Néhány nap múlva Ha Na házába kellett mennünk, hogy előkészítsük az egyik beszédét, amivel támogatókat tud nyerni a partyn. Mindenféle könyveket vettem ki neki a könyvtárból, amik nagy segítséget nyújthatnak a megírásában. Egy előre megbeszélt helyen felszedett, és elvitt magukhoz. Az út nagyon ismerős volt, de nem tudtam volna megmondani honnan. Soha nem jártam még azon a drága környékén Szöulnak. Mégis… valahogy ismerős volt. És mikor behajtott a háza kertjébe, akkor rájöttem honnan… Az Újgazdag is itt lakott… Ugyanitt.
Elképedve, remegő testtel szálltam ki az autóból.
-Mi az, Il Hoonie? – kérdezte Ha Na mosolyogva, hátradobva a fonatát. Végigsimított kabátjának kecses vonalán, majd intett a fejével. – Gyere, menjünk be.
-Persze – bólintottam. Megpróbáltam felvenni a nyugodt arcomat, és követtem be a villába. Felvezetett a lépcsőn, be egy hatalmas hálószobába. Minden bizonnyal a sajátjába. Letelepedett az ágyra. A lábát keresztbe téve, elegánsan pihent le. Kipakoltam a könyveket, és a felvételeket, amiket mára készítettem elő neki. Ő boldogan nézte minden mozdulatomat. Elkezdte átnézni a könyveket, okos arckifejezéssel tanulmányozta őket. Egyszer csak megszólalt a telefonja.
-Igen? – szólt bele. – Most? Jó, rendben. Másfél óra múlva. Jó, úgy lesz. Szia. – Lerakta. – Il Hoonie, nekem most dolgom van. Várd meg, amíg összekészülök, és hazadoblak.
-Nem, hazamegyek magamtól – ellenkeztem.
-Szó sem lehet róla. A nappaliban leülhetsz, nézhetsz valamit a tévében.
-Jó – egyeztem bele végül.
-Vagy… ha van kedved… beszállhatsz mellém fürdeni – mondta ellenállhatatlan pillantást vetve rám. Közelebb lépett hozzám, és végigsimított a hátamon. Benyúlt a pólóm alá, végigkarcolta a bőrömet hosszú körmeivel.
-Nem, nem – próbáltam ellenkezni, a testem azonban pont az ellenkezőjét mondta.
-Jó, persze, úgysincs ilyenekre most időm – mondta mosolyogva, azzal olyan gyorsan távolodott el, mint amilyen gyorsan előttem termett. – Megtalálod a nappalit, ugye?
-Persze – bólintottam, azzal lesétáltam. Letelepedtem a kanapéra, és nézegetni kezdtem egy ott lévő újságot. Hamarosan léptekre lettem figyelmes. A nesz forrása felé pillantottam, mikor egy csinos, fiatal lányt láttam meg a lépcsőn lefelé jönni. Engem nézett, és egyenesen felém tartott. Hosszú, derékig érő fekete haja volt. Rövid szoknya és hosszú ujjú felső volt rajta.
-Szia – mosolygott rám, ahogy elért hozzám. – Joon Hee vagyok. Anya mondta, hogy vezesselek körbe, és szórakoztassalak el, amíg ő összekészül.
-Ó, szia – bólintottam. Felálltam. Joon Hee alacsony volt és nagyon vékony. – Il Hoon vagyok.
-Gyere, megmutatom a házat – mondta, azzal elindult az egyik földszinti folyosón. Jókedvűen csevegett, miközben egyenként megmutatott minden helyiséget. – Hány éves vagy? – kérdezte.
-19.
-Én 17 – mondta.
Elérkeztünk a medencéhez. Persze zárt téri medence volt. A szoba másik részén egy pezsgőfürdőt láttam.
-Ez a kedvenc részem a házban – mondta mosolyogva. – Nincs kedved kipróbálni? Anya úgyis órákig fog készülődni.
