KARÁCSONYI B.A.P. ONE SHOT

-Utállak – suttogta Yong Guk.
-Nem én voltam az, aki kezdte. Te mondtál először nemet. Te utasítottál el – motyogott Him Chan remegő hangon.
-Te barom! Te hülye barom! Szerinted miért utasítottalak el?
-Nem, nem így – sóhajtott fel Him Chan nyúzottan. – Nem ez a megfelelő hangsúly. Ha ilyen érzelemmentesen mondod, nem tudom beleélni magamat a szerepbe. Próbáljuk elölről meg.
-De nem tudom másképp mondani – nyújtózott nagyot Yong Guk. – Nem csinálhatnád ezt valamelyik másik fiúval?
-Kivel? Jong Upie-val? Vagy Dae Hyunie-val? – tette szét a kezét elveszetten Him Chan. – Segíts már! Ne kelljen könyörögnöm.
-De Himie, ne már. Tudod, hogy utálok színészkedni. Ez nem az én stílusom.
-Jó, akkor ne. Akkor menj, és nézz valami idióta háborús, lövöldözős filmet. Gyökér – morgolódott Him Chan, azzal felállt a kanapéról, és a hálószobája felé ment.
Yong Guk nagyot sóhajtva temette a kezébe az arcát. Mindig idáig jutottak, hogyha megpróbált a szövegtanulásban segíteni Him Channak. Felállt, és a fiú után ment. Bekopogott, de csak durcás morgolódást kapott válaszul.
-Menj innen! Nem kell a segítséged – hallotta az ajtó mögül.
-Segítek – mondta Bang. – Na, gyere. Megpróbálom rendesen mondani a részeimet.
-Nem kell. Majd megtanulom egyedül.
Yong Guk újra felsóhajtott. Belépett a szobába. Him Chan az ágyán hasalt. A szövegkönyve a földön hevert mellette. A borítója gyűrött volt.
-Megint dobálóztál? – jegyezte meg önkéntelenül Yong Guk. – Olyan a szövegkönyved, mint amit a kutya szájából rángattak ki.
-Ha nem tetszik, fordulj meg, és tűnj innen! – mordult rá a fiú. – Nem kell sem a segítséged, sem a hülye megjegyzéseid.
-Jaj, ne már, Himie. Tudod, hogy hogy értettem.
-Nem, nem tudom, de nem is érdekel. Szeretnék egyedül lenni.
-Most tényleg ennyire haragszol? – kérdezte ártatlanul Yong Guk. – Tudod, hogy nem akartalak megbántani.
-Igen, mindig azt mondod, hogy nem akarsz megbántani, és a végén mindig sikerül. Bármit kérek tőled, csak szájvonogatva vagy sehogy sem tudod teljesíteni. Tudod, milyen szar érzés ez nekem? Hogy folyton könyörögnöm kell, hogy segíts nekem szöveget tanulni, hogy tedd el a mosott ruháidat, ne az ágy végében tartsd őket, amikor én szépen kimostam és összehajtogattam őket. És akkor még arról nem is beszéltem, hogy soha nem vagy képes eltenni semmit sem magad után. Abból áll a szabad időm, hogy utánad és a gyerekek után rakom rendbe a házat. De ez még el is megy, mert ha megkérem őket, akkor segítenek. De te?! Te képtelen vagy egy picit is rám figyelni. Olyan mintha az egyik füleden bemenne, a másikon azonnal ki. Miért van ez?! Milyen kapcsolat ez? Olyan mintha csak azért élnék veletek, hogy ne legyenek itt patkányok, meg csótányok.
Bang meglepve figyelte a fiú kiborulását. Sokszor megjegyezte már neki, hogy nem segít neki eleget, de nem sejtette, hogy ennyire súlyos a helyzet. Hogy ennyire bántja a fiút a dolog.
Arrébb tolta a lábát, és végigsimított a hátán.
-Ne haragudj, Himie. Ezentúl másképp lesz, jó?
-Persze. Mindig ezt mondod, és a végén ugyanúgy az enyém a piszkos munka itthon. – Arrébb gördült, ki Yong Guk keze alól. Felült, a lábait törökülésbe húzta.
-Most tényleg más lesz, megígérem – mondogatta Bang.
-Jó, hagyjál! – állt fel Him Chan. – Menj ki. Nem érdekel az a bugyuta szöveg, amit minden alkalommal felmondasz. Nem érdekel, érted?! Menj ki innen!
-Jó – sóhajtott fel mérgesen Yong Guk. – De akkor ne várd azt tőlem legközelebb, se most, hogy majd megpróbálok békülni. Elegem van a hisztijeidből. Olyan vagy, mint egy menstruáló nő.
-Te meg egy szemétláda vagy! – kiáltott a szobából kiviharzó Bang után a fiú.
Az ajtó nagy durranással csapódott be. Him Chan ijedten húzta össze magát. A szemeibe könnyek gyülekeztek. Utált veszekedni. A legjobban Yong Gukkal utált veszekedni. Megdörzsölte a szemeit, majd visszaült az ágyára. Újra a szövegét kezdte tanulmányozni. Néhány perc múlva kopogtattak az ajtaján.
-Mi az? – szólt ki mogorván.
-Bejöhetek, hyung? – dugta be a fejét Jong Up.
-Gyere – mondta megenyhülve Him Chan. Letette a szövegkönyvét maga mellé.
A fiú becsoszogott a szobába. Megállt Him Chan előtt, és várakozóan nézett maga elé.
-Mondani szeretnél valamit? – kérdezte sürgetve a fiút Him Chan.
-Ja igen – mosolyodott el Jong Up. – Tudnál segíteni?
-Miben?
-A házimban. Ezt nem értem. – Leült a fiú mellé az ágyra, és elővette a matek könyvét. Rámutatott az egyik példára. – Mi az, hogy egy henger keresztmetszete négyzet? Nem értem.
-Kérdezd meg Yong Gukot. Ő jó a matekban. Én nem értek hozzá.
-De ő is hozzád küldött. Azt mondta, most nem ér rá.
-Miért? Mit csinál?
-Nem tudom. Csak a kanapén feküdt.
-Ezt nem hiszem el – állt fel mérgesen Him Chan. – Maradj itt. Mindjárt segítek – szólt vissza a fiúnak, azzal kiviharzott a szobából. A nappaliba ment, ahol Yong Guk pihent. Félig lehunyt szemmel figyelte a tévét. Him Chan hangos trappolására felpillantott. Meglepetten nézte, ahogy a fiú elévonul, majd szavak tömkelegét zúdítja rá. – Már erre sem vagy képes?! – kiáltott rá haragosan. – Mi az, hogy nem érsz rá, amikor itt döglesz most is?! Miért nem vagy képes segíteni Jong Up-ah-nak? Már ezt is nekem kell elintéznem?
-Én csak… - kezdte volna Yong Guk.
-Nem érdekel, te csak mi! Segíts neki!
-De én most…
-Semmi de. Nem fogom ezt is én csinálni. Elegem van már! – kiáltott. A szemeit ellepték a könnyek, de nem akart elérzékenyülni a fiú előtt. Felsóhajtott legyűrve könnyeit. A bejárati ajtó felé indult nagy léptekkel. Hallotta, hogy Yong Guk a nevét kiáltja, de nem törődött vele. Belebújt a cipőjébe, és elhagyta a lakást. Nem tudta, merre megy, csak távolabb akart kerülni Yong Guktól.
Vakon sétált az utcán. Már teljesen besötétedett, a csillagok fényesen ragyogtak az égen. Egyre kevesebb ember mászkált az utcán, egyre kevesebben ismerték meg, ezért egyre kevesebb műmosolyt kellett az arcára erőltetnie.
Úgy érezte, Yong Guk nem is szereti igazán. Mintha… mintha csak jókedvből lenne vele. Mintha addig ő is jó lenne, ameddig nem talál egy jóképűbbet, egy magasabbat vagy egy okosabbat. Ez nagyon bántotta. Annyira, hogyha csak a fiúra gondolt, a szíve fájdalmasan felordított.
Órákig sétált össze-vissza a házsorok, világító lámpaoszlopok, és doromboló autók közt, mikor egy játszótérre lyukadt ki. Beleült a hintába. Lassan lökni kezdte magát. Égő arcát a láncnak támasztotta, ami kicsit lehűtötte. Ha elnézett az előtte lévő két emeletes ház közt, látta a saját lakásuk ablakait. Nagyon jól tudta, melyik Yong Guké. Nem égett a villany. Teljesen sötét volt. Biztosan alszik már… Nyugodtan… Nem is gondolva rá…
Lehunyta ő is a szemeit. Megpróbált nem a fiúra gondolni, hanem az elkövetkezendő filmszerepére. Elégedettnek kellene éppen lennie, hiszen élete nagy lehetősége állt előtte. Főszerepet kapott! Valahogy azonban mégsem tudott erre fókuszálni. A veszekedése Yong Gukkal teljesen beárnyékolta az örömét.
Felpillantott az égre. Csillagképeket kezdett keresgélni, de gyülekező könnyei miatt a kis fénylő pontok teljesen összefolytak. Minden homályossá vált. A fák, a játékok, az épületek, és a közeledő alak arca is. Ismerősnek tűnt neki nagyon, a mozgása, a lépései, minden, de nem gondolta volna, hogy tényleg ő az. Azt hitte, kezd megbolondulni, és mindenkiben őt látja. De nem… Yong Guk életnagyságban állt előtte. Az arcán megbánó kifejezés ült. Tétován pillantott le rá. Az egyik kezével a fiú arca felé nyúlt, majd meggondolta magát, és visszahúzta azt.
-Sajnálom – mondta végül. – Gyere haza. Én is és a gyerekek is nagyon aggódunk.
-Akkor nem aggódtok, amikor kidolgozom az agyam – motyogta remegő hangon Him Chan. – Amikor könyörgöm egy kis segítségért, vagy amikor képtelen vagyok felkelni reggel, mert éjszakáig takarítottam utánatok a mocskot még a fellépések után is. – Lehajtotta a fejét. A szeméből kicsordult egy könnycsepp, de gyorsan letörölte. – Akkor nem aggótok értem?
Yong Guk sajnálkozva vakarta meg a fejét. Leguggolt Him Chan elé. A fiú combjára tette a kezét. Megsimította, és nagy örömére Him Chan nem távolodott el.
-Tudom, hogy nem mondom eleget, de nagyon hálás vagyok azért, amit értünk teszel. És nem csak én, mindenki, a gyerekek is.
Újabb könnycsepp gördült végig a fiú arcán, most azonban már nem törölte le. Lehajtotta a fejét, a kezét Yong Gukéra tette.
-Tényleg olyan voltam, mint egy menstruáló nő? – kérdezte felnevetve, mégis könnyeivel küszködve.
-Most ha igazat mondok, újra megharagszol? – mosolyodott el Yong Guk megkönnyebbülve. – Ne haragudj azért, amit akkor mondtam. Csak ideges voltam – folytatta komolyan a fiú.
-Te se rám.
Yong Guk felállt, magával húzva Him Chant is. Átölelte a fiút. Megsimította puha haját, vigasztalóan dörzsölgette a hátát.
-Tudod, hogy mennyire szeretlek – mondta neki.
-Őszintén? – Him Chan eltávolodva nézett a fiú szemébe. A kezét Yong Guk vállán nyugtatta. – Néha azt hiszem, nem szeretsz. Hogy… csak azért vagy velem, mert nincs nálam jobb a környezetedben.
-Ne hülyéskedj velem, te majom – húzta közel magához a fiút Yong Guk. – Ha így tűnik neked, akkor minden nap ezerszer el fogom mondani, hogy mennyire szeretlek. És ha ez sem elég, akkor még ezerszer és még százezerszer. Ne gondolj butaságokat. Nagyon szeretlek, és nálad jobb nem a környezetemben nincsen, de sehol sem.
-Ugye most nem egy dalszövegen gondolkodsz? – húzódott ismét el Him Chan.
-Nem – mosolygott rá Yong Guk. – Csak rád gondolok. És arra, hogy egyedül vagyunk itt… Sehol senki…
-Nehogy eszedbe jusson – vigyorodott el a fiú. – Még csak most békültünk ki, és te máris ezen gondolkodsz? És amúgy is… egy játszótéren vagyunk!
-Mióta vagy te ilyen prűd, drágám? – kérdezte csintalanul mosolyogva Yong Guk, azzal nem engedve újra szóhoz jutni Him Chant, megcsókolta. Finoman ízlelgette a fiút. A nyelvével végigsimított a fiú ajkán, mire ő bebocsátást engedett neki a szájába. Nyelveik izgató táncba fogtak.
