7. rész - The start of Suhan

Kris lévén sikerült néhány emberrel megismerkednie Luhannak, azonban egyikük sem tett rá túl nagy benyomást. Legtöbbjük elég átlagos fickó volt, olyanok, mint a legtöbb trainee. Fáradtak, karikás szemmel, melegítőben, de hatalmas akaraterővel. Legtöbbjük felett csak elsiklott a hosszú próbák, a kemény gyakorlások során. Először Kim Joon Myeon is ilyen volt. A Kris-szel való egyik közös próba során találkozott a fiúval. Egy gyors köszönés után már többet nem is pillantottak egymásra, saját magukkal voltak elfoglalva. Később is találkoztak a D.O-val való közös ebéd során. A fiú megkérdezte, odaülhet-e hozzájuk. Ők persze bólintottak, majd visszafordultak az ételük felé. Nem beszélgettek. Az idegen srác gyorsan végzett az ebédével, felállt, elköszönt, majd olyan gyorsan el is tűnt, mint ahogy megjelent. Harmadik alkalommal egy buliban találkoztak. Egy barátjuk születésnapját ünnepelték egy karaoke-szobában. Nem voltak túl sokan, ezért elkerülhetetlen volt, hogy kicsit összeismerkedjenek. Amíg valamelyik hyung-juk már kicsit túl jó kedvében énekelt – vagyis kornyikált – egy régi számot, önkéntelenül is össze-összemosolyogtak néha. Végül kicsit kínos hangnemben ugyan, de bemutatkoztak egymásnak. Néhány órával később, mikor már mindenki eleget ivott, és a hangulat kezdett elfajulni. Ők felálltak, és együtt távoztak.
-Én még amúgy sem ihatok – jegyezte meg szomorúan Joon Myeon.
-Nem? – pillantott rá meglepetten Luhan. – Fiatalabb vagy nálam?
-Mikor születtél?
-’90-ben. Te?
-Oh, hyung… - nevetett fel Joon Myeon. – ’91-ben.
-Mióta vagy trainee?
-Nem rég óta. Nagyjából két hónapja, de még nem nagyon sikerült megismerkednem túl sok emberrel.
-Honnan ismered Ji Ae-t?
-Együtt vannak táncpróbáink. És te?
-Egy közös barátunk mutatott be egymásnak. Nem tudod, ismered-e, kínai, mint én, Wu Fan.
-Nem, nem ismerem. Viszont ismerek még egy kínai srácot. Szeretnéd, ha bemutatnálak neki? Biztos magányos vagy egy idegen országban.
-Őszintén szólva már kezdem megszokni – mondta honvággyal a hangjában Luhan. – Nehéz, hogy olyan messze vagyok a családomtól, de elég sok barátom van, és ez azért kárpótol egy picit.
-Miért jöttél Koreába? Kínában nem lehet ugyanígy karriert csinálni? – érdeklődött tovább csillogó szemmel a fiú.
-De, lehet, csak ott nincsenek ekkora lehetőségek, mint itt. Nem mondom azt, hogy itt könnyebb debütálni, mert így is kidolgozzuk a szívünket, de itt mégis könnyebb.
-A belünket – vigyorodott el Suho. – Kidolgozzuk a belünket.
-Ez van, ha próbálom fitogtatni a nyelvtudásomat – sóhajtott fel mosolyogva Luhan.
-Igaz is, nagyon jól beszélsz! Már akartam is mondani…
-Köszi, sokat gyakorlok – mondta büszkén.
Egy rövid ideig még beszélgettek a nehéz trainee-időszakról, majd megérkeztek a buszmegállóba, ahol hosszú ideig kellett várniuk az éjszakai buszra.
-Van most barátnőd? – kérdezte váratlanul Joon Myeon.
Luhan zavartan pillantott a fiúra. Nem szokta meg, hogy ilyen személyes kérdéseket tesznek fel neki. – Nincsen – felelte lesütött szemekkel.
-Igaz is, hogy lehetne ilyen időbeosztás mellett? Nincs olyan csaj, aki kibírja, hogy ilyen keveset foglalkozzon vele a barátja…
-Tehát akkor neked sincsen? – kérdezett vissza Luhan most már kicsit bátrabban.
-Nem. Nem olyan régen szakítottunk… De ez már a múltéj… Neked mikor volt utoljára? Még Kínában?
-Ah… Igen… - hazudta. – Már jó régen…
A busz megérkezett, Luhan pedig szégyenkezve szállt fel rá. Utálta, hogy hazudnia kell már az első találkozásukkor, de hogy mondhatta volna, hogy még soha nem volt barátnője? Akkor nem tekintett volna rá férfiként… Felsóhajtott, majd leült Joon Myeon mellé a kétszemélyes ülésre. Rámosolygott a fiúra, és úgy tett, mintha miden rendben lenne. Pont, mint minden más alkalommal. Mintha minden rendben lenne…