-Nincsen hozzá ruhám – mondtam. Naná, hogy kipróbáltam volna Joon Hee-vel! De még mennyire! Pont olyan dögös volt, mint az anyja. És úgy tűnik, olyan kis huncut is…
-Maradj itt. Mindjárt szerzek neked egyet.
Néhány pillanat múlva már vissza is tért. Hozzám vágott egy fürdőnadrágot. A másik kezében bikini volt.
-Öltözz át! – mondta somolyogva.
Mindketten felkaptuk a fürdőruhát. Amikor megláttam Joon Hee-t, a szívem hevesen kezdett verni. Igen, vékony, alacsony, de ennek ellenére igazi nő volt. És rettentően dögös…
Bekapcsolta a pezsgőfürdőt, majd beszálltunk. A meleg, bugyborékoló víz izgalmas érzéseket keltett bennem. Elmosolyodtam, mikor Joon Hee a lábujjaival finoman végigsimított a lábaimon. Nem is kellett többre várnom. Amilyen az anyja, olyan a lánya… És ha itt a lehetőség, miért is ne használjam ki? Végigsimítottam a belső combján, mire ő átkarolta a nyakam, és fölém kerekedett. Remek. Még meg sem kell erőltetnem magamat… Átkaroltam a derekát, mire ő kiscicaként simult hozzám. Lágyan mozgatni kezdte a csípőjét, amivel izgatta a férfiasságom. Nem nagyon várakozott, egy gyors mozdulattal a nadrágomba nyúlt, és megragadta a péniszem.
-Ó – sóhajtottam fel, ahogy aprócska ujjai körbefonták farkamat.
-Ha anya megkérdezi, ugye azt fogod mondani, hogy sikerült elszórakoztatnom téged? – kérdezte mosolyogva.
-Ha most nem hagyod abba – mondtam neki belecsókolva a nyakába. Ritmikusan simogatott közben. A víz még izgatóbban hatott rám. Ahogy bugyborékolva cirógatta férfiasságom…
-Eszem ágában sincs – mosolyodott el, majd leszállt rólam, és lecsúsztatta magáról a bugyiját. Visszatelepedett rám, majd megragadta a péniszem, és végigsimította vele a punciját. Kéjesen nyögött fel. Átkarolta a nyakam, közel simulva hozzám. Szinte minden érintésemre sóhajtozva reagált, ami engem csak még jobban feltüzelt. Kezdtem úgy érezni, felrobbanok odalenn, hogyha nem könnyítek magamon. Megragadtam a péniszem, és Joon Hee-be vezettem. A lány torkából apró sikítások szakadtak fel, ahogy mozogni kezdtem benne. Ritmikusan simogatta a hátamat, karcolgatta körmeivel.
-Gyorsabban – nyögött fel egy idő után. Gondolkodás nélkül teljesítettem a kérését, sebesebb tempóra váltottam. Egyre hevesebben mozogtam benne. Már éreztem, hogy közeleg a csúcs, mikor hirtelen kihúzott magából. Értetlenül pillantottam rá, mire ő a gonoszan elmosolyodott.
-Csak, hogy tovább tartson az élvezet – mondta, azzal újra magába vezetett.
Ez alkalommal azonban már ő mozgott rajtam. Az, ahogy rajtam lovagolt, teljesen feltüzelt. Végigsimítottam vékony derekán, majd a melleihez érkeztek ujjam. Megcirógattam őket, majd megmarkoltam. Izgatóan gyúrni kezdtem őket, miközben ő egyre gyorsabban mozgott rajtam. A kezeivel a hasamon támaszkodott, minden mozdulatnál kicsit belém mélyesztette körmeit. Egyszer csak egész súlyával rám ült. Teljes méretemmel kitöltöttem, amitől borzongás futott végig rajtam. Persze a kellemes fajta.
-Anya megszerzett már magának? – kérdezte oda nem illően.
-Ne állj le! – kértem figyelmen kívül hagyva a kérdést.
-Válaszolj, és ígérem, folytatom – mondta. Az ajkai a fülemet cirógatták.
-Meg – feleltem azonnal, mire ő tényleg mozogni kezdett. Olyan gyorsan tette azt, hogy pillanatok kellettek csak hozzá, hogy az orgazmus hullámai végigsöpörjenek a testemen, és kielégülten kiáltsak fel, miközben beleélvezek. Ő velem együtt érte el a csúcsot. Átkarolta a testemet, ahogy kéjesen felsikoltott. Ezután egyszerűen csak felhúzta a bugyiját, majd felállt, és kiszállt a medencéből. Nem akartam hinni a szememnek. Intett, hogy kövessem. Elégedetten mosolygott, miközben gyenge lábakkal megpróbáltam utolérni, ahogy kecses mozdulatokkal a ruhájához sétál. Felkapta az enyémet is, és a mellkasomhoz vágta. Esetlenül kaptam el őket.
-Öltözz! – mondta. – Anya már biztosan vár.
Engedelmeskedtem neki, miközben ő magára kapott egy bolyhos, rózsaszín köntöst. Megkötötte vékony derekán. Keresztbetett lábakkal ült le az egyik székre, és élvezettel nézte, ahogy felöltözöm. Azután lassan felállt, és nekem újra követnem kellett. Leültetett a nappaliban a kanapéra, majd mellém telepedett.
-Ha anya kérdezi, mit csináltunk, ne hazudj – mondta félmosollyal a szája szegletében. Felállt, és hátradobta kissé nedves haját. – Úgysem hinné el. – Jókedvűen felkacagott, majd felsétált a lépcsőn. – Maradj itt – szólt hátra. – Anya hamarosan itt lesz.
Bólintottam, mire ő ruganyos léptekkel felsétált a lépcsőn. Néhány perc múlva tényleg megjelent Ha Na. Elegáns fekete ruha volt rajta, amin barna prém díszelgett. Hatalmas magas sarkú cipőjében könnyedén sétált oda hozzám.
-Milyen volt a körbevezetés? – kérdezte sunyin mosolyogva.
-Öhm… jó – mondtam tétován.
A következő napokban minden alkalommal átmentem Ha Na-hoz, és segítettem neki megírni a beszédét. Azonban soha sem találkoztam senkivel, sem a lányával, sem az Újgazdaggal, sem a férjével. Csak szolgálók jöttek velem szembe, amitől nagyon megkönnyebbültem. Nem tudtam, mire számítsak, ezzel a családdal kapcsolatban. Mindegyikük azonnal odaadja magát az első szembejövőnek? Nem mintha bántam volna… Én élveztem, ők pedig… hát ők is élvezték…
Úgy éreztem, megváltozott az egész életem. A második hetem után, felújítottam a ruhatáramat, így már csinosabban, olyan segédként jelenhettem meg Ha Na mellett, akire büszke lehetett. Ő is megjegyezte, jobban áll nekem az új stílusom. És hát… ez persze tetszett. Mi nem tetszett nekem az új életemben?! Megengedhettem magamnak mindent, amit csak akartam. Úgy terveztem, hamarosan új lakásba is költözök. Egy nagyobba… egy olyanba, amiben kényelmesen meglehet mindenem. Ezért el is kezdtem lakások után kutakodni. Hamarosan találtam is egy kedvemre valót. A belvárosban volt. A forgatagban. Ezt szerettem. Egy hatalmas üvegablakos felhőkarcolóban volt kiadó. Miután kinéztem magamnak, azonnal elmentem megnézni. Egy nappali, hatalmas hálószobával, nagy konyha, fürdőszoba, mosdó, gardrób. És pont belefért a költségvetésembe is. Természetesen kivettem. Néhány nap alatt átköltöztem. Újra kezdtem az életemet. Most már tényleg. Rendesen és igazán. Minden tekintetben.
