Már beesteledett, mire a fiúk hazaértek. Mindegyikük hullafáradt volt az egész napos pózolástól és mosolygástól. Ledőltek a nappaliban, és üres tekintettel meredtek a halkan szóló tévére.
-Kezdhetem én a fürdést? – motyogta álmosan Kai. Nem is várt a többiek válaszára, hisz tudta, ilyenkor nincs olyan köztük, hogy kommunikáció, csak akkor beszélnek, ha az feltétlenül szükséges. Nem ellenkezett senki, úgyhogy elvonult a fürdőbe.
Miután ő és Luhan is lezuhanyzott, bevonultak ideiglenesen közös szobájukba. Lefeküdtek. Nem beszélgettek. Kai túlságosan is fáradt volt hozzá. Bebújt az ágyába, majd felsóhajtott.
-Alszom, hyung. Nagyon fáradt vagyok.
-Jó, aludj csak. Nehéz napod volt. Jó éjt.
-Vagyis… előtte még valamit mondanom kell. – A fiú felült az ágyban, és komolyan meredt Luhanra. – Mikor Chan hyung bejött nem tudtam bocsánatot kérni… a kiborulásom miatt. Tehát… ne haragudj. Igazad volt… én meg egy gyökér voltam, hogy egy csaj miatt így kiakadtam…
-Ezt már túlbeszéltük. Inkább aludj, és ne zargasd magad ezzel. Van így is elég gondod.
-Akkor idefeküdnél mellém? Hogy együtt aludjunk el…
-Persze, odafekszem.
Kimászott az ágyából, és bebújt Kai takarója alá. Átölelte a fiút, aki a vállára fekve hamar elszundított. Nem sokára Luhan is elaludt. Csak reggel ébredtek fel. Aznap szabad programuk volt. Vagyis Kai-nak. A többieknek nem biztos… nem is érdekelte őket.
Későn keltek csak fel. A nap már magasan járt, besütött az ablakon. Elsőként Kai ébredt fel. Óvatosan, nehogy felébressze Luhant, kimászott az ágyból, és a konyhába ment. D.O éppen ott sürgölődött, valószínűleg ebédet készített. Kai láttán elmosolyodott.
-Jó reggelt, álomszuszék! Ideje volt már felkelni.
-Mennyi az idő? – dörzsölte meg feldagadt szemeit Kai.
D.O a mikróra nézett. – Fél 1.
-Azta… régen aludtam már ilyen sokat. Mit főzöl?
-Kimchi levest. Éhes vagy?
-Igen. Mikor lesz kész?
-Egy kicsit késésben vagyok, ezért még nem most. Összedobjak neked gyorsan valami reggelit?
-Nem, nem kell, kösz, hyung – mosolyodott el hálásan Kai. Benézett a hűtőbe, majd elővett néhány alapanyagot, és szendvicseket kezdett csinálni.
-Tényleg nagyon éhes lehetsz – jegyezte meg elhűlve D.O, ahogy a pulton lévő szendvicsekre nézett. – Mióta nem ettél te?
-Han hyung-nak is csinálok – nevetett fel Kai. Narancslevet öntött két pohárba, majd a szendvicseket, és az üdítőket egy nagy tálcára pakolta.
-Ő még mindig alszik?
-Igen.
-Szegény. Nagyon ki lehetett merülve. Az utazás, meg még az a fotózás is…
-Igen – bólintott a száját elhúzva Kai. – De biztos jól fog neki esni a reggeli – mondta magabiztosan, azzal felkapta a tálcát, és magára hagyta D.O-t.
Óvatosan egyensúlyozva lépett be a szobába. Luhan még mindig ugyanabban a pózban feküdt. Egyenletesen lélegzett. Kai elmosolyodott, ahogy végigpillantott rajta. Olyan ártatlannak tűnt. Olyan szép volt…
Letette a tálcát Baek Hyun ágyára, és Luhanhoz lépett. Végigsimított a fiú karján, mire ő mozgolódni kezdett. A hátára fordult.
-Jó reggelt – suttogta a fülébe Kai, majd egy puszit nyomott az arcára. Erre már Luhan is valamelyest észhez tért. Félig kinyitotta a szemét, és a fiatalabbikra pillantott. Értetlenül meredt rá. Mintha azt sem tudta volna, hol van, és kit néz.
-Fél 1 elmúlt – mondta mosolyogva Kai. – Ébredj fel lassan. Hoztam neked reggelit is. Én csináltam.
-Fél 1? – húzta össze a szemöldökét Luhan. – Máris? Olyan, mintha pár órát aludtam volna csak… - A hasára fordult a párnába nyomva az arcát. – Nem akarok felkelni – dünnyögte szinte érthetetlenül.
-De csináltam neked enni. Nem vagy éhes? – unszolta Kai.
-De, éhes vagyok. Nagyon.
-Na akkor pattanj ki az ágyból, és együnk. Én is majd’ éhen halok.
