-Hahó!! Álomszuszékok! Ébresztő!! – Luhan szemei ijedten pattantak ki Suho hangja hallatán. Álmoskásan körbenézett a szobában, mikor meglátta maga mellett az édesdeden alukáló Kai-t. Elmosolyodott, mikor újra megütötte a fülét Suho hangja. – Luhan! Kai! Ébresztő!
Az idősebbik megdermedve fordult a hang irányába. Újabb kopogtatás ütötte meg a fülét, mire kiugrott az ágyból, és a sajátjába bújt. A nyakáig húzta a paplanját, alvást színlelt. A következő pillanatban Suho benyitott. Luhan érintést érzett a vállán. Felpillantott.
-Ébredj fel! – mondta neki. – Hamarosan indulnunk kell egy fotózásra, és gondolom, nem akarsz egyedül itthon ülni.
-Oké – bólintott a fiú.
-Felkelted Kai-t is?
-Persze, menj csak a többiekhez.
Suho hamar elhagyta a szobát, mire Luhan fellélegzett. Kitakarózott, és végignézett meztelen testén. Ha ezt meglátta volna Suho… Az minden végét jelentette volna…
Azonnal felöltözött, és Kai ágyához lépett. Leült mellé, és végigsimított a fiú kusza haján.
-Jó reggelt! – súgta a fülébe.
-Mhm… - hümmögött a fiú. A másik oldalára, Luhan felé fordult, és félig kinyitott szemekkel rámosolygott. – Jó reggelt! – dünnyögte. – Máris reggel van?
-Ühm – bólintott Luhan. – Máris.
Kai megdörzsölte feldagadt szemeit, majd feljebb csúszott az ágyban. – Borzasztó álmos vagyok – mondta rekedt hangon.
-Ez az ára a tegnapi akaratoskodásodnak – mosolygott rá pimaszul az idősebbik.
-Akkor megéri most álmosnak lenni. – Ledobta magáról a takarót. Meglepve pillantott végig csupasz testén. Teljesen megfeledkezett róla, hogy nincs rajta ruha. Az ágya mellett lévő boxeréért nyúlt, és belebújt.
Az ajtó felé indult, majd visszafordult. Elmosolyodott. – Tudod, mi hiányzik most?
-Mi? – kérdezett vissza beletúrva kócos hajába Luhan.
-Egy reggeli csók.
Luhan szórakozottan nevetett fel. Felállt Kai ágyáról majd a fiúhoz ment, aki türelmetlenül várta már. A két keze közé fogta az arcát, majd puszit nyomott az orrára.
-Szép jó reggelt! – mosolygott a fiúra.
-Máris jobb – simított végig Luhan hátán.
Kilépett a szobából, és a fürdőszobába sietett. Az idősebbik végigdőlt az ágyán, és türelmesen várakozott. Nem sokára ki is nyílt az ajtó, de meglepetésére nem Kai lépett be, hanem Se Hun. A fiú arca gyűrött volt. Mintha egy percet sem aludt volna az éjszaka. Gondosan bezárta maga mögött az ajtót, majd leült az ágy szélére.
-Hyung… nem akarok erről sokat beszélni, mert zavarba fogok jönni… Ezért… csak annyit mondok, hogy éjszaka… az durva volt.
-Mi?! – Luhan hangja egy oktávval magasabb volt. Az arca bíborvörös színűre változott.
-Csak… hogy tudjátok. Nem tudom, más hallotta-e… nem hiszem… de, ha igen… akkor most nem lenne kérdés, mi van… köztetek. Szóval… csak akartam, hogy tudd.
-Se Hunie… mi… - Luhan elvörösödve dadogott.
-Én most megyek is – állt fel a fiú. – Ne beszéljünk erről többet. – Azzal kisietett a szobából.
Luhan lesokkolva dőlt végig az ágyon. Arra nem is gondoltak, mi van, ha meghallják őket… Annyira meggondolatlanok voltak…
Ahogy Kai frissen zuhanyozva belépett a szobába, azonnal leültette maga mellé. Komoly kifejezéssel az arcán elmesélte neki az előbbieket. Kai is hasonlóan reagált, mint ő, de végül megvonta a vállát.
-De nem hallott meg senki… Nem hallhattak meg. Legközelebb majd vigyázunk. Most már úgysem tudunk mit csinálni…
Felkelt, és a szekrényéhez lépett. Luhan azonban még mindig remegő szívvel indult az ajtó felé. Bele se mert gondolni, mi van akkor, ha hallotta őket valaki. Ha mindenre máris fény derül.
-Hyung, várj! – szólt utána Kai.
-Mi az?
-Semmi, csak… ne idegeskedj.
-Nem tudok nem idegeskedni…
-Egyszer úgyis ki kell derülnie, nem?
-De nem most – sóhajtott fel Luhan. Megdörzsölte hasogató halántékát, majd megragadta a kilincset. Hirtelen határozott érintést érzett a háta mögül. Hátra fordult. Kai ölelte át. Az arcán biztató kifejezés ült.
-Ne aggódd túl! Majd kitalálunk valamit, ha kell, ha meg nem, akkor fölösleges ezen rágódnunk.
-Jó, igazad van.
-Na látod – mosolyodott el megkönnyebbülve Kai. Megsimította a fiú alkarját, majd puszit nyomott a füle tövébe.