- Figyelsz te rám, Il Hoonie? – esett nekem Ha Na mogorván.
-Jaj, - kaptam a fejemhez – ne haragudj. Mit mondtál?
-Hogy van-e kedved velünk vacsorázni. De most már nem is kérdéses a dolog, velünk kell vacsoráznod!
-Nem, nem – ellenkeztem azonnal, ahogy eljutott az agyamig, hogy mivel járna az. Találkoznom kellene Újgazdaggal. – Ma dolgom van – hazudtam.
-Miféle dolgod lenne? Nincs kifogás, muszáj itt enned.
Végül nem tudtam sehogy sem kivágni magam a vacsora alól, és részt vettem a nagy „együttevésen”. Hát… igen. Ilyenben sem volt még részem… Hatalmas asztal, rengeteg étel, boldog mosolyok.
Én és Ha Na ültünk le először az asztalhoz. Utána nem sokkal megérkezett Joon Hee is. Csinos kék ruha volt rajta. A haját copfba kötötte. A mellettem lévő székre ült le.
-Szia – mosolygott rám sokat tudóan. – Hogy vagy? – kérdezte, de mintha nem is érdekelte volna a válaszom, az anyjához fordult, és csevegni kezdett neki valami új cipőről.
Hamarosan megérkezett a családfő is. Fekete öltöny volt rajta halványkék inggel, és nyakkendővel. Gyors csókot nyomott Ha Na, aztán Joon Hee arcára, majd felém lépett.
-Ő az a fiú, akiről már annyit meséltem neked – mondta mosolyogva Ha Na.
-Ó, te lennél Il Hoon? – csapta össze a kezét. – Örülök, hogy megismerhetlek – mondta mosolyogva. Nagyon jóképű volt. Az arcának vonásai élesek, férfiasak voltak, a mosoly azonban meglágyította őket.
-Igen, én vagyok – bólintottam. – Jung Il Hoon – hajoltam meg.
-Yook Jae Hyuk – bólintott ő is.
Leültünk mindketten, majd újra várakozni kezdtünk. Joon Hee ismételten arról a cipőről kezdett el beszélni, csak ezúttal az apjának, aki mosolyogva hallgatta az értelmetlen csacsogást.
-Hol van már ez a gazfickó? – állt fel bosszankodva Ha Na. Felszaladt a lépcsőn, és néhány pillanat múlva megjelent az oldalán az Újgazdaggal. A fiún farmering és fekete nadrág volt. Lustán csoszogott az anyja mellett, miközben álmosan dörzsölgette a szemét.
-Fent aludt – mondta Ha Na, mikor mindketten helyet foglaltak. – Mutatkozz be neki! – suttogta a fiúnak.
-Ja, tényleg – pislogott nagyokat, megpróbálva észhez térni. Felállt, és odasétált hozzám. – Szia – próbált mosolyogni. Azonban a tekintete az arcomra tévedt. És felismert… Láttam rajta, hogy felismert… Elkerekedett szemekkel bámult rám.
Én úgy tettem, mintha nem ismerném. Elmosolyodtam, majd meghajoltam.
-Szia, Il Hoon vagyok, Jung Il Hoon.
-Yook… Yook Sung Jae – nyögte elképedve.
A vacsora alatt mindenkivel jól el tudtam beszélgetni. Kivéve persze Újgazdaggal. Ő csendben üldögélt, néha szólt csak egy-egy szót. Miután befejeztük az evést, a nappaliba vonultunk. Letelepedtünk a kanapékra, a fotelekre, és folytattuk a beszélgetést. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy Újgazdag mellettem áll. Felpillantottam rá, mire ő a fejével az emelet felé intett.
-Gyere fel! – tátogta hang nélkül. A szüleihez fordult, majd hangosabban folytatta. – Anya, felmegyünk egy picit. Megmutatom neki a legújabb Big Bang CD-met.
-Persze, menjetek csak! – mosolygott Ha Na.
Értetlenül követtem Újgazdagot az emeletre. Bevezetett a hálószobájába, ami ijesztő módon ismerős volt… Nem akartam emlékezni rá… Nem akartam arra a reggelre emlékezni…
Bezárta mögöttem az ajtót, majd elvetemült tekintettel meredt rám.
-Mit keresel te itt?? – kérdezte suttogva. – Hogy ismerted meg az anyámat, és miért lettél a kistitkára?
-Nyugi, haver – próbáltam lecsillapítani. – Fogalmam sem volt, hogy ő a te anyád.
-Nem? – pillantott rám meglepetten.
-Nem, nem tudtam.
-Akkor…? Véletlen?
-Igen, véletlen volt – bólintottam.
-Uhh – sóhajtott fel megkönnyebbülve. – Azt hittem, akarsz valamit.
És valahogy összeismerkedtünk. Órákig beszélgettünk mindenféle értelmetlenségről, mikor kopogtattak az ajtón. Egy szolgáló lépett be. A kezében egy tálca volt, rajta poharakkal, amiben szénsavas üdítő fénylett. Letette az asztalra, majd meghajolva kiment.
-A ruhád… megpróbáltam visszaküldeni, de Jean azt mondta, már nem lakik ott senki. Elköltöztél?
-Igen – bólintottam. – Ha Na jól fizet, most már megengedhetem magamnak.
-Ja, anya ilyen – vont vállat. Felállt, és közénk tette a tálcát, amin mindenféle rágcsálnivaló volt. Belekortyolt az üdítőjébe, majd megköszörülte a torkát. – Valamit még mondanom kell… Öhm… Ugye nem meséltél anyának semmit arról az éjszakáról?
-Nem, dehogyis – ráztam meg a fejem azonnal, majd elmosolyodtam. – Azt, hogy a segédje, és a fia együtt ivott? Kösz, de ebből inkább kihagyom.
-Akkor jó – vigyorodott el megkönnyebbülve Újgazdag. Vagyis… Sung Jae. Igen, Sung Jae, és mostantól nem Újgazdag, hanem Sung Jae. Sung Jae. Meg kell jegyeznem ezt a nevet…
-És a reggeliért bocs. Olyan lehettem, mint egy nagyképű, gazdag kölyök.
-Nem olyan lehettél, az is voltál – mosolyodtam el megbékélve. – De felejtsük el. Most már látom, hogy nem vagy az.
-Ennek örülök. De… gyere velem! – Felállt, és a gardróbjához vezetett. Benyitott, majd kihozott egy papírzacskót, amiben valami ruha volt. – Tessék! – nyújtotta oda nekem.
-Mi ez? – kérdeztem. Belepillantottam, mikor megláttam azokat a ruhadarabokat, amiket azon az éjjelen viseltem. – Ó, kösz – mosolyodtam el. – De már nem kellenek. Új élet, új ruhatár. Ezeket kidobhatod. Ja, és a te ruhád… Holnap itthon leszel? Visszahozom.
-Nem, maradjon csak nálad. Ajándék. Ezek meg, ha nem kellenek, ne dobd ki. Ajándékozd el a szegényeknek.
Lassan éjfél is lett, mikor ráébredtünk, mióta beszélgetünk, és milyen jól összebarátkoztunk. Felálltam, hogy távozzak, mikor Sung Jae utánam szólt.
-Van még anyával dolgod, vagy már mész is haza?
-Most már nem zargatnám ilyenkor. De mindent megbeszéltünk amúgy is. Megyek haza – válaszoltam neki visszafordulva az ajtóból.
-Akkor várj! Lekísérlek Jean-hoz. Ne buszozz éjszaka.
