Luhannak mindegyik EXO-s fiúval jó volt a kapcsolata. Nagyon szerette őket. A barátságuk kezdete mindegyikükkel különleges volt számára. Szerette őket felidézni, és emlékezni a kezdetek kezdetére is. Arra az időre, amikor még csak ismerkedtek egymással. Amikor még hosszú kínos csendek telepedtek le a beszélgetésekben, vagy mikor nem tudták hogyan kéne a másikat megszólítani, megkérni vagy figyelmeztetni valamire. Ezek az emlékek számára olyanok voltak, mint a legnagyobb kincsei. Az agyába véste őket, és tudta, soha sem fogja őket elfelejteni.
Az összes fiú közül Chan Yeol-lal ismerkedett meg először. Már elsőre is szimpatikus volt neki a fiú. Valahogy érezte mindig a belőle áradó energiát és jókedvet. Tetszett benne neki a ragyogó, ezer wattos mosolya, és a jó kis beszélőkéje. Az első találkozásuk a próbateremben volt, mint szinte mindegyik fiúval. Már nagyon késő volt, éjfél is jóval elmúlt. Luhan úgy tervezte, hogy táncolni fog két-három óráig. Általában ebben a késői órában a terem mindig üres volt, ezért is lepődött meg, amikor az ajtón fény szűrődött ki. Bekukucskált a kis résen. Nem látott senkit, csak egy gitár lágy hangját hallotta. Megszeppenve hallgatta a húrok csendülését, és a félénk énekhangot. Nem nagyon értette a szöveget, hiszen a koreaija még nem volt a toppon, és a fiú is halk volt, de a dal azonnal megtetszett neki. Elámulva hallgatta a tökéletes harmóniát, mikor a zene hirtelen elhalkult. Meglepve hajolt beljebb a terembe, mikor összetalálkozott a tekintetük. A fiú ijedten pillantott rá elkerekedett szemeivel. Mindketten elképedve bámultak a másikra, míg a kanapén ülő idegen fiú le nem tette a gitárját, és fel nem állt.
-Gyakorolni jöttél? – kérdezte tőle szinte suttogva.
Luhan csak bólintott. Belépett a próbaterembe, és határozatlanul álldogált össze-vissza nézegetve, mintha először járna ott.
-Én úgyis lassan menni akartam. Gyere nyugodtan gyakorolni – szólította meg ismét Chan Yeol a fiút.
-Maradj csak nyugodtan. Majd bedugom a fülembe a fülhallgatót – ellenkezett Luhan végre magához térve. Rámosolygott a fiúra a zsebéből elővéve a telefonját és a fülesét.
Chan Yeol könnyen beleegyezett a dologba. Megadóan bólintott, és visszasétált a kanapéhoz. Az ölébe vette újra a gitárt, de nem kezdett el rajta játszani, úgy ahogy Luhan sem kezdett el táncolni.
-Te nem vagy koreai, ugye? – kérdezte Chan Yeol fel sem nézve a húrok közül.
-Nem. Kínai vagyok. – Néhány lépést tett az idegen fiú felé. – Lu Han vagyok.
-Park Chan Yeol, szia! – Felpillantott a már szinte előtte álló Luhanra, és teli szájjal elvigyorodott, úgy ahogy az szokása volt. – Mióta vagy itt?
-Alig hallottam valamit abból, amit az előbb játszottál. Nagyjából 5 perce.
-Nem úgy értettem – nevetett fel Chan Yeol. – Koreában. Mióta vagy Koreában?
-Ja – sütötte le a szemeit mosolyogva Luhan. – Lassan egy éve.
Chan Yeol erre csak megfontoltan bólintott, és elkezdte a húrokat pengetgetni. Közben halkan dudorászott. De hamar megunta, és újra Luhanhoz fordult, aki már teljes erejével táncolt. Néhány mozdulatot meg-megismételt, kijavítgatta magát, miközben bírálóan nézte magát a tükörben. Mikor megérezte magán Chan Yeol pillantását, kihúzta az egyik fülhallgatót a fülében, és felé fordult. Kérdő tekintettel, de mosolyogva nézett rá.
-Nagyon jól táncolsz – mondta neki szinte rögtön a fiú. – Bárcsak én is így tudnék…
Ettől az álmodozó kijelentéstől kezdve Chan Yeol és Luhan minden éjszaka éjféltől háromig a próbateremben roskadozott. Innentől mindig együtt gyakorolták a táncokat. Luhan nagyon sokat segített Chan Yeol-nak. Lassan átvettek minden mozdulatot, megmutatta neki, mit hogyan és hogyan ne csináljon. Segített neki abban, milyen ehhez a fajta stílushoz a legjobb arckifejezés, mire gondoljon tánc közben. És ennek köszönhetően Chan Yeol nagyon sokat is fejlődött a tánc terén. Egyre magabiztosabb lett, még a tánctanáraik is megjegyezték neki, mire ő mindig elismételte, hogy ezt csakis Luhan hyung-nak köszönheti.
A személyes gyakorlásaik során persze nem csak Chan Yeol képességei fejlődtek, hanem a kettőkül barátsága is. Amikor Luhan zavarban volt a koreai nyelvvel, nem értett valamit vagy csak segítségre volt szüksége, tudta, hogy az éjszakai próba előtt megkérdezheti a fiútól. Ez gyakran meg is esett. A végén már a három gyakorlások teljesen átalakultak. Egy nap nyelvet tanultak: Luhan koreait, Chan Yeol kínait, másik nap pedig táncoltak. Tökéletesen összeszoktak, de mégsem voltak legjobb barátok. Ha beszélgettek, csakis az énekesi pálya jöhetett szóba témának. Nem beszéltek a magánéletükről a másiknak vagy a múltjukról. De ez nekik így teljesen megfelelt. Jól elvoltak egymással enélkül is.
