A következő ember, akivel megismerkedett D.O. volt. Akkor még csak Do Kyung Soo. Vele szintén a próbateremben találkozott. Chan Yeol nem érezte jól magát aznap, ezért hamarabb hazament. Luhan úgy tervezte, hogy ott marad 3-ig, és csak utána megy haza. De kezdte ő is rosszul érezni magát. Csikart a hasa, szédelgett. Végiggondolta, mit ettek ma Chan Yeol-lal és rájött, hogy biztosan rossz volt a sushi, amit rendeltek. Átkozódva ugyan, de végül egy kicsit ledőlt a kanapéra, remélve, hogy hamar jobban lesz, és utána folytathatja a gyakorlást. De ez nem így történt. Hamar álomba merült. Arra ébredt, hogy a próbaterem ajtaja nyikorogva nyílik ki. Felpattant, szégyenkezve, hogy ott alszik, mire egy idegen fiúval találta szembe magát. A másik elkerekedett szemekkel meredt rá, amitől pont úgy nézett ki, mint egy bagoly. Luhan teljesen megfeledkezve a hasfájásáról elmosolyodott a felismeréstől. Udvariasan felállt, és meghajolt a nála idősebbnek tűnő fiú előtt. Köszönt neki, majd bemutatkozott. A másik ugyanígy tett.
-Do Kyung Soo – mondta az idegen.
Luhannak elsőre nem volt túl szimpatikus a fiú. Úgy érezte, mintha hiányozna belőle az életkedv. Már első találkozásuk során olyan negatív hullámok jöttek felőle. Végül a próbaterem környékén többször is összefutottak. Ekkor is csak köszöntek egymásnak, beszélni soha nem beszéltek. Végül aztán egy nap mindketten az ebédlő felé siettek. Már jóval elmúlt délután 2 is, ők pedig még egy falatot sem ettek aznap. Pont egyszerre értek oda a konyhára. Kivették a hűtőből a kis becsomagolt dobozukat benne a finom, otthoni étellel. Megmelegítették a mikróban. És mindezt anélkül, hogy a köszönésen kívül egy szót is szóltak volna a másikhoz. Luhan épp indulni készült, hogy megegye a gőzölgő ételét, mikor D.O. utána szólt.
-Nincs kedved együtt enni? – kérdezte.
Luhan meglepetten állt meg. Lassan a fiú felé fordult, majd tudva, hogy udvariatlanság lenne visszautasítani, rábólintott. Az étkezés alatt sikerült kicsivel közelebbről is megismerniük a másikat. Luhan nagy meglepetésére kiderült, hogy 3 évvel idősebb, mint D.O. Először el sem akarta hinni egyikük sem, amivel mindkettőjük arcára mosolyt csaltak. Luhan csak ekkor látta meg D.O. számára szimpatikus arcát, amikor mosolygott. Akkor boldognak tűnt, nem olyan életuntnak, mint máskor. Azt is megtudta róla, hogy ügyesen beat boxol, ami nagyon tetszett neki. Ebéd után megkérte, hogy mutassa meg neki, mire D.O. boldogan eleget tett a fiú kívánságának. Anélkül, hogy észrevették volna, együtt hagyták el az ebédlőt, és együtt mentek a próbaterem felé. Az ajtó előtt még jó ideig beszélgettek mindenféléről, mire kiderült, hogy nagyon is hasonló a személyiségük. Ennek örömére megbeszélték, hogy innentől kezdve mindig együtt fognak enni. Ezt a szokásukat még ma is tartják. Amikor megtehetik, és egy országban, helyen tartózkodnak, mindig együtt esznek, ha mást nem, csak egy mandarint. Valamelyikük mindig gondol a másikra, és mikor az nem számít rá, meglepi valami finomsággal. Ez olyan dolog lett köztük, ami a többi tag számára nagyon furcsa – hiszen ki költené a pénzét szívesen arra, hogy egy másik embernek kaját vegyen? – ők mégis normálisnak gondolják. Sokszor előfordul velük az, hogy betérnek egy boltba, és nem azon gondolkodnak, ők mit ennének szívesen, hanem azon, hogy a másik. Épp emiatt olyan szoros barátság alakult ki köztük, amit minden tag tisztelt. Vagyis így tűnt kívülről… Luhan és D.O. nagyon is jól tudta, hogy ez a kapcsolat ugyan szoros, és mindkettőjük számára fontos, nem ők azok, akikkel a másik mindent megoszt. Nem beszélgettek egymással olyan dolgokról, amik túl személyesek lettek volna. Minden másról persze igen: filmek, sport, autók, éneklés, ételek, tánc, pletykák, stb. Minden más a terítéken volt, kivéve ők maguk. Egyikük sem szerette kiteregetni senki előtt sem a legbelsőbb érzéseit. És így soha nem is faggatták egymást ilyen kérdésekben. Tudták, hogy számíthatnak egymásra, de mindkettőjüknek volt valaki, aki sokkal közelebb állt hozzájuk. Velük tényleg mindent megosztottak, és erre a kapcsolatra sem Luhan, sem D.O. soha sem féltékenykedett. Őket legjobban az étel kötötte össze, és az éneklés.