Yong Guk beletúrt Him Chan hajába. Megragadta a haját, és lágyan hátravonta a fejét. Végigcsókolta a nyakát. Ahogy a nyelve egy érzékeny pontot érintett, a fiú élvezettel sóhajtott fel. Megpróbálta eltolni magától Yong Gukot, de a másik erősebbnek bizonyult ilyen téren. Még közelebb húzta magához, és a fülébe suttogott.
-A gyerekek otthon vannak. Vagy itt vagy sehol. – Forró lehelete borzongatóan hatott Him Chanra.
-De ez egy ahh… - Szavak helyett nyögés szakadt fel a torkából, mikor Yong Guk a nadrágon át egymásnak dörzsölte éledezni kezdő férfiasságukat. – Ez egy… egy játszótér. Ahh… - Egy kicsit elhúzódott a fiútól, majd komolyan a szemébe nézett. – Bárki megláthat, és akkor nagy bajban leszünk.
-Senki nincs még a környéken sem. Ne kéresd már magad, Himie – búgta a fiú fülébe, miközben újra magához húzta, és csókolgatni kezdte a nyakát.
-És ha lebukunk?
-Nem éri meg a kockázatot? – Yong Guk lágyan beleharapott a fiú fülcimpájába, mire ő halk sóhajjal válaszolt.
-Ne…eeehm – nyögött fel újra, ahogy Bang újra egymásnak dörzsölte a férfiasságukat, a teste azonban már nem állt ellen. Engedte, hogy a fiú egy mászóka kevésbé látható pontjába húzza. Újra megcsókolta. Nyelveik egyre izgatóbb táncot lejtettek.
Him Chan benyúlt a fiú pólója alá. Végigsimított tökéletes, forró bőrén, a gerincének a vonalán. Előrébb vándorolt ujjait végigfuttatta hasának kockáin. Bang eközben hasonló módon járt el. Az ő keze is kalandozni kezdett a fiú pólója alatt. Végigsimított a boxerének gumirészén. Ujjainak csücskét becsúsztatta alá, amitől Him Chan még engedelmesebben bújt hozzá.
-Meg…győztél – suttogta Yong Guk fülébe a fiú, ami épp elég volt ahhoz a másiknak, hogy egész testével nekidöntse Him Chant a mászóka falapjának. Megragadta pólójának az alját, és könnyedén áthúzta a fiú fején. A sajátját is azonnal levette. Ahogy egymáshoz ért csupasz, égő bőrük, mindkettőjük hátán végigfutott a kellemes libabőr. Yong Guk nem tétovázva kigombolta a másik nadrágját, és megragadta meredező férfiasságát. Him Chan nyögdécselve fogadta, ahogy Bang lassan dolgozni kezd péniszén. Gyakorlott mozdulatokkal simogatta, majd egyre hevesebben, erőteljesebben mozgatta rajta a kezét. Him Chan torkából egyre több, egyre hangosabb nyögés szakadt fel. Beharapta alsó ajkait, de Yong Guk keze egyre gyorsabban mozgott a farkán, ő pedig egyre kevésbé tudott uralkodni magán. Egy tétova mozdulatot tett a fiú mellkasa felé, de ő egy nagyot rántva rajta elfeledtette vele összes gondolatát.
-Aaah – sóhajtott fel Him Chan. – Yong Guk-ah – nyögte. Lehunyta a szemeit. Megpróbált összepontosítani, hogy összetartsa a gondolatait. A következő pillanatban, ahogy Yong Guk még gyorsabbra váltott, forróság áramlott végig a testén. A háta ívbe feszült. – E-heel foo-goohk…. – A mondatot azonban nem tudta befejezni. Egy nagy, utolsó nyögéssel Yong Guk kezébe élvezett. A fiú nem hagyva neki sok pihenőt, már le is húzta magáról a nadrágját. Elővette merev férfiasságát. Persze Him Chant sem kellett sokáig kéretni. Engedelmesen letérdelt a fiú elé, és a szájába vette Bang farkát. A kezeivel a heréket gyúrta, miközben végignyalogatta a szerszámot. Yong Guk az első érintésekre már mély morgásokkal reagált. Megsimította Him Chan fejét, a kezét ott nyugtatta. A fiú eközben befogadta magába Bang teljes, tekintélyes hosszát. Finoman megkarcolta a fogával, amitől a másik még erőteljesebben kezdett morogni.