Végül sikerült ülésbe tornáznia magát Luhannak, így elkezdhettek reggelizni. Jó ízűen ették a Kai által készített finom falatokat. Miután minden elfogyott, újra végigdőltek az ágyon. A plafont bámulva gondolkodtak.
-Mit csináljunk ma? – vetette fel a kérdést Luhan.
-Nem tudom. Én legszívesebben csak itthon maradnék. Úgy érzem, semmihez sincs erőm. Csak most érzem, mennyire kimerített az utazás.
-Akkor maradjunk itthon. Megnézhetünk egy filmet, csinálok pop cornt, és iszunk cola-t. Mint egy moziban.
-Ühm – bólintott mosolyogva Luhan. Hirtelen felült, majd ugyanolyan lendülettel talpra ugrott. – Megyek, rendbe hozom magamat.
-Mit szólnál, ha veled tartanék? – kérdezte sokat sejtetően mosolyogva Kai.
-Jong In-ah… ne kísérts meg. Tudod, hogy nem szabad, főleg nem nappal, mikor mindenki itthon van…
-Jó, jó – vigyorodott el Kai. – De egy próbát azért megért, nem?
-Te… - mosolyodott el szeretetteljesen Luhan. Elhagyta a szobát, és a fürdőbe ment. Negyed óra múlva tért vissza. Addigra a szobában már tökéletes rend uralkodott – mint nagyjából mindig. Kai ágya teljesen át volt rendezve! Mintha ellopta volna a többiek párnáit, kitömködte a háttámlát, a lenge takarót ráterítette az ágyra. Minden olyan puhának és színesnek tűnt. A lap topját középre tette, már beizzította a filmet, készen várta, hogy Luhan megérkezzen, és elkezdhessenek filmezni. Izgatottan pillantott a nedves haját szárítgató fiúra.
-Még nem vagyok készen – mondta. – A kaját nem volt időm megcsinálni. Mert már megint olyan gyorsan fürödtél… Nem is értem, hogy tudsz ennyi idő alatt rendesen megtisztálkodni – dünnyögte a végét.
-Azt majd én megcsinálom. Te menj nyugodtam, zuhanyozz le, szedelőzködj össze egy picit.
-Oké – bólintott mosolyogva Kai. Felkapta a már előkészített ruháját, és bevetette magát a fürdőbe. Lekapkodta magáról a melegítőnadrágot és a trikót, majd beállt a zuhanykabinba. Jólesően hunyta le a szemeit, ahogy a meleg víz frissítően végigzubogott a testén. Beletúrt nedvesedő hajába, sampont nyomott rá, és dörzsölni kezdte. A hab végigfolyt a gerince vonalán. Leöblítette vízzel, majd tusfürdőt nyomva a tenyerébe a testét kezdte mosni. Végigsimított izmos felsőtestén, a lábain, az intim részeken. És közben Luhan járt a fejében. Nem tudott nem rá gondolni… Ez boldoggá tette. Örült, hogy végre rájött, mit is érez a fiú iránt. Eddig azt hitte – vagyis azzal győzködte magát – csak erős barátság fűzi Luhanhoz, és, hogy csak pillanatnyi elmezavar miatt gondol olyanokra, amikre nem lenne szabad… Aztán… aztán mikor Luhan hazajött… Akkor hirtelen minden kitisztult előtte. Mindent megértett, és ez részben megijesztette, de másrészről boldog is volt. Boldog, hogy végre tudja, mi történik vele. Tudja, mit kell tennie ahhoz, hogy ne érezze üresnek magát. És meg is tette. Megtette, és minden egyszerűbbnek, könnyebbnek tűnt. Annyira könnyűnek, hogy nem is kellett gondolkodnia, mikor mit tegyen. Csak úgy jött minden… Ösztönösen.
Elzárta a vizet, és megtörölközött. Felvette a ruháját, majd a haját átdörzsölve az egyik törülközővel, kilépett a párás levegőjű fürdőszobából. A szobájukba ment, ahol Luhan már teljesen készen állt. Egy nagy tál pop corn hevert az ágyon, mellette két hatalmas pohár cola, bennük egy-egy szívószál.
-Mi tartott ennyi ideig? – torkollta le azonnal Luhan. – Tudod, meddig voltál bent?
-Bocs, hyung. Meddig voltam bent?
-Egy óráig!
-Ó… elgondolkodtam… ne haragudj. De kezdhetjük is a filmet!
-Min gondolkodtál? – enyhült meg Luhan, ahogy Kai odalépett hozzá, és puszit nyomott az arcára.
-Csak rajtunk – vont vállat a fiú.
-És? Mire jutottál?
-Hogy boldog vagyok – nevetett fel szégyenlősen a fiatalabbik.
-Ennek nagyon örülök – mosolyodott el Luhan. Átölelte a fiú derekát, és megcsókolta.
