Il Hoon POV
Gyűlöltem az életet. Gyűlöltem, hogy semmi sem úgy alakult, ahogy akartam. Semmi… Bármilyen apróságra vágytam, nem tudtam elérni. Elérhetetlenné vált számomra minden boldogságot okozó dolog… Csakis a monoton hétköznapok maradtak meg nekem, ami során a puszta két kezemmel kellett megkeresnem az alapvető dolgokat egy élhető élethez. Ezt is utáltam… A legjobban ezt utáltam… Hogy kétkezi munkát kellett végeznem, nem azt, amit szerettem volna tenni. Ami a legnagyobb álmom volt, és az is maradt. Megígértem a szüleimnek, hogy sikeres leszek a nagy és veszélyes fővárosban. Megígértem magamnak, hogy befutok majd a zeneiparban. De ezek az ígéretek beteljesítetlenek maradtak. Hiába mentem el mindegyik meghallgatásra, amit csak zenei cég kiírt, nem érdekeltem őket. „Jó, jó” – mondták, de ez ennyiben is maradt mindig. Nem elég… Ez a szókapcsolat az egész életemet meghatározta. Persze negatív értelemben… Nem elég jó, nagy, szép, okos… Sosem voltam elég jó. Nem mondták, hogy „Igen, ez tökéletes!”. Sosem… Pedig megdolgoztam érte. Megdolgoztam azokért a kedves szavakért, amiket sosem kaptam meg. Amik csak a fejemben hangzottak el. Amikre mindig annyira vágytam…
Jobb élet. Csak ennyit akartam. És ezért mindent megpróbáltam megtenni. Folyton új, és jobb munkákat találtam. Ezek már néha elég jól is fizettek, ezért mindenem megvolt, amire nagyon szükségem volt. Megengedhettem magamnak, hogy sört igyak, chipset egyek… Néha…
Nem rég találtam új munkát. Egy gangnam-i különleges édességeket árusító boltban voltam eladó. Meglepő, de jól fizetett. Nagyon jól, ha arra gondolunk, mi munka van egy ilyen helyen. Nagyjából semmi. Feltölteni néhány polcot, és a beszállingózó vevőket udvariasan kiszolgálni. De szerencsére alig volt vásárló. Ezért nyugodtan írogathattam a fejemben megszületendő dalaimat. Fölöslegesen…
Egy könnyed munkanap után újabb meghallgatásra szántam rá magamat. De mit is vártam? Újabb elutasítás. „Jó, nagyon jó… de nem elég.” Nem elég… újra visszajött. Nem elég, nem elég, nem elég… Csak ez járt a fejemben, mikor kiléptem az utcára forró, felhevült testtel. Már megszokhattam volna a folyamatos nemleges válaszokat, de ez jobban megviselt, mint szokott. Úgy éreztem, hogy nincs több lehetőségem. Örökre a gazdag embereket kell majd kiszolgálnom. És az álmaimat beteljesületlenül hagynom…
Végigsétáltam a már sötét szöuli utcákon. Szinte vakon meneteltem előre, mintha lenne valami célom, amit ha elérek, boldogság száll a világra… vagy valami hasonló hülyeség… Nevetséges…
Mentem, mentem és mentem, mikor megláttam magam előtt egy kocsmát. Nem kellett sokat gondolkodnom, azonnal betértem. Nem voltak sokan. Csak néhányan ültek a boxokban, a pultnál pedig egy erősen ittas fiatal volt. Mellételepedtem, és kértem magamnak egy whiskey colát. Amíg megkaptam, végigpillantottam a mellettem ülő fiún. A pultra támasztotta a fejét. Az alkohol szaga áradt a testéből. Jól öltözött és jól fésült volt. Valami elkényeztetett újgazdag… Már egy pillantásból meg tudtam állapítani… Nagy bánata lehetett. Lehet, hogy elhagyta a gazdag kis barátnője?… Szánalmas.
