A fiúkat sokként érte a hír. Ledöbbenve ültek a nappaliban. Tao a térdére hajolva kucorgott. A háta gyengén rázkódott. Próbálta elrejteni könnyeit, de az egész szobát üvöltésként töltötte be halk szipogása. A többiek szó nélkül ültek szerteszéjjel a nappaliban. Nem tudtak mit szólni a hírhez. Annyira hirtelen érte őket, hogy meg sem tudtak mukkanni. Tao könnyei persze azonnal eleredtek. Kris, aki mellette ült, a hátát simogatta, de hiába. A kis pandafiú ugyanolyan keservesen potyogtatta a könnyeit. A menedzserek tehetetlenül álltak előttük. Nem tudtak mit tenni. Ez nem az ő döntésük volt, ők sem akartak újra elutazni, és szétszedni a fiúkat. Főleg azok után nem, hogy ilyen jól összebarátkoztak.
~10 perccel korábban~
-Aki veszít, az mondja el nekik – suttogta Lee Teuk a folyosón.
-Jó, legyen – bólintott rá Jae Joong. – Kő, papír, olló – mondták egyszerre.
-Ne – sóhajtott fel Lee Teuk. – Legyen inkább az a nyertes, aki kettőt nyer háromból.
-Nem, veszítettél, te mondod el nekik.
Lee Teuk kedvetlenül bólintott. A nappaliba mentek, ahol már ott várakoztak a fiúk. Az arcukon türelmetlenség és értetlenség ült. Nem tudták, mire ez a nagy kupaktanács.
-Srácok – kezdte Lee Teuk komoly hangon. – Rossz hírt kell közölnöm veletek.
-Jaj, ne – suttogta aggodalmaskodva D.O.
-A CEO nagy döntést hozott. Kínába fogtok repülni.
-Ez az! – ugrott fel a helyéről az ég felé csapva Tao. Azonban ahogy körbenézett, és látta a többiek kevésbé boldog arcát, elszégyellve magát, leült. Értetlenül nézett a többiekre. Kris-hez hajolt. – Félreértettem valamit, hyung? Mit mondott Lee Teuk hyung?
-Hogy Kínába repülünk – suttogta vissza Kris.
-És ti miért nem örültök velem? – kérdezte kissé felháborodva a fiútól.
-Mert Lee Teuk hyung azzal kezdte, hogy rossz hír. Valószínűleg újra szétszednek minket.
-De csak a csapat egyik fele fog utazni – folytatta a menedzser, mintha mi sem történt volna. – A kínai csapat. A többiek Koreában maradnak. Újra külön fogtok dolgozni egy ideig. Azt még nekem sem hozta a CEO tudomásomra, meddig.
A fiúk arcán értetlenség, felháborodás, sokk terjedt szét. Lee Teuk-ra bámulva próbálták felfogni a szavak igazi jelentését. Mert az lehetetlen volt, hogy újra szétszedik őket, mikor még csak most egyesítették őket. Az nem csak gonosz dolog lenne, de értelmetlen is. Miért jöttek Koreába ennyi időre? Hisz semmit sem csináltak… Sem egy új videoklipp, sem fotózás, semmi… Csak néhány rádióműsorban vettek részt… Ennyiért megérte volna ideköltözni? Ez hihetetlennek tűnt mindegyikük számára. Nem tudták, és nem is akarták elhinni.
Egy óra kellett hozzá, hogy minden visszaálljon a rendes kerékvágásba. Azonban ez a „rendes kerékvágás” sem volt „rendes”. A lakásban irritáló csönd volt. Az a fajta csönd, amitől az ember karján feláll a szőr, aminek szinte érzi jeges érintését a tarkóján. Ijesztő csönd. Az M-es fiúk a ruháikat, csecsebecséiket kezdték összepakolni. Nem volt túl sok idejük már rá. Két napuk.
-Két rohadt nap – suttogta mérgesen Kai. – Hogy képes erre a nagyfőnök? Miért tép szét újra minket? – kérdezte Baek Hyun ágyán ülve. A fiú mellette telepedett le törökülésben. A térdére könyökölve próbálta megnyugtatni a fiatalabbikat.
