valahova – ajánlotta Luhan elterelve a témát.
-Ne, maradjunk itt – terült szét a kanapén Kai. A fejét az idősebb ölébe tette. – Meddig maradhatsz?
-Két nap.
-Csak?
-Így is alig akart elengedni Jae Joong hyung. Könyörögnöm kellett neki…
-De itt vagy – mosolyodott el megkönnyebbülve Kai. – Az a lényeg.
Hosszú ideig pihentek így. Mindenféle értelmetlenségről beszélgettek, de ez mindkettőjüknek jól esett. Végre nem kellett aggódniuk semmi miatt. Tökéletesnek tűnt minden. Az élet olyan volt, mint egy rózsaszín vattacukor. Édes, könnyű, meseszerű.
-Hyung, lehet, hogy ezt most nem fogod elhinni – kezdte Kai. – De nekem ez volt az első csókom.
-Micsoda?! – nevetett fel Luhan. – Mi van a nagy hódító Kim Jong In-nel?
-Hát… olyan Kim Jong In nem nagyon létezik – vont vállat Kai. – Azt csak a cég találta ki. Mert olyan jóképű vagyok – vigyorodott el beképzelten.
-Pff – horkant fel az idősebbik. – Persze…
-Neked volt már… valakid? – terelte vissza a témát Kai.
-Hogy ne lett volna? Egy rakat összetört szívet hagytam magam mögött! – mondta megpróbálva komoly arcot vágni.
-Rakat összetört szív? – nevetett fel a fiatalabbik felkönyökölve Luhan ölében.
-Aha, egy csomóan voltak – vigyorodott el a fiú. – El sem tudod képzelni, mennyien.
-Sejtem – motyogott Kai. – De most komolyan, hyung.
-Te vagy az első – mondta lágyan mosolyogva Luhan.
-Ennek örülök.
-Azt hiszem, én is – ölelte át Kai-t a fiú. Beleszippantott illatos hajába, majd az ajkaihoz hajolt. Egy picit elidőzött, majd megcsókolta. Az ajkaik forrón olvadtak eggyé. Luhan végigcirógatta a nyelvével Kai-ét, mire a fiú jólesően megborzongott. Közelebb csúszott az idősebbhez. Átvetette a lábát a másikén, mikor az ajtó nyikorgása ütötte meg a fülüket. Ijedten rebbentek szét. A bejárat felé pillantva Se Hun meglepett arcával találkoztak.