Megkaptam az italomat, amit lassan kortyolgatni kezdtem. Eközben Újgazdag is felébredt. Lassú mozdulatokkal feltápászkodott, majd kért magának egy újabb kört. Valami átlátszó folyadékot kapott. Vodkát? Talán. Egyszerre legördítette, majd hangosan lecsapta a poharat. Megdörzsölte az arcát, majd maga elé meredt. Undorodva néztem… Gazdag, biztosan sikeres, jóképű, egy ujjára száz nőt találhat…
Valószínűleg megérezte magán a pillantásomat, mert rám nézett. Egy ideig elveszetten futtatta végig rajtam a tekintetét, majd keservesen elmosolyodott.
-Szar napom van – mondta. Mintha kérdeztem volna…
-Előfordul – vontam vállat. Nem érdekeltek a gondjai. Belekortyoltam a whiskey colámba, a pohár fenekét tanulmányoztam, miközben ő beszélni kezdett hozzám.
-Ma van a születésnapom – mondta. – De mindenki megfeledkezett róla. Senki sem köszöntött fel.
-Boldog születésnapot – dünnyögtem. – Egy ember már felköszöntött.
-Kösz – mosolyodott el halványan, majd a pultra dőlt ismét.
-Egy whiskeyt kérek – fordultam a csaposhoz. – Tisztán.
A nagydarab fickó azonnal elém tette a poharat benne az aranyló itallal.
-Ne törődj vele. Te már a harmadik vagy ma, akinek ezt elmondja – súgta oda nekem félmosollyal a szája szegletében.
Megrántottam a vállamat, majd belekortyoltam a whiskey-mbe. Az alkohol forrón gördült végig a nyelőcsövemen, finoman égetve a torkomat. Kellemes érzés volt.
-Majd én fizetek neked – mondta hirtelen Újgazdag. Nem ellenkeztem. Legalább marad egy kis pénzem… Ő megengedheti magának, hogy elmenjen, és a sárga földig leigya magát, én nem… - Rengeteg pénzem van… Tudod, gazdag vagyok. – Nem megmondtam? Gazdag. – De hiába! Mit érek vele? Még a születésnapomat is elfelejtik. De… tudod, mi a legrosszabb? Az, hogy apám azt akarja, hogy házasodjak meg.
-Akkor tedd azt – mondtam miközben újabbat kortyoltam az alkoholból.
-De nem akarok megházasodni. Főleg nem egy kényszerházasságot – mondta. Kényszerházasság?? Azt hittem, 2013-ban ilyen nem létezik már. – Valami gazdag boszorkányt akar feleségemnek, mert az apja egy nagy cég tulajdonosa, és ha mi összeházasodunk, egyesülhetnek a vállalataink, és uralhatjuk a világot. Vagy valami ilyesmi…
-Szar helyzet.
-Tudom. – Rendelt magának és nekem is egy újabb kört. Gyorsan legurította a vodkáját, majd ismét felém fordult.
-Nem kéne többet innod – mondtam neki mielőtt még újra belekezdett volna az életének mesélésébe.
-Te mit csinálnál a helyemben? – kérdezte figyelmen kívül hagyva tanácsomat.
-Ha a helyedben lennék? – elgondolkodtam, de a válasz nem váratott sokáig magára. – Elvenném a csajt, és beteljesíteném az álmomat.
-Álmod? Milyen álmod?
-Hogy híres rapper-zeneszerző legyek.
-Azta – kerekedtek el kicsi szemei. – Erre inni kell! – kiáltott fel. Rendelt még egy kört nekünk, majd még kettőt, aztán már nem is számoltam. Végül mindketten bizonytalan lépésekkel hagytuk el a kocsmát. Persze ő fizetett… Nekem egy wonomba se került az egész este.
Az utcán megcsapott minket a hűvös őszi szél. Kicsit lehűtötte forró testünket. Újgazdag belém kapaszkodott, nehogy elessen, miközben a telefonjával szórakozva taxit próbált hívni. Végül valahogy sikerült neki. Beültünk.