Him Chan lassan mozogni kezdett. Mozdulatai egyre gyorsabbak lettek. A nyelvével tovább izgatta Yong Gukot. A fiú már nem bírt sokáig magával. A kezei ökölbe szorultak, nem kímélve a másik hajhagymáit. Nem mintha ez zavarta volna akármelyiküket is… Him Chan végignyalt még egyszer Bang férfiasságán, majd a kezébe vette. Hevesen mozgatta a kezét rajta, mikor a fiú háta ívbe feszült, a fejét hátravetve, visszafojtott hangon nyögött fel. Him Chan kinyitotta a száját, hagyta, hogy a másik beleélvezzen. Ahogy az értékes nedű a nyelveire érkezett, elmosolyodott. Felállt, és magához húzta a még pihegő Yong Gukot. Csókba invitálta. Ráharapott a másik ajkaira, miközben egymásnak dörzsölte még mindig meredező férfiasságukat. Az érzéstől mindkettőjük lába megingott egy kicsit. Yong Guk lerántotta Him Chanról a nadrágját, vele együtt a boxerét is. Könnyed mozdulattal az ölébe kapta, és úgy helyezkedett el, hogy a fiú két lába közt legyen, a háta pedig biztonságosan neki legyen döntve a mászóka falapjának. Egy rövid pillanatra belenézett Him Chan szemébe. Nem tehetett róla, elmosolyodott. A fiú haja nedvesen tapadt a homlokára. A szeme éhesen csillogott, az arca kipirult.
-Mit nevetsz? – mordult rá Him Chan összehúzott szemöldökkel.
-Semmin. Csak… ritkán látlak ennyire vonzónak.
Him Chan ajkai mosolyra húzódtak a dicsérő szavak hallatán. Átkarolta Yong Guk nyakát, és lágyan megcsókolta.
-Szeretlek – suttogta a szájába. – Szeretlek, Bang Yong Guk.
-Én még jobban szeretlek. – Azzal váratlanul behatolt. Him Chan kéjesen kiáltott fel, amitől Yong Guk csak még többet akart. Lassan kezdett mozogni benne, majd egyre gyorsabban. Egyikük sem volt távol a végső kielégüléstől, mikor Him Chan rekedt hangon megszólalt.
-Várj, várj! – nyögte beharapott ajkakkal.
-Mi van? – állt le Yong Guk kelletlenül.
-Csak… ah-aaah, ne mozogj – nyöszörgött Him Chan.
-Mi?! – Bang alig bírt magával. Úgy érezte, felrobban, hogyha nem mozog tovább.
-Nézz a szemembe, és mondd, hogy szeretsz, hogy nem lesz más, és soha nem fogsz elhagyni.
Yong Guk arcán élvezetes mosoly terült szét. Egy nagy lökéssel újra mozogni kezdett. Belecsókolt Him Chan nyakába, és kéjesen suttogott a fülébe.
-Szeretlek, Kim Him Chan. Csak téged szerettelek, szeretlek, és foglak szeretni.
-Mondd újra! – kérte a fiú hátravetett fejjel, közel a csúcshoz.
-Szeretlek, Him Chanie, nagyon szeretlek! Csak te létezel számomra, és…
-Aaaah – kiáltott fel a fiú, ahogy Yong Guk egy váratlanul lökéssel eltalálta az érzékeny pontját. – Szeretlek – nyöszörögte ő is. – Nagyon szeretlek, Yong Guk-ah.
A fiú néhány mozdulat után visszafojtott hangon élvezett Him Chanba. Miután kihúzta belőle magát, finoman letette a fiút a földre. Letisztogatták magukat, majd felöltöztek. Leültek a mászóka szélének dőlve. Yong Guk átkarolta Him Chan vállát, a fejét a fejére döntötte.
-Most már értem, miért mondják, hogy a békülős szex mindennél jobb – motyogta Him Chan erőtlen hangon.
-Mit szólnál, hogyha most kipróbálnánk a már béke van szexet? – vigyorodott el Yong Guk, majd megcsókolta Him Chant.