Miután Se Hun kiviharzott a konyhából Luhan értetlenül állt Kai-jal az oldalán. A kezében lévő pohár vizet letette az asztalra. Elesetten pillantott a fiatalabbira.
-Utána kéne mennem?
-Ne! – vágta rá azonnal a fiú. – Vagyis… Öhm… Ne még – dadogott ügyetlenül Jong In.
-Miért ne? Most van gondja. Most kéne megbeszélnünk, nem?
-De… hagyd lenyugodni. Majd én beszélek vele először.
-Mióta vagytok ti ilyen jóba?
-Féltékeny lennél, hyung? – próbálta elviccelni a dolgot Kai, azzal megfordult, és elhagyta a konyhát. Se Hun-é hálószobája felé ment. Kopogás nélkül nyitott be. Ahogy várta, a fiú ott is volt. Az ajtó nyílásának hangjára odakapta a fejét. Az arcán meglepettség, majd ijedtség terjedt szét.
-Mit akarsz? – kérdezte.
-Beszélni a hülye fejeddel! – morogta Kai vészjósló hangon. Bezárta maga mögött az ajtót, majd nekidőlt.
-Nincs miről beszélnünk. Megtartottam a mocskos kis titkotokat, ennyi nem elég? – hazudta gyakorlottan. Esze ágában sem volt bevallani, hogy Baek Hyun is tud a két fiú viszonyáról.
-Nem, nem elég, hogyha utána egy hisztis tinilány lesz belőled. Emiatt képes vagy kockáztatni a barátságotokat hyung-gal?
-Nem kockáztatok semmit.
-Pedig nekem nagyon úgy tűnik. Alig vagytok együtt, és…
-Ehhez neked semmi közöd! – kiáltott rá mérgesen Se Hun. – Hagyjál békén, és törődj inkább az olyan csodás hyung-oddal! Mit kell folyton belém kötni?! Úgy fogok viselkedni, ahogy akarok. Ebbe te ne szólj bele!
Kai ledöbbenve hallgatta a fiú dühös szavait. Nem hitt a fülének. Olyan volt, mintha a maknae egy másik világban élne, és képtelen lenne elfogadni a valóságot. Megértette, amiért haragszik Luhan-ra, amiért nem mondta el neki, hogy meleg – hiszen ő is bepöccent, de mégis… Most már nagyon fura volt neki elképzelni, miért haragszik ennyire Se Hun.
-Nem tudok nem beleszólni, mert látom, hogy Luhan hyung-ot bántja az, ahogy viselkedsz vele.
-Jó. Kösz, hogy elmondtad – vont vállat Se Hun, majd hátat fordított.
-Megőrítesz, maknae-yah – motyogott mérgesen Kai, azzal elhagyta a szobát.
Nem sokkal később azonban újra kinyílt a háló ajtaja. Se Hun meglepetésére viszont Tao jelent meg. A haját szárítgatva, törölközővel a derekán slattyogott be.
-Te meg mit akarsz itt? – mordult rá ellenségesen a fiú.
-Nyugi, kölyök! – Tao mindkét kezét a magasba emelte.
-Bocs – sóhajtott fel Se Hun. Megdörzsölte a homlokát, majd kisöpörte a szeméből a haját. – Mit szeretnél?
-A sminklemosódat. Az enyém elfogyott, és láttam, hogy neked is ugyanolyan van, mint nekem.
-Ott van a szerényen. Vedd el.
-Kösz. – Tao lekapta a kis üvegcsét, és már indult volna i az ajtón, amikor megtorpant. – Se Hunie – szólt óvatosan. – Mi van veled mostanában?
-Hogy érted?
-Olyan ingeres vagy…
-Ingeres? Ingerült, nem?
-Ja, igen – nevetett fel Tao szégyenlősen. – Tehát, mi van veled? Történt valami?
-Nem – vont vállat.
-Még mindig Luhan hyung-ék miatt vagy ilyen idegbajos?
Se Hun csak bólintott. Széttette a kezét, mint aki semmit sem tud tenni a dolog ellen.
-Szerintem ne játszd itt Columbo-t vagy Mrs. Marple-t. Ne zargasd magadat az összeesküvés-elméleteiddel.
-És ha igazam van?! – kiáltott rá újra Se Hun.
-Az lehetetlen, de… Tegyük fel, hogy igazad van, és tényleg van köztük valami fura. Nem mondom, hogy… ezt még kimondani sem tudom… Tehát nem mondom, hogy… együtt vannak… csak van valami…
-Ne makogj már!
-Tehát, tegyük fel, hogy igazad van. Akkor mit fogsz csinálni? Jobb lesz, hogyha tudod? Mert szerintem nem. Semmi értelme az egésznek…
Se Hun vállat vont, de elgondolkodott egy pillanatra. Igaza lehet Tao-nak… Mit fog tenni, miután biztos lesz a dologban? Miután lát egy egyértelmű jelet? Akkor sem tud majd tenni semmit…