És innentől semmire sem emlékszem…
Reggel fáradtan nyitottam ki a szemeimet. Fogalmam sem volt, hol vagyok, mit keresek ott, vagy mennyi lehet az idő. Körbenéztem a szobában. A falak fehérek voltak, és üresek… Semmi jel, hogy hol lehetek. A bútorok feketék, és egyszerű formájúak. Mégis látszott rajtuk, hogy baromi drágák lehettek. Újra körbepillantottam. Fekete függöny… Ablak! Feltápászkodtam az ágyból, és az ablakhoz siettem. Kinéztem. Emeleten voltam. Nagyjából a másodikon. Előttem hatalmas villák terültek el. Bármerre néztem, óriási villák, amiket még nagyobb kertek vettek körbe… Hova a fenébe kerültem?!
Elveszetten fordultam vissza az ágy felé, mikor megláttam egy idegen alakot. Úgy beburkolózott a takaróba, hogy eddig észre sem vettem. Csak a feje búbja látszódott ki.
Elmosolyodtam. Egy gazdag nő. És velem egy ágyban? Remek. Ebből jól is kijöhetek.
Fekete rövid haja volt. Odasétáltam hozzá, és lehúztam az arcáról a takarót. És akkor… nem akartam hinni a szememnek. Nem nő! Az Újgazdaggal aludtam egy ágyban! Lerántottam róla a paplant, mire ő ijedten ugrott fel. Nem volt rajta ruha. Csak egy boxer. Egy rohadt boxer!
-Mi van? – motyogott álmos arckifejezéssel.
Végigpillantottam magamon. Rajtam sem volt más ruhadarab, csak a boxerem…
-Mit keresek itt? – kérdeztem.
-Itt aludtál – nyögte rekedt hangon. Felült. – Nem akartál hazamenni, és megengedtem, hogy itt aludj.
Jó, ha csak itt alvásról van szó, akkor jó… - Hol vannak a ruháim? – faggattam tovább.
-Mocskosak.
-Hol vannak a ruháim?? – kérdeztem ingerülten.
-Gondolom a takarítónő már mossa őket.
-Mossa? Akkor mit vegyek fel??
-Válassz tőlem egyet. A tiédet majd visszajuttatom. Írd le a címedet egy papírra – mondta, azzal felállt, és belebújt egy fehér köntösbe. Arrogáns léptekkel (Létezik olyan, hogy arrogáns lépés? Mindenesetre neki még a járása is olyan volt…) az ablakhoz ment. Széthúzta a függönyt, mire a fény elárasztotta az egész szobát.
-Dolgoznom kell menni – folytattam. – Adj egy nadrágot, meg egy pólót, és hadd menjek.
-Ott van a gardróbom, válassz, ami tetszik – mondta, de közben rám se nézett. A szobából nyíló egyik ajtó felé mutatott.
Gondolkodás nélkül rohantam felé. Mikor benyitottam, önkéntelenül is felkiáltottam. Ez nem gardrób! Ez egy hatalmas szoba! Ami tele volt ruhákkal, ezernyi cipővel, ékszerekkel. Mindegyik tökéletes rendben fel volt akasztgatva. A cipők tisztán csillogtak a polcokon. Az ékszerek vitrinekben ragyogtak. Hihetetlen… Elállt a szavam. Csak bambán bámultam ezt a mérhetetlen gazdagságot, ami elém tárult.
-Na mi van? – kérdezte. – Nem mész be?
Ez észhez térített egy kicsit. Besiettem, és levettem az első kezem ügyébe akadó farmert, egy pólót, és hozzá egy pulóvert. Gyorsan magamra kapkodtam őket. Majdnem jók voltak. Újgazdag egy kicsivel magasabb volt nálam, ezért a ruhái picit lógtak rajtam. De persze nem érdekelt. Kirohantam a hálószobába.
-Hová írjam a címem? – kérdeztem.
-Hűha! – mosolyodott el. Keresztbetett lábakkal ült az egyik fotelban, és zavarba ejtően nézett. – Az igényes ruha igazán más emberré varázsolt – mondta.
Éreztem, hogy elpirulok. De nem a haragtól – most kivételesen – hanem a dicsérő szavaktól.
