A fiúk boldogan ülték körbe Luhant. Megállás nélkül fecsegtek, figyelembe se véve a másikat, egymás szavába vágva özönlöttek belőlük a szavak. Luhan mosolyogva hallgatta őket. Fél szemmel azonban folyton Se Hun-t figyelte. A fiú úgy tett, mintha semmit sem látott volna. Ő is beszállt a csevegésbe, vigyorgott, nevetgélt. Teljesen normálisan viselkedett, és ez hatalmas megnyugvás volt Luhannak. Mégis szeretett volna beszélni vele… Csak megnyugtatni, egyszeri alkalom volt, hogy ezt látnia kellett. Máskor… majd figyelmesebbek lesznek. Hirtelen jó ötlete támadt. Felállt, és lepillantott a földön elterülő srácokra.
-Nem vagytok éhesek? – kérdezte.
-De igen! – kiáltott fel azonnal Chan Yeol mély, férfias hangján
-Meghívlak titeket valamire. Elmegyek, és hozok valamit abból a kínaiból, ami itt van a sarkon.
-Jól hangzik – mosolyodott el Baek Hyun vidáman. Hátradőlt a földön, széttéve kezeit, mire Chan Yeol ráfeküdt. A fiú morgolódva húzta ki a másik alól a karját. Szigorú pillantást vetett rá, mire Chan Yeol gyerekesen felnevetett, majd rányújtotta a nyelvét. Baek Hyun nem tudott mit tenni, az ő ajkai is vigyorra húzódtak. Fejbe kólintotta a fiatalabbikat, majd visszafordult Luhanhoz.
-Elkísérsz, Se Hunie? – kérdezte a maknae-t Luhan.
A fiú könnyedén bólintott. Feltápászkodott a földről, majd a zsebébe csúsztatva a telefonját indulni készült.
-Én is mehetek? – szólt utánuk Kai halkan.
-Ha Se Hunie nem bánja…
A maknae csak mosolyogva vont vállat. – Ha megígéred, hogy nem zavarsz sok vizet – mondta pajkosan vigyorogva.
A három fiú kilépett a próbateremből. Kínos csönd állt be köztük. Nem tudták, hogyan kellene kezdeniük ezt a még kínosabb beszélgetést. Végül Luhan szólalt meg.
-Mennyit láttál? – kérdezte.
-Éppen eleget – mosolyodott el Se Hun.
-Ne vigyorogj már ilyen idiótán – csapta vállba Kai.
-Na, Jong In-ah! – pillantott a fiúra szigorúan Luhan. Azonban ahogy összetalálkozott a tekintetük, megenyhültek az arcvonásai. Ajkai halvány mosolyra húzódtak.
-Hyung, nem akarok erről túl sokat beszélni. Magamban tartom a mocskos kis titkotokat – mondta ugyanolyan csintalan arckifejezéssel.
Kai azonnal szóra nyitotta a száját, hogy visszavágjon, de Luhan elkapta a csuklóját, jelezve, inkább maradjon csöndben. A fiú engedelmesen bezárta a száját, és lehajtotta a fejét. Olyan hülyén érezte magát. Mintha neki kéne megalázkodnia azért, hogy Se Hun nehogy elmondja bárkinek is, mi van köztük. Ez olyan szemétség…
A három fiú közben elért a kínai étterembe. Megálltak a melegen tartó pult előtt, és nézelődni kezdtek. Se Hun elbűvölt tekintettel tapadt az üveghez belélegezve az ételek csábító illatát. Luhan is hasonlóan cselekedett. Elgondolkodva figyelte a választékot, míg Kai mellé nem lépett. Odahajolt a füléhez.
-Hyung… Azt hiszem, tudom, miért nem vagyok meleg…
Luhan arcán megjelent az a ’már-megint-ezzel-jössz’ kifejezés, de azért türelmesen a fiú felé fordult.
-Ezt majd elmondod. Ne felejtsd el – mosolyodott el látva Kai arcán az ártatlanságot. Se Hun-hoz lépett. – Nagy gond lenne, ha most mi lelépnénk? – kérdezte. – Adok pénzt, te meg vegyél valamit a fiúknak.
-Nem, menjetek csak – mondta rókaként kuncogva Se Hun. Elvette a pénzt, amit Luhan nyújtott felé, majd visszafordult a gőzölgő ételekhez.