-Majd megyek taxival – ellenkeztem. Furcsa volt még, hogy mindent csak úgy meg akarnak adni nekem a Yook-ok. Nem tudtam csak úgy elfogadni őket.
-Ne költs arra. Majd Jean hazavisz. És ne kéresd magad – nevetett fel. Megragadta a csuklómat, és maga után húzott. A ház már csöndes volt. A folyosókon csak halvány fény égett.
-Lehet, hogy már aludni fog Jean – jegyezte meg elgondolkodva Sung Jae. – Ha alszik, akkor majd én hazaviszlek – mondta mosolyogva.
-Nem lesz belőle gond? – kérdeztem.
Ő csak megvonta a vállát, majd intett, hogy kövessem. Végigsétáltunk a sötét nappalin, majd kiléptünk a kertbe. Az éjjeli lámpák megvilágították az egészet, amitől varázslatosnak tűntek a növények, a falak, az egész kert. Elsétáltunk a garázsig. A mellette lévő kis épületben teljes sötétség uralkodott.
-Igen, jól sejtettem. Már alszik – mondta. – De legalább akkor vezethetek! – vigyorgott boldogan.
-De tényleg nem kell elvinned – erősködtem tovább.
-Szeretnélek elvinni, vezetni akarok!
-Jó, akkor menjünk! – egyeztem bele végül. Sung Jae választott egy autót. Egy ezüst Audit. Újabb Audi? Mennyi van ezeknek?
Beszálltunk, ő pedig gyakorlott mozdulatokkal elindította az autót, majd kihajtott a kocsifeljárón. Úgy vezetett, mintha már évek óta csinálná. Elképedve figyeltem könnyed mozdulatait, amivel az autót irányítja.
-Nagyon jól vezetsz – jegyeztem meg neki.
-Ó, kösz – mosolyodott el. – Pedig még csak néhány hónapja van meg a jogsim. Itt merre menjek? – kérdezte az egyik kereszteződésnél.
-Egyenesen, aztán majd jobbra.
Végül elérkeztünk a házam elé. Mindketten kiszálltunk, majd az autónak dőlve néztünk fel az égre. Felsóhajtottam, elrugaszkodtam a kocsitól, majd rá néztem.
-Mennem kellene – mondtam.
-Nincs kedved megmutatni a lakásod? – kérdezte. Meglepett a kérés. Sosem engedtem még be senkit sem a lakásomba. Nem volt még olyan ember az életemben, akit beengedhettem volna.
-Öhm… ha szeretnéd… - motyogtam meghökkenve. – Persze, feljöhetsz – kaptam végül észhez. Ha van lehetőségem egy barátot szerezni, miért ne?!
-Szeretném – mosolygott Sung Jae. Kiegyenesedett, majd követett a felhőkarcoló bejáratához. – Hányadikon laksz? – kérdezte a liftre várva.
-Harminc – mondtam vigyorogva. Mindig is szerettem volna kimondani ezt. Olyan menő, nem?!
-Az igen! – nevetett fel Sung Jae.
A lift megérkezett, mi pedig beszálltunk. Hosszú ideig álltunk benne, majd kiszálltunk az emeletemen. Az ajtóm előtt Sung Jae szórakozottan játszadozott kikötődött cipőfűzőjével. Mikor beléptünk a lakásba, ahol mint általában, most is rend volt, Sung Jae azonnal lekapta a lábáról a cipőjét, majd besietett a nappaliba. Kíváncsian nézett körbe. Utána az ablakhoz lépett, és rátapadt az üvegre. Felsóhajtva bámult ki az ablakon.
-Ez beszarás – nyögött, mikor mellé léptem. – A kilátás miatt, ezerszer jobb ez a lakás, mint a mi házunk…
-Kösz – mosolyodtam el. – Kérsz valamit inni? Egy teát?
-Ühm – bólintott. – Fekete van?