-Hová írjam a címem? – ismételtem meg hangosabban, figyelmen kívül hagyva megjegyzéseit.
-Oda – mutatott az íróasztalon lévő jegyzettömbre. – Amint megszárad, elküldöm őket valakivel.
-Kösz – motyogtam megszeppenve. Lefirkantottam a címemet, majd újra felé pillantottam. – És a táskám? Merre van?
-Lent. Az előtérben hagytuk. – Hogy lehetett ilyen higgadt és összeszedett?! Az én fejem úgy hasogatott a másnaposságtól, mintha szét akarna robbanni. Az arcom biztosan megviselt volt, és minden bizonnyal bűzlöttem az alkohol szagtól. Erre ő? Tökéletesen fitt volt, az arca kisimult, mintha éppen egy wellness hétvégén lenne. Teljesen nyugodt volt, és úgy tűnt, tisztában van mindennel.
Elindultam az ajtó felé. Kinyitottam. Egy hatalmas (Ha-tal-mas! Komolyan, hatalmas!!!) fürdőszoba tárult elém. Saját fürdőszoba? Komolyan?! Miért lepődök meg rajta?…
-A másik – mondta szórakozottan mosolyogva. – Inkább lekísérlek. – Azzal ráérősen felállt, és intett a fejével. Kilépett az egyik ajtón, és szép lassan sétált el a lépcsőig. Nem akartam hinni a szememnek. Annyira ízléses volt minden, de mégis látszott, hogy kőgazdagok…
Egy emelettel lejjebb megállt.
-Ajumma! – szólt kicsit emeltebb hangon. Hamarosan megjelent egy csinos, vékony nő.
-Igen? – hajolt meg.
-Kérem, szóljon Jean-nak, hogy készítse elő az autót.
Az az ajumma egy cseléd volt… Mégis csinos ruha volt rajta. Fekete nadrág, hozzá pedig világos rózsaszín csipkefelső. Azt vártam, hogy olyan szolgaruhában lesz, mint ahogy a filmekben…
-Máris – mondta a nő, azzal elsietett.
-Jean? – mordultam fel. – Mint a Jean viccekben? De sablonos…
Újgazdag nem méltatta szóra megnyilvánulásomat. Elindult a nappaliba. Ruganyos léptekkel vágott keresztül rajta, míg elérkeztünk a bejáratig. Hatalmas kétszárnyú ajtó volt. Sötétbarna fa, amin díszes nyomatok voltak.
-Várj meg itt – mondta. Belépett egy kis ajtón, amit eddig észre sem vettem. Néhány perc múlva tökéletes ruházatban, a táskámmal a kezében jött ki. Szívem szerint megkérdeztem volna, ott is van egy gardróbja?! De inkább zárva tartottam a számat.
-Tessék – nyújtotta felém a táskámat. Kitárta az ajtó mindkét szárnyát, majd kilépett a levegőre. – Jean majd elvisz oda, ahová menni akarsz – jegyezte meg, miközben végigsétált a kerten. A fű olyan zöld volt, mint a kertészeti reklámokban. Magas fák, fehér és rózsaszín virágok díszelegtek mindenhol. Annyira szép volt… Szerettem volna elbámulni néhány percig. Itt nem voltak olyanok, mint amiket az ablakból láttam: szökőkút, sziklakert, kerti törpék. Itt minden ízléses volt. És ez lenyűgözött.
A ház oldalához sétáltunk, majd be egy eddig rejtett, de nagy épülethez mentünk. Előtte már ott állt egy fekete, tisztaságtól ragyogó Audi. Mellette ott pedig Jean. Valószínűleg tényleg ez volt a neve, mivel nem ázsiai volt. Fekete öltöny volt rajta fehér inggel és fekete nyakkendővel. Napszemüvegét azonnal levette, ahogy meglátta Újgazdagot.
-Bonjour! – mondta, azzal esetlenül meghajolt.
-Bonjuor, Jean! – mosolygott rá Újgazdag.
-Est-ce que cette voiture bonne?
-Oui, oui – bólintott Újgazdag. – Mais je ne vais pas. Je reste aujourd’hui.
-Just ce garcon? – mutatott rám Jean. Elképesztően idegesített, hogy nem értettem, miről beszélnek.
-Oui. Merci, Jean – mondta Újgazdag, azzal felém fordult. – Jean elvisz, ahová akarod.
-Köszi – mondtam megszeppenve.
Jean kinyitotta nekem a hátsó ajtót. Esetlenül beszálltam, majd bezárta mögöttem az ajtót. Még beszélt néhány szót Újgazdaggal, majd ő is beszállt, és felém fordult.
-Hová? – kérdezte furcsa akcentussal.
Bemondtam a munkahelyem címét, ő pedig azonnal elindult. Belekotortam a táskámba, és elővettem a telefonomat. Dél volt. 2 órája dolgoznom kellene!! A szívem hevesen vert. Ki fognak rúgni… ki fognak rúgni…
Hamar megérkeztünk a bolt elé. Köszönetet mondtam Jean-nak, majd a bolthoz futottam. Berontottam az ajtón. A főnök, Lee Jong Moon a kassza mögött állt… Az én helyemen. Érkeztemre szúrós pillantást vetett rám.
-Sajnálom – hajoltam meg azonnal 90˙-os szögben. – Nagyon sajnálom, hogy késtem.
-2 órát késtél – mondta fojtott hangon.
-Tudom, és nagyon sajnálom! Nem fog még egyszer előfordulni.
-Abban biztos vagyok, mivel ki van rúgva.
-Kirúg?! – kiáltottam ijedten. – Ne, kérem Lee úr, ne rúgjon ki! Nem fog még egyszer előfordulni. Nem fogok még egyszer késni.
-Nincs értelme könyörögni. A fizetésedet majd átutalom. Most pedig… - intett a fejével az ajtó felé.
Az egyik sor mögül váratlanul megjelent egy vásárló. Középkorú, de annál csinosabb nő. Szőrmebunda és fekete testre simuló nadrág volt rajta, hozzá illő magas sarkú cipővel. A haja lágy hullámokban omlott a vállára. Vörösre rúzsozott szájával rám mosolygott, ahogy a kasszához lépett.
-Ne zavard a vásárlókat – mondta szigorúan Lee úr. – Viszontlátásra! – intett a fejével az ajtó felé nekem. Mosolyogva fordult a csinos hölgy felé.
Elhagytam a boltot. Elveszetten álltam meg előtte. Most hova tovább? Nincs munkám… Nincs pénzem… Ekkor azonban kinyílt az ajtó, és kilépett rajta az előbbi nő. Rám pillantott. Újra elmosolyodott. Megállt előttem, majd végigfuttatta rajtam a tekintetét.
-Most, hogy nincs munkád, ráérsz, ugye? – kérdezte. Olyan hangja volt, amitől végigfutott a hátamon a kellemes borzongás.
-Igen – bólintottam összezavarodva.
-Akkor meghívlak egy teára vagy kávéra és egy sütire. Gyere velem! – vonzó mosoly futott át az arcán. Megfordult, és egy autó felé ment. Egy dögös piros kocsiba szálltunk be. Ő vezetett. Csöndben ültünk egymás mellett, míg meg nem érkeztünk. Akkor beléptünk a drága kávézóba. Az emeletre mentünk, és ott leültünk a bőrfotelokba.
-Mit kérsz? – kérdezte a nő. Elém csúsztatta az itallapot, ő pedig az étlapot kezdte el nézegetni.
-Egy cappuccino-t – mondtam. Lapot cseréltünk. Elkezdtem az étlapot tanulmányozni. Őszintén szólva nagyon éhes voltam. A hasam korgása néha megtörte a csöndet köztünk. – És egy csokitortát.
-A csokitorta nagyon finom itt – mondta mosolyogva. Kisimított egy hajtincset a szeméből, majd pötyögni kezdett valamit az asztalon lévő tablet-en. Hamarosan megérkezett egy pincér, aki kihozta a rendelésünket. A tablettel rendelt volna?! Elképesztő…
-Miért akart velem beszélni? – kérdeztem tőle.
Belekortyolt a kávéjába, majd elmosolyodott. Az a mosoly… A szívem hevesebben kezdett tőle verni.
-A nevem Yook Ha Na – mondta.
-Jung Il Hoon – mutatkoztam be udvariasan.
-Hallottam, hogy kirúgtak. És… nekem most éppen szükségem van egy segédre. Aki segít mindenféle apróságban nekem. Az előző a feleségével Kínába költözött – mondta, majd megvonta a vállát. Felállt, és levette magáról a bundáját. Az egyik fogasra akasztotta, majd visszaült. – Tehát, mit szólsz?
Nehéz volt levennem a tekintetemet tökéletes testéről. Fekete felső volt rajta, ami rásimult a testére. Végigsimított fényes ezüst nyakláncán, majd belekortyolt a kávéjába.
-Tudom, hogy ez most kicsit hirtelennek tűnik – nevetett fel. Megvillantotta hófehér göngyfogait. – De megtetszettél nekem, és biztos vagyok benne, hogy megfelelő lennél erre a feladatra.
-Öhm… - az agyam nem nagyon akart működésbe lépni. – Benne vagyok – bólintottam rá.
-Remek! – csapta össze a tenyerét. – Mikor tudnál kezdeni?
-Akár már ma is – vontam vállat.
-Csodás! – mosolyodott el. – Akkor reggelizzünk meg, és utána mehetünk is!
Egy falatot a szájába vett a mignon-jából, majd a fejéhez kapott.
-El is felejtettem valamit! A fizetés! Hetente kapnád a pénzt, és nagyjából 600$-t (megj.: kb 150 ezer Ft).
-600$-t?! – kiáltottam fel elképedve. – Hetente?!
-Szeretem megfizetni az alkalmazottaimat, így meg is dolgoznak a pénzért – mondta mosolyogva. – És hűségesek lesznek hozzám.
-Az biztos… - nyögtem hitetlenkedve.
-De ezért a pénzért mindig a rendelkezésemre kell állnod. Éjjel-nappal.
-Természetesen – bólintottam.
-Akkor megegyeztünk?
-De meg ám! – vigyorodtam el, mire az ő arcára is mosoly kúszott.
Megettük a maradék süteményünket, majd elindultunk az autója felé. – Tudsz vezetni? – kérdezte.
-Igen – bólintottam. Igaz, még nagyon gyakorlatlan voltam. De ezt nem mondtam el neki.
-Egyre jobb és jobb – mondta beharapva alsó ajkát. – Bár szeretek vezetni, úgyhogy neked nem kell majd túl sokszor. A táskám itt van mellettem. Vedd ki belőle a telefonom, és írd bele a számod.
Engedelmeskedtem. Hamar megtaláltam a hatalmas érintőképernyős mobilt. Bepötyögtem a számom, majd megcsörgettem magamat vele, hogy elmentsem az övét is.
-Mit mondtál, mi is a neved? – kérdezte a piros lámpánál megállva. Rám pillantott sötét szemeivel, amitől felállt a hátamon a szőr. Kellemesen futott végig rajtam a hideg.
-Jung Il Hoon.
-Il Hoon… - ízlelgette a nevem. Elindult közben, majd befordult egy kis utcába. Leparkolt. – Tetszik ez a név. Il Hoon…
Kiszálltunk, ő pedig elindult a betonúton az egyik régi építésű, de jó állapotban lévő ház felé.
-Először a stylistomhoz megyünk – számolt be gyorsan nekem. – Hamarosan egy partyn lesz jelenésem. Arra választunk ruhát. – Gyorsan elmagyarázta, hogy egy jótékonysági eseményen vesz majd részt, ahol rákos és daganatos gyerekeknek gyűjtenek drága gépekre.
Becsöngetett a kapun, mire az ajtó hamarosan kinyílt, és egy duci nő futott felénk. Széles mosoly ült az arcán. Kinyitotta a kaput, és megölelgette Ha Na-t. Ezután rám pillantott.
-Szia, Min Dae Mi vagyok. És te az új segéd?
-Igen – bólintottam mosolyogva. – Jung Il Hoon.
-Il Hoon... Jól hangzik – mondta, majd bevezetett minket a házba. Nem értettem, mi tetszett nekik annyira a nevemben…
Az egész épület egybe volt nyitva, kivéve két szobát, egy öltözőt és egy mosdót. A két nő rövid ideig csevegett, majd belekezdtek a ruhapróbálásba. Én csöndben leültem a rózsaszín plüss kanapéra.
-Három ruhát készítettem elő neked – mondta Dae Mi. Azzal megmutogatta egyesével őket.
Az egyik egy vörös hosszú estélyi volt, mély hátkivágással, magas nyakrésszel. A második egy halvány rózsaszín ruha, ami elől rövid volt, viszont hátul hosszabb. A nyakvonalnál szép kör alakban megmutatta Ha Na kulcscsontját. Az utolsó fehér darab volt. Nagyjából a térd vonaláig ért. Ezüst színű flitterek borították az egészet. Elöl zárt volt, hátul viszont V alakban megmutatta gerincének a vonalát. Mindegyik kiemelte tökéletes alakját. Mindegyik csodálatosan mutatott rajta.
-Melyik a legjobb? – kérdezte az utolsó ruhában illegetve magát a tükörben.
-A legjobb? – kérdeztem vissza. – Öhm… nem tudom. Talán a rózsaszín.
-Nekem is az tetszett a legjobban – mosolygott rám boldogan. A stylistra nézett. – Szerinted Dae Mi?
-Három szavazat a rózsaszínre! És ehhez már elő is készítettem egy gyönyörű nyakláncot. Egyedi darab, csak három van az országban belőle! És tökéletes ehhez a ruhához! Egy pillanat és előkeresem. Addig vedd le az ezüstöt, és bújj bele a rózsaszínbe újra.
Ha Na mosolyogva vonult be az öltözőbe a kezében a másik ruhával. Néhány pillanat múlva azonban a nevemet kiáltotta.
-Il Hoonie!
Felugrottam és az ajtóhoz siettem, azonban nem nyitottam be. – Igen? – kérdeztem odahajolva.
-Bejönnél?
Hevesen verő szívvel nyomtam le a kilincset, és nyitottam be az aprócska szobába. Ha Na az ezüst ruhájában állt középen. Beléptem, majd bezártam magam mögött az ajtót.
-Igen? – kérdeztem újra.
-Lehúznád? – fordult háttal nekem.
-A ruháját?
-Igen, a zipzárt. Húzd le – mondta nevetgélve.
Remegő kézzel húztam le a zipzárt, ami egészen a csípőjéig tartott. Hátraléptem, és már ki is mentem volna, mikor Ha Na utánam szólt.
-Il Hoon-ah, ne magázódjunk, jó?
-J-jó – bólintottam. Lenyomtam a kilincset, de ő megragadta a karom.
-Hová mész? – mosolygott rám. – A másik ruhában is segítened kell.
-Ja, jó – pislogtam nagyokat. Hátat fordított nekem, majd egyszerűen csak kilépett a ruhából. Ott állt előttem egy szál fehérneműben, és vadítóan nézett ki. Annyira vadítóan, hogy legszívesebben odamentem volna hozzá, és letéptem volna róla még azt a maradék ruhát is, és…
-Hahó! Il Hoonie! – nevetgélt Ha Na. – Kérdeztem valamit.
-Jaj, bocsánat, elkalandoztam – mondtam pironkodva. – Mit kérdeztél?
-Hogy hány éves vagy?
-19 – mondtam. – És t…? – elakadt a szavam. – Ilyet nem illik kérdezni egy nőtől, sajnálom.
-38 vagyok – mondta mosolyogva.
-38?! – szaladt ki a számon.
-Igen, meglepő, nem? – nevetett fel Ha Na.