-Megyek, lezuhanyozom – mondta kicsit könnyebb szívvel Luhan, azzal elhagyta a szobát.
Az összes fiú szép lassan elkészült. Leültek a konyhai asztalhoz, és elfogyasztották D.O finom főztjét, amit ahogy a fiú mondott „csak összedobott gyorsan”. Egy morzsát sem hagytak. Felfaltak mindent, majd indulásra készen hagyták el a házat. Beültek a kisbuszba, ami a fotózás helyszínére vitte őket. Az autóban minden úgy zajlott, mint általában. Nevetgéltek, beszélgettek, lelkiekben is felkészültek egy hosszú, fárasztó napra. Ez megnyugtatta Luhant. Ha bárki hallotta volna őket, nem így ment volna a dolog… nem?
Megérkezve a romos épülethez, ahol a reklámfotókat készítették, csodálkozva szálltak ki az autóból. Nem volt még ilyen helyen munkájuk, izgalmasnak tűnt. Vigyorogva, ámuldozva követték a menedzsert be, a sminkesek, stylistok, fodrászok forgatagába. Mindegyiküket elkapta egyikük, nem volt több idő nézelődni.
-Én… én csak figyelni jöttem – ellenkezett Luhan, ahogy az egyik csinos lány magával húzta a ruhák felé.
-Ó, igazán? – mosolyodott el a lány. – Bocsi. De… szerintem beszélj a rendezővel. Biztos örülne, ha hat EXO-s fiú helyett hetet kapna. – Halkan felkuncogott, majd a haját kisimítva a szeméből intett Luhannak. – Gyere velem. Megmutatom a rendezőt. – Gyors, könnyed léptekkel indult el az épület lerobbant folyosóin. – Valahol itt volt. A kameraállásokat egyeztette a fotóssal – csicsergett aranyos hangon. – Ó, ott is van! – kiáltott fel. – Gyere, ne izgulj. Nagyon kedves pasi. Csak kicsit fura… De hát melyik rendező normális? – újra felnevetett, majd egy kopasz férfihoz vezette Luhant. Megvárta, amíg a rendező végez a fotóssal, majd ugyanolyan mosollyal az arcán csivitelni kezdett neki. – Rendező úr, nézze, ki van itt! Nem lenne fantasztikus, hogyha róla is készítenének képeket?
A férfi próbált ellenállni, de nem sokáig tudott, az ajkai mosolyra húzódtak a lány aranyos kisugárzásától. Bólintott, majd Luhan felé fordult. Elég volt néhány mondatot beszélniük, máris megegyeztek, hogy a fiúról nem fog készülni egyéni kép, de a csoportképeken ő is rajta lesz. A lány visszavezette a többiekhez, miközben tovább magyarázott neki.
-Neked nem készítettünk elő ruhát, úgyhogy most kell majd valamit kitalálnom. – Megállt vállfák előtt, és elgondolkodva csavargatta fonatának a végét. – Mit szólsz ehhez? – kérdezte mosolyogva. Felmutatott egy rövid ujjú, csíkos felsőt.
Luhan megvonta a vállát, és rábólintott. – Nem rossz.
-És felvehetnéd ezt hozzá. – Elővett egy dzsekit, és egy egyszerű farmernadrágot. – Na mit szólsz?
-Jó, tetszik – mosolyodott el Luhan.
-Remek! – csapta össze a tenyerét boldogan a lány. – Akkor segítek felvenni. Gyere, ott öltöznek a többiek is.
~Fél órával később~
-Mi volt ez, hyung? – suttogott mérgesen Kai. Már mindketten felöltöztek, a sminkesre és a fodrászra vártak.
-Mi mi volt?
-Miért flörtöltél azzal a lánnyal?
-Micsoda? – Luhan értetlenül ragadta meg Kai csuklóját, és húzta be a mellettük lévő mosdóba. – Miről beszélsz, Jong In-ah?
-Arról, hogy az a kiscsaj ott tette neked az agyát, te meg csak mosolyogtál rá, engedted, hogy segítsen öltözni, és…
-Mindenhol segít a stylist öltözködni. Neked is segített…
-Igen, de én nem vigyorogtam rá olyan idiótán, mint te. Sőt, én nem húztam az agyát sem! – mondta Kai idegesen gesztikulálva.
-Jong In-ah! – ragadta meg a fiú vállát Luhan. – Nézz rám! Tudod, hogy engem nem érdekelnek a lányok, ne idegesíts már fel ezzel az értelmetlen féltékenykedéssel! Gyorsan verd ezt ki a fejedből, és ne bonyolítsd ezzel is tovább a dolgokat.
-Mit csináltok ti itt? – kérdezte vigyorogva Chan Yeol. A csaphoz lépett, és megmosta a kezét. Megigazgatta a haját, majd újra a lefagyott párra pillantott.
-Csak izgultam – mosolyodott el Kai mereven. – Han hyung próbált megnyugtatni.
-Izgultál? – nevetett fel Chan Yeol. – Te sosem izgulsz.
-Tudom, ezért érzem ilyen furán magam. De már megyek is. Sajnálom, hyung, hogy ezzel zargattalak – mondta könnyed hangon, a tekintetéből azonban ki lehetett olvasni, mire is gondolt igazából.