-Aha. Mennyire szereted édesen?
-Picit. – Nagy nehezen hátat fordított az ablaknak, és kikísért a konyhába. Segített elkészíteni két bögre teát, majd leültünk a kanapéra. Halkan kortyolgattuk a forró italt, mikor ő váratlanul megszólalt.
-Il Hoon-ah… - Igen, megengedtem neki, hogy ne hyung-ozzon. Minek vannak egyáltalán a formalitások? – Azon az éjszakán… mi… mi történt?
-Tessék? – pillantottam fel rá meglepetten. Miért hozta ezt fel?! Nem akartam róla beszélni.
-Mi történt akkor? Én… semmire sem emlékszem.
-Nem történhetett semmi – mondtam játszva a lazát. – Nem lehettünk annyira berúgva, hogy bármi történjen. – Azonban ahogy visszagondoltam arra az éjszakára, csak valami melegségre emlékeztem. Melegségre… Mi a fene lehetett az? Mit tehettünk?!
-De… - Sung Jae felsóhajtott, majd letette a bögréjét az asztalra. – Én… nem csak a lányokat szeretem – mondta halkan.
Elképedve pillantottam rá, majd beharaptam az ajkaimat. Kit érdekel végül is? – Előfordul – vontam vállat könnyedén.
-Ennyi? – kérdezte meglepetten.
-Mit mondjak még? Van ilyen.
-Te…? – kérdezte megszeppenve Sung Jae.
Vállat vontam. Nem voltam olyan, mint a többi férfi, nem undorodtam ettől a homokos dologtól, de azt, hogy fiúval legyek? Nem tudtam volna elképzelni.
-Nem – feleltem egyszerűen.
-Ó – mosolyodott el Sung Jae. Felvette a bögréjét, és belekortyolt a teába. – Kínos hangulatot teremtettem – mondta bűnbánóan.
-Ne is törődj vele! – nevettem fel. Belekortyoltam a teámba, majd felálltam a kanapéról. A CD-s szekrényemhez mentem, és levettem a Big Bang legelső albumát. Eredeti, aláírt darab volt. Odaadtam Sung Jae-nek, aki megkönnyebbülve mosolyodott el. Témaváltás. Végre. Gondolom valami ilyesmi játszódhatott le a fejében.
Egy ideig az albumról beszélgettünk, meg arról, milyen ügyesek, és, hogy mi is szeretnénk olyanok lenni. Aztán Sung Jae felállt a kanapéról. Megigazította a ruháját, majd elmosolyodott.
-Köszi a teát, meg a vendéglátást – mondta. – Majd ha átjössz anyához, nézz be hozzám is.
-Feltétlenül – bólintottam.
Kikísértem a bejáratig, majd az ajtófélfának dőlve megvártam, míg megérkezik a lift, aztán bezártam az ajtót. Fáradtan sétáltam be a nappaliba. Ledőltem a kanapéra, mikor valaki kopogtatott. Vagyis inkább dörömbölt. Értetlenül siettem oda, és tártam ki a bejáratot. Sung Jae állt előttem. Zaklatott arckifejezés ült az arcán.
-Il Hoon-ah – lihegte. – Ne haragudj! – hadarta, azzal átlépett a küszöbön, és egy gyors mozdulattal elkapta a vállam, és magához vont. Az ajkait az enyémre tapasztotta. Épp csak egy pillanat volt az egész. Utána máris eltávolodott, és ijedten pillantott rám.
-Ne haragudj! – suttogta, azzal hátat fordított, és elrohant. Vagyis megtette volna, ha nem kapom el a karját.
-Mit csinálsz?! – kiáltottam rá. – Hová futsz?!
Sung Jae megszeppenve állt előttem. Úgy összehúzta magát, hogy akkora lett, mint én.
-Sajnálom – mondta újra, majd megpróbált kiszabadulni. – Muszáj volt megtennem.