-Nem tudom, Kai… Fogalmam sincs, mi értelme ennek, de ha ezt mondja, ezt kell csinálnunk. Biztos jó oka van rá, amit most mi nem értünk – mondta, holott ő is dühös volt. Nem akarta, hogy elmenjen a csapat másik fele. Továbbra is azt akarta, hogy a házat betöltse Tao és Se Hun veszekedéseinek hangja, hogy Kai és Luhan a kanapét elfoglalva kártyázzon, hogy D.Oebédet főzzön nekik, hogy Kris érzelemmentes arccal mászkáljon fel-alá a folyosón, és, hogy Xiumin kerek feje mindenki arcára mosolyt varázsoljon.
-Ez akkor is igazságtalan. Egy csapat vagyunk. Nem teheti meg csak így, hogy elválaszt minket…
-De, sajnos megteheti. Ő azt csinál, amit akar. Ő a főnökünk. Ő mindenki főnöke. Aki ellenkezik, nem Kínába, hanem az utcára repül.
-És ez az, ami megakadályoz abban, hogy kiálljak értük, ha már ők nem képesek magukért.
-Majd beszéltek telefonon vagy Skype-on, e-mail-eztek. Nem szakad attól még vége a barátságotoknak.
Kai nem szólt többet. Meglepte, hogy Baek Hyun rájött, miért mérges annyira. Rájött, hogy Luhan miatt… Nem akart tőle elválni. Pont most nem, hogy ennyire közel kerültek egymáshoz.
-Ne itt hisztizz, mint egy ötéves, hanem inkább menj, és legyél vele addig, amíg lehet.
-Nincs kedvem – vont vállat Kai durcásan. Felállt Baek Hyun ágyáról, és a sajátjához csoszogott. Leült, majd egy kis idő múlva lefeküdt. Hátat fordítva az idősebbiknek összegömbölyödött. Mozdulatlanul hevert ott sokáig. A fejében ezernyi gondolat kavargott. A legerősebb azonban, az az egy, ami folyton visszatért, nem hagyta nyugodni. Mi értelme van próbálkozni összetartani ezt a barátságot, hogyha az égiek nem úgy akarják. Annyi akadályt állítottak már eléjük… Ez mind annak a jele lehet, hogy nem lehetnek barátok. Melyik másik barátság ennyire nehéz? Elég volt Chan Yeol-ra és Baek Hyun-ra gondolnia. A két fiút soha nem választották el, mindig együtt lehettek, ha kedvük volt hozzájuk. Nem kellett semmilyen akadályt legyűrniük. Egyszerűen csak jóba lettek, és ez ilyen könnyű is volt számukra. Velük is így lett volna, hogyha igazán azt akarják ott fent, hogy barátok legyenek. De ezek szerint nem akarják…
Ahogy ezek a gondolatok végigfutottak az agyán a szívében erős fájdalom jelentkezett. Nem olyan volt, mint amikor bánatunkban fáj a szívünk, hanem igazi, testi fájdalom. Még összébb húzta magát az ágyon, hátha az segít. A szemeit könnyek lepték el, de nem engedte, hogy kifolyjanak. Tartotta magát, amíg elmúlik a fájdalom. Vagyis nem elmúlik… nem múlt el… csak enyhült.
Mikor már azt hitte, jól van, rendbe szedte a gondolatait, a fájdalma is elmúlt, kikászálódott az ágyából. Kimerészkedett a folyosóra. A ház már kicsit hangosabbnak tűnt. Felhangzott néhány nevetés, evőeszköz csörömpölés, beszélgetések foszlányai. Újra kezdett visszaállni minden a helyére. Bár nem sokáig… Hamarosan fele annyian lesznek… Hatan… Nem tizenketten…
A szemeit újra ellepték a könnyek. Meglepetésként érte elérzékenyülése. Azonnal hátraarcot vágott, és visszasietett a szