Másnap este a fiúk felszálltak a repülőre, ami visszavitte őket Koreába. Hajnalban szálltak le Szöulban. Mindegyikük fáradt volt a repülőn való alvás ellenére is. Amint hazaértek, a szobájuk felé vették az irányt, és lefeküdtek. Egyedül Luhan volt az, aki álmatlanul forgolódott puha párnái közt. Bármennyire is álmos volt, álom csak nem jött a szemére. Az egész házban mély csönd volt, amit csak Se Hun halk szuszogása tört meg néha. Luhan kikászálódott az ágyából, és kifelé menet a szobából rápillantott a fiúra. Szép pofija egy kisfiúéra emlékeztetett alvás közben. Az ajkai enyhén szétnyíltak. A bőrén látszott a párnája mintájának lenyomata. Ahogy Luhan elnézte Se Hun-t, hirtelen eszébe jutott az, ahogy a Disneyland-ből hazafelé viselkedett a fiú. Akkor nem nagyon tudott foglakozni vele, de most nagyon zavarta. Elgondolkodott rajta. Hosszú ideig állt a fiú ágya mellett, és járatta az agyát. És végül meg is lett az eredménye. Ahogy végigfutott rajta a felismerés hulláma, rossz érzés járta át a testét. Megfeledkezett Se Hun-ról… az ígéretéről, amit neki tett. Hogy vele lesz a játékok alatt. Hogy együtt fognak szórakozni… Ő ezt mind elfelejtette, és lecserélte Kai-ra. A bűntudat pillanatok alatt elárasztotta a testét. Valahogy szerette volna jóvátenni ezt.
Se Hun nyöszörögve vakarta meg a fejét. Átfordult a másik oldalára, majd tovább aludt. Luhan egy görccsel a gyomrában hagyta el a szobát. A nappaliba ment. Leült a kanapéra. Körbenézett. Minden olyan csöndes volt. Ez nem sokszor fordult elő náluk. Minden nyugodt pillanatot megtört egy veszekedés, egy hangos szó vagy egy átkozódó hang. Jó volt végre békésen üldögélni a nappaliban. Gondolkodnia kellett, és ki kellett találnia, hogyan békítse ki Se Hunie-t. Erre azonban nem volt túl sok idege. Egy ajtó nyílását hallotta, majd hamarosan meglátta Baek Hyun kialvatlanságtól gyűrött arcát. Zombiként csoszogott a nappali felé. A szemeit ki sem nyitotta, félig lehunyta őket. Ahogy meglátta Luhan-t, az arca elsápadt, a szemei riadtan elkerekedtek. Kiáltásra nyitotta a száját, de a kezeit még időben odakapta, így csak egy halk nyöszörgés jött ki a torkán. A teste lemerevedett.
-Te mit csinálsz itt? – kérdezte vékonyka, remegő hangon.
-Bocs, hogy megijesztettelek – mosolygott rá Luhan. – Nem tudok aludni.
-Ezek után én sem fogok tudni – sóhajtott fel szaggatottan. Lassan a kanapé felé vonszolta magát. Ledőlt, a fejét hátravetette.
-Te miért nem alszol? – kérdezte tőle Luhan.
-Nem tudtam. Még fura a saját ágyam.
-Szeretnél tévét nézni?
-Ühm – bólintott Baek Hyun.
Luhan benyomta a tévét, majd váltogatni kezdett a csatornák közt. Meg sem nézte, mi megy, azonnal tovább nyomta. Az egyik adón valami hír volt róluk, de azt is figyelmen kívül hagyva tovább kapcsolt.
-Na! – kapott a távirányító felé Baek Hyun. – Rólunk beszéltek!
-Mi? – fordult felé összezavarodva Luhan.
-Semmi – rázta meg a fejét a fiú. – Min gondolkodsz ennyire?
-Se Hunie-n. Gondolom, mesélte, mit csináltam vele…
-Úgy érted azt, hogy lekoptattad? Igen, hallottam – mondta keményen a fiatalabbik.
-Ez durva volt – nyögött fel Luhan.
-De igaz. Csak úgy otthagytad, és elmentél Kai-jal.
-Tudom – nyögött fel az idősebbik. – Szerinted, hogy tudnám jóvá tenni?
-Jóvá tenni? – gondolkodott el a szó jelentésén Baek Hyun. – Sehogy. Ez rossz dolog, nem tudod jóvá varázsolni. Ez nem egy tündérmese.
-Tudod, hogy gondoltam – morgolódott Luhan. – Nagyon durván viselkedsz velem.
-Azért, mert most ezt érdemelnéd Se Hunie-tól. De ő túl mafla ehhez.
-Tehát? Mit kéne tennem, hogy ne haragudjon?
-Kérj tőle bocsánatot. Ne felejtsd el többet. Legyél a barátja. Ne csak akkor beszélj vele, amikor szükséged van rá, és ne helyezd Kai-t mindig előrébb, mint őt. Ez nagyon bántó.
-Ezt tettem volna? – kérdezte ijedten Luhan.
-Pontosan.
-Észre sem vettem… Biztosan utál most…
-Nem utál. Ha utálna, nem zavarná, hogy folyton elfelejted. Az a baj, hogy ő olyan barát, aki addig lesz a barátod, ameddig olyan borzasztó dolgot nem csinálsz, amit már nem tud elviselni. Addig folyton ott lesz melletted, és támogatni fog, akkor is, ha te csak bántod.
-Ne mondd ezt – nyögött fel Luhan fájdalmasan. – Én szeretem Se Hunie-t.
-Akkor mutasd is ki neki.
-Hogyan?
-Úgy, ahogy Kai-nak sikerül.
-De… Jong In-ah… ő más.
-Miért lenne más? A szerelmed? Ne szórakozzunk egymással, hyung… Kérj bocsánatot Se Hunie-tól, és legyél normális barátja, vagy egyáltalán ne legyetek barátok. Mert ennek az egyoldalú hülyeségnek semmi értelme. Döntened kell, mert ez így nem működik.
Luhan elképedve figyelte a kioktató szavak áradatát. Más helyzetben haragudott volna Baek Hyun-ra, de érezte, hogy minden egyes hang, ami kijött a száján, igaz volt. A bűntudata ettől csak még jobban megnőtt. Úgy érezte, felemészti. Azonnal beszélni akadt Se Hun-nal, és elmondani neki, milyen szemét volt. Mégis ülve maradt. Végignézte, ahogy Baek Hyun feláll, és visszasétál a hálószobájába. Utána még ugyanúgy ücsörgött ott órákig. Egészen addig, míg újabb ajtónyitásra nem lett figyelmes. Hevesen dobogó szívvel várta, hogy megjelenjen Se Hun kócos feje. És a kívánsága teljesült is. A fiú feldagadt szemekkel vánszorgott a mosdó felé. Néhány percre eltűnt, majd vizes arccal, a homlokánál nedves tincsekkel tűnt fel újra. Ahogy meglátta a kanapén üldögélő Luhan-t, elfordította a fejét, majd visszaindult a szobájukba.
-Se Hunie – szólt utána Luhan halkan. – Beszélhetünk?
A fiú kelletlenül ballagott a nappaliba, és ült le az idősebbik mellé. Várakozó tekintettel pillantott rá, amitől Luhan kényelmetlenül érezte magát.
-Bunkó voltam. Ne haragudj – mondta ki gyorsan.
-Miért?
-Amiért egyedül hagytalak, és Kai-t választottam helyetted. Nem csak a Disneyland-ben… Sokszor... Ne haragudj rám! Már tudom, hogy hülye voltam, és nem kellett volna megfeledkeznem rólad…
Se Hun arca egy kicsit megenyhült. A fagyos kifejezés eltűnt róla. Már csak érdektelennek tűnt, ami nála normális volt.
-Meg tudsz bocsátani?
-Egy feltétellel – mosolyodott el Se Hun pajkosan.
-Mi az a feltétel?
-Veszel nekem marhahúst. – A mosolya vigyorrá húzódott. Megpaskolta Luhan vállát, majd felállt. – Még ma.
-Jó, megegyeztünk. Rendelek neked azt, amit szeretnél. Nincs árkorlát.
-Ez már tetszik – nevetett fel Se Hun. Újra leült, majd végigterpeszkedett a kanapén. A fejét a kartámlára döntötte, a lábát a háttámlára téve lelógatta. Lehunyta a szemeit.
-Azért jól szórakoztál a Disneyland-ben?
-Hyung, nem te vagy a világ közepe. Nélküled is jól érzem magam – vigyorodott el Se Hun boldogan. – Naná, hogy jól szórakoztam! És ti?
-Ja, minden jó volt – mosolyodott el Luhan. Felrémlettek benne az óriáskerékben történtek. Az, hogy Kai nem utálja… Szerette volna megosztani ezt Se Hun-nal, de valahogy nem érezte azt, hogyha elmondaná a fiúnak, hogy szereti Kai-t, ugyanúgy tudna vele viselkedni. Valószínűleg máshogy nézne már rá, és ezt nem akarta. Inkább magában tartotta a titkot.
Se Hun végigpillantott a bambán mosolygó Luhan-on. Volt egy olyan megérzése – egy nagyon halvány gyanúja - , hogy a fiú végre elszánta magát, és elmondta Kai-nak Disneyland-ben, hogy szereti. És valószínűleg Kai nem is reagált olyan rosszul. Szerette volna erre rákérdezni, de úgy látta, Luhan nem emlékszik a hotelben történtekre, ezért inkább nem kérdezett semmit.