-A sok romantikus film miatt futnak el mostanában az emberek egy csók után? – pillantottam rá határozottan.
-Mi?! – pislogott nagy szemekkel Sung Jae.
-Ha már így rám ugrasz, akkor legalább ne fuss el. Gyere be! – rántottam rajta egyet. Megszeppenve bontakozott ki a kezeim közül, és csoszogott be a nappaliba. Leült a kanapéra. Szorosan összezárt lábakkal, a szemeit lesütve várt rám. Én mellé ültem, és bátorítóan néztem rá.
-Tehát? – unszoltam beszédre.
-Sajnálom – mondta szinte suttogva. – Csak elkapott a hév.
-Nem haragszom – vontam vállat. És tényleg nem haragudtam rá. Nem bántam, hogy megpuszilt.
-Tényleg?! – kapta fel a fejét reménykedve.
-Tényleg – bólintottam. – Ha ezt kellett tenned, akkor jó, hogy megtetted.
Sung Jae elképedve sóhajtozott. – Hogy veheted ilyen lazán a dolgokat? – kérdezte tőlem.
-Ilyen vagyok – nevettem fel. – Ha szeretnél, itt aludhatsz – ajánlottam neki rögtön utána.
-Úgy érted…? – elkerekedett szemekkel hápogott.
-Nem, nem úgy értem! – horkantam fel. – Úgy, hogy itt alszol, hogy ne kelljen hajnali 3-kor haza vezetned.
-Ja… köszi – mosolyodott el hálásan. – Akkor maradhatok?
-Persze, azért mondtam. Adok valami alvóruhát, és utána már le is fekhetünk.
-Kösz, Il Hoon-ah.
Elővettem a gardróbomból egy nagy pólót, és egy melegítőnadrágot. Odadobtam neki, ő pedig a hálóba ment, és elkezdett átöltözni. Én is előkaptam a sajátomat, majd követtem. Mikor bementem, ő már végzett. Gyorsan magamra húztam a pizsamámat, majd felültem az ágy tetejére törökülésben. Sung Jae elveszetten kereste a helyét, próbálta eldönteni, hova üljön, mit mondjon, mit tegyen. Végül letelepedett az ágy sarkára.
-Lefekszem kint a kanapén – állt fel utána mégis.
-Ne feküdd ki a kanapét. És az amúgy is kényelmetlen. Itt maradhatsz. Elférünk ketten is.
-Biztos, hogy nem zavar? – kérdezte finomkodóan.
-Azért ajánlottam fel, mert nem zavar – mondtam, azzal bebújtam a takaró alá. Sung Jae is követett. Óvatosan lefeküdt, majd magára húzta a takaróját, amit már előre előkészítettem az ágy végébe.
-Kösz még egyszer, hogy maradhatok – ismételgette magát.
-Ez csak természetes – vontam vállat. – De próbáld már meg elengedni magadat újra. Olyan vagy, mint egy befeszült szűzlány – mondtam vigyorogva. Erre már felnevetett, a teste pedig elernyedt. Ismét visszatért az a lazasága, ami eddig meg volt benne. Kényelmesen elhelyezkedett, majd lehunyta a szemeit.
-Basszus – sóhajtottam. – A villany. – Kimásztam az ágyból, és lekapcsoltam a villanyt. Vakon tapogatózva csoszogtam vissza, majd dőltem be a helyemre. Magamra húztam a takaróm, majd becsuktam a szemem.
-Jó éjt, Sung Jae-yah – mondtam neki.
-Neked is, Il Hoon-ah – suttogta álmos hangon.
Reggel ébredtem fel. A telefonom csörgött. Ha Na volt az. Rekedt hangon vettem fel.
-Igen? – szóltam bele.
-Il Hoon-ah, szükségem lenne rád. Találkozzunk 1-kor nálam!
-Oké – bólintottam a telefonba. – Ott leszek.