-Az… nagyon meglepő… - Ekkor újra a testére tévedt a pillantásom. Még mindig fehérnemű volt rajta. És közel állt hozzám. Nagyon közel. Persze, mivel nem volt túl sok hely. Épp, hogy két ember elfért a kis öltözőben.
Ekkor kopogtattak az ajtón. – Ha Na-yah, nem találom a nyakláncot. Biztosan otthon hagytam. Egy pillanat, és hazaugrok érte. Várjatok meg itt, jó? Vagy sietsz ezután valahova?
-Nem, nem, menj csak! – kiáltott neki vissza Ha Na. – Megvárunk itt.
Én még eközben is Ha Na-t csodáltam. Nem tudtam betelni a látványával. Tudtam, hogy nem kéne így néznem, és, hogy az anyám lehetne, de… annyira dögös volt! Ezt viszont valószínűleg ő is észrevette. Mármint, hogy bámulom. Rám pillantott, majd közelebb lépett egyet. A szívem őrült módjára kezdett vágtatni. Éreztem finom, virágillatú parfümjét. Meg akartam érinteni puha haját, tökéletes bőrét.
-Kettesben vagyunk – mondta. – Az egész lakásban…
A lehelete csiklandozta az államat. És a hangja… Mélyet sóhajtottam, megpróbáltam visszafogni magamat, de… annyira vadító volt!
-Il Hoonie… - búgta a fülembe, miközben végigsimított az arccsontomon. Végigjárta a testemet a borzongás. Nem bírtam visszatartani már magamat. Nem is akartam. – Csak mi vagyunk itt…
Ennél többre nem is vártam. Megragadtam Ha Na derekát, és közelebb rántottam magamhoz. Erre élvezettel elmosolyodott. Lábujjhegyre emelkedett, majd megcsókolt. Határozottan. Durván. Beharapta az ajkaimat, majd gyengéden a számba nyögött, ahogy megmarkoltam a fenekét. A vér a fejemből lejjebb vándorolt. Éreztem, ahogy férfiasságom kezd életre kelni. És erre csak rásegített, hogy Ha Na megfogta a kezem, majd a bugyijába vezette.
-Érzed, hogy felizgatsz? – suttogta számba.
Végigsimítottam nedves punciján, majd belévezettem az egyik ujjam, mire ő kéjesen felnyögött. Eközben kigombolta a nadrágom, és a boxeremen keresztül simogatni kezdett. Az ujjai gyakorlottan jártak péniszemen. Felnyögtem, mikor benyúlt az alsómba, és rászorított a férfiasságomra. Egyre keményebben mozgattam a kezét rajta, mire én bedugtam a harmadik ujjamat is, és gyorsítottam a tempómon. Halk nyögésekkel reagált. Majd megragadta a pulóverem nyakát, és lehúzott a földre. Fölém magasodott, megcsókolt, végignyalta az ajkam szélét, de közben megállás nélkül mozgatta a kezét. Halk sóhajokkal reagáltam vad érintéseire.
Benyúlt a pólóm alá, és végigsimított a felsőtestemen. A következő pillanatban azonban hirtelen rám ült, és magába vezetett. A váratlan érzéstől felkiáltottam. Az ő torkából is kéjes nyögések törtek fel. Azonnal mozogni kezdett rajtam, egyre gyorsabban és hevesebben. A testem ívbe feszült, összeszorítottam a számat, mikor ő hirtelen megállt. Felemelte a csípőjét, mire én kezdtem el mozogni. Olyan gyorsan, ahogy tudtam. Ha Na felkiáltott, ahogy az orgazmus végigjárta a testét. Nem sokkal utána, én is követtem.
Ha Na végigsimított az arcomon, majd elmosolyodott. Kivette a farkam magából, majd felállt, és felhúzta a bugyiját.
-Il Hoonie… azt hiszem, remek választás voltál – mondta mosolyogva.
Én is feltápászkodtam, majd segítettem felvenni neki a rózsaszín ruhát. Addigra Dae Mi is megérkezett. Feladta a nyakláncot Ha Na-ra, majd folytatódott a próba. Nyugodtan, minden gond nélkül.