-Mutatkozzunk be neki. Még csak most jött ide. Biztos tök magányos – mondogatta Tao megállás nélkül Luhannak. Azután, hogy túlestek a kezdeti nehézségeken, nagyon jóban lettek. Ezek után a három kínai – Luhan, Tao és Kris – folyton együtt lógott, beszélgetett, szórakozott és gyakorolt. Tao azonban az új kínai gyerek láttán izgalomba jött. Szeretett volna még több barátot szerezni, lehetőleg „otthonról”. Úgy érezte, mintha ezzel valami klubbot bővítene ki. A többiek csak hagyták, hadd szórakozzon a kis gyerek Tao.
-Beszélj te vele, ha annyira szeretnél megismerkedni vele. Én inkább gyakorlok – utasította el Luhan ezredszer a fiút. Már kezdett elege lenni abból, hogy Tao semmit sem tudott egyedül megcsinálni, mindig el kellett kísérni valahová, néha még pisilni is, főleg estefelé…
-De hyuuung – rángatta az ajtó felé Tao Luhant. – És ha fura gyerek?
-Akkor ott hagyod.
-De ne mááár, hyuuung! Kísérj el, kérleeeek.
Luhan felsóhajtott. – Menjünk, így csak visszatartasz. Gyorsabb, ha elkísérlek, mint, hogyha ellenkezek. A végén úgyis eléred mindig, amit akarsz… - motyogott feldúltan.
Tao elégedetten vigyorgott, ahogy kilépett maga mellett Luhannal az ajtón. Vidáman sietett arra, amerre legutóbb látta az új fiút. Még mindig ott is volt. Egy táncteremben gyakorolt valami érdekes zenére. A két fiú beléptére szégyenlősen megállt. Leállította a zenét, majd várakozóan tekintett a srácokra.
-Szere…szeretnétek valamit? – kérdezte bizonytalan, akadozó koreaival.
Tao vidáman lépett közelebb hozzá. Azonnal kínaira váltva válaszolt neki. – Úgy hallottam, kínai vagy – mondta Tao magabiztosan mosolyogva.
-Igen – bólintott a fiú összezavarodva.
-Mi is azok vagyunk. Én Tao vagyok, ő meg Luhan. Ha van kedved, mostantól lóghatnál velünk. Ismerünk még egy kínai fiút, neki is bemutathatunk, ha szeretnéd.
Innentől kezdve a négy kínai egy bandaként járta a gyakorlótermeket. Mindenhová együtt mentek, és ettől valamiféle tekintélyük is lett a sok trainee közt. Egyedül Luhan volt az, aki annyira nem volt oda ezért a kínaiak-egy-csapatot-alkotunk-stílusért. Sokszor keveredett ezért összetűzésbe Lay-jel, aki mindig azt hangoztatta, hogy egy országból származnak, ezért össze is kell tartaniuk.
-De értsd már meg, hogy nem csak veletek akarok lógni – mondta ingerülten Luhan. – Koreában vagyunk, ezért a koreaihoz kell alkalmazkodnunk. Nem lehetünk mindig együtt.
-Miért nem? – kérdezte a fiú butácskán.
-Mert nem használhatjuk folyton a kínait, koreaiul kell beszélnünk koreai emberekkel. Itt szeretnénk karriert csinálni, ezért…
-Jó, értem – vágott a szavába Lay. Csalódottan fordított hátat Luhannak, és hagyta az ebédlőben.
Mindketten tudták, hogy ez a kis klubjuk végét fogja eredményezni, és tényleg így is történt. Többet nem jártak mindenhová együtt, nem bandáztak annyit együtt. Vagyis ez nem volt teljesen igaz… Még mindig sokat beszélgettek, szórakoztak vagy gyakoroltak együtt. Csak már nem négyesben. Összebarátkoztak egymás koreai barátaival, és megpróbáltak alkalmazkodni. Ez Lay-nek nem ment olyan könnyen. Félt a nyelvet használni, félt, hogy kinevetik vagy rosszat mondanak róla. Ezért Luhan sokat segített neki. Előtte a fiú könnyebben megnyílt. Olyan dolgokat is megmutatott neki magából, amiket lehet, hogy másoknak nem.
-Hol szerezted ezeket a sebhelyeket? – kérdezte Lay-től egy kemény edzés utáni öltözés során. A fiú végigpillantott heges lábán, és szomorúan elmosolyodott.
-Tánc. – Csak ennyit mondott.
-Tánc közben? – meredt rá meglepetten, elszörnyedve Luhan.
-Igen. Megpróbálok a legjobb táncossá válni. Ez áldozatokat követel. – Lay meglepően érettnek tűnt ekkor. Ezek után már nem nagyon látta Luhan ilyen komolynak mutatkozni, amit nem is nagyon bánt. Jobban szerette az ártatlan, kis butuska és naiv Lay-t, aki mindenki minden egyes szavát elhiszi.
-Tényleg egy szellem kísért itt? – kérdezte ijedten a fiú egy éjszakai gyakorlás pihenőjében.
-Aha – bólintott Luhan, miközben majdnem elnevette magát.
-Azt mondják, gyakorlás közben halt meg – tetézte a hallottakat Chan Yeol. – Túlságosan is sokat táncolt.
-Komolyan? – kerekedtek el Lay szemei félelmében. – Akkor nem lesz szabad ennyit táncolnom. Nem akarok meghalni – suttogta meggondoltan.
-Nehogy elhidd már! – nevetett fel Luhan végül. – Csak vicceltünk Chanie-val.