Luhan megragadta az ábrándozó Kai csuklóját, és kihúzta az étteremből. A fiatalabbik értetlenül pillantott rá.
-Most mi van? – kérdezte. – Mi nem eszünk?
-Majd eszünk kettesben.
-Ez jobban tetszik – mosolyodott el boldogan Kai. – Na most már elmondhatom a teóriám?
-Micsodád? Teó-mi?
-Kijöttél a gyakorlatból, hyung. Nem beszéltek eleget koreaiul Kínában – panaszkodott Jong In. – Teória. Ugyanaz, mint az elmélet vaaagy… más szinonima nem jut eszembe – nevetett fel a fiú.
-Értem – gondolkodott el Luhan. – Teória. – Elismételte még néhányszor magában a szót, majd lassan elindultak a csöndes kis utcán. – Tehát? Mi a teóriád?
-Hát… elég egyszerű. Ha végiggondolom az életemet, soha nem vonzódtam a férfiakhoz. Egyszer sem néztem rátok úgy, hogy többet vártam volna barátságnál. És ez alól csak te vagy a kivétel, hyung. Ezért arra jutottam, hogy én nem a fiúkhoz vonzódom, csak hozzád.
-Ó, nagyon okos. Biztos sokat törted rajta a fejed – nevetett fel Luhan. – Én sem mászkálok folyton álló… - A fiú rájött, mit készült mondani. Elpirult arccal zárta be a száját, befejezetlenül hagyva a mondatot.
-Tehát? Mit kezdtél el? – kérdezte gonoszul mosolyogva Kai.
-Azt akartam mondani, hogy… nekem sem tetszik mindegyik fiú, akivel találkozom vagy szembejön velem az utcán.
-Akkor most kivételesnek érezhetem magam.
-Annak – vert a fiú fenekére, majd gyorsan visszahúzta a kezét. Hátranézett, de szerencsére senki sem volt a környéken, aki láthatta volna őket.
-De hyung… most mi lesz? – tette fel a komoly kérdést Kai.
-Ezt hogy érted?
-Hát… a fiúk… nem jöhetnek rá.
-Tudom.
-És a menedzser hyung-ok sem.
-Ők sem.
-És nem lehet azoknál a bugyuta fanfiction-öknél nagyobb pletyka ebből.
-Mi bajod van a fanfiction-ökökkel? Némelyik egész érdekes! – ellenkezett Luhan.
-Ugye nem olvasod őket? – nevetett fel Kai.
-Dehogynem! Vagyis csak egyet. Egész izgalmas!
-Még mindig meg tudsz lepni, hyung, komolyan! – kuncogott Kai. Körbepillantott, majd megfogta Luhan kezét. Összekulcsolták az ujjaikat. Olyan megnyugtató érzés volt… Meleg, puha, könnyed… Ilyen lenne a szerelem?
-Hova szeretnél menni? – tette fel a nagy kérdést Luhan.
-Nem tudom. Ahol nem látnak minket.
-Olyan hely nincsen túl sok…
Kai elgondolkodva hajtotta le a fejét. Hirtelen, felkiáltva fordult hyung-ja felé.
-Megvan! – mondta vigyorogva. – Karaoke! Kibérelünk egy szobát, bezárkózunk, és akkor senki sem láthat minket, és kettesben vagyunk.
-Mondtam már, hogy okos vagy, Jong In-ah? – mosolygott rá Luhan. A két keze közé fogta a fiú arcát, és puszit nyomott a homlokára.
-És én mondtam már, hogy örülök, hogy így hívsz?
-Mi? Hogy hívnálak?
-Mármint, hogy a nevemen szólítasz. A többiek általában Kai-nak hívnak. Te mindig Jong In-nek hívsz.
-Igen, tudom.
-És ez jó – mosolyodott el a fiú.
-A Kai nem illik hozzád.
-Miért?
-Nem tudom. Lehet, hogy csak azért, mert Jong In-ként ismertelek meg, de mikor megtudtam, hogy Kai lesz a neved, már akkor sem tetszett. Egyszerűen nem illik hozzád.
-Mi illene hozzám?
-A Jong In – vigyorodott el Luhan. – Nem tudom. Majd gondolkodom rajta. Most nem tudom.
