Tao POV
Fogalmam sincs ki ez a srác, de már kezd rohadtul idegesíteni… Már egy ideje látom, hogy figyel, de próbáltam nem törődni vele. Most viszont tényleg kezd megőríteni. Azok a buta szemek azon a lányos arcon… Nem elég, hogy bámul, még követ is! Egyszer összefutottunk a mosdóba miután volt egy fárasztó táncpróbám. Megmostam az arcomat, próbáltam kicsit kiszuszogni magam, mikor megjelent ő is. Elveszetten pillantott körbe, majd ő is az egyik csaphoz lépett. Ivott. Én pedig figyeltem. Nem kellett próbálkoznom, így is elég szúrós volt a pillantásom. Fáradt voltam, melegem volt és még ő is megjelent. Meg tudtam volna ott helyben fojtani.
Valószínűleg megérezte a tekintetemet, óvatosan felnézett. Összetalálkozott a pillantásunk, de ő azonnal elfordult, és újra inni kezdett. Szerettem volna nekiesni, és megtudni, mit akar tőlem, de végül sikerült visszafognom magam. Elfordultam felőle. Megnyitottam újra a csapot, hogy egy kicsit lehűtsem még mindig kipirult arcomat. Lefröcsköltem magamat, majd a csapot elzárva kiindultam a mosdóból. Érdekes módon az az idegen srác is pont akkor végzett. Ugyanúgy tett, mint én, de én gyorsabb voltam. Elmentem mellette, de ügyeltem arra, hogy a vállának „véletlenül” nekimenjek. A fiú kis híján felborult az ütközéstől. Meglepetten kapaszkodott meg a csapba. Én csak a legflegmább arcomat vágva fordultam vissza felé.
-Bocs – mondtam könnyedén, őszinteség nélkül a hangomban. Megeresztettem még egy szánakozó mosolyt felé, majd becsapva magam mögött az ajtót elhagytam a mosdót.
Az ajtóban majdnem beleszaladtam Joon Myeon hyung-ba. A fiú meglepetten kapta el a vállaimat.
-Hova sietsz ennyire Tao? – mosolyodott el a tőle megszokott módon.
-Oh, hyung! Szia – mondtam kedvevesztetten.
-Mi van veled? Mi ez a pofa?
-Ne is kérdezd, hyung – morogtam feldúltan.
Az idegen srác pont ezt az időt választotta arra, hogy kilépjen az ajtón. Ahogy meglátott, lesütötte a szemeit. Óvatosan surrant el mögöttem. Halkan odaköszönt Joon Myeon hyung-nak, majd pillanatok alatt el is tűnt az egyik gyakorlóterem ajtaja mögött.
-Ismered ezt a gyereket? – kérdeztem hyung-tól.
-Ühm – bólintott. – Miért?
-Ki ez?
-Miért? Csinált valamit? Miatta vagy ilyen ideges?
-Folyton követ, bámul. Olyan, mintha akarna tőlem valamit, de végül sosem mond vagy csinál semmit. Ki ez a gyerek?
-Gyerek? – mosolyodott el Joon Myeon hyung. – Idősebb, mint én Tao-yah. Egy kicsit udvariasabb is lehetnél.
-Idősebb, mint te? – lepődtem meg őszintén.
-Ja. ’90-es.
-Azta…
-De amúgy én meséltem neki rólad. Kínai. Csak Wu Fan-t ismeri, és egy kicsit magányos. Mondtam neki, hogy te is kínai vagy. Gondolom próbálkozna közeledni feléd. Megint olyan Tao-s voltál, ha jól sejtem…
-Mi az, hogy Tao-s? – háborodtam fel.
-Olyan… beképzelt faszagyerek.
-Hyung! – trappoltam egyet a lábammal. – Hogy mondhatsz ilyet?
-Beszélj vele! Indulj! Jó arc.
-Nem fogok kuncsorogni a barátságáért. Megvagyok egyedül is, kösz, hyung – mondtam, azzal hátat fordítva neki büszkén elvonultam.
Megvártam, amíg bemegy a mosdóba, majd bűntudatosan bementem abba a terembe, ahová az előbbi ’hyung’… Egyedül volt ott. Meglepő. Éppen valami amerikai számra táncolt. Nem ismertem a dalt. Leültem a kanapéra, és néztem. Ő persze hamar abbahagyta. Zavart pillantással nézett rám.
-Szeretnél te is gyakorolni? – kérdezte halkan. – Levegyem a ze…
-Nem kell – mondtam a kedvesebb hangomon a szavába vágva. – Hallottam, te is kínai vagy – mondtam kis idővel később.
-Igen – bólintott megszeppenve.
-Nem nagyon ismerek itt mást – mondtam miközben felálltam. – Tao vagyok – mutatkoztam be udvariasan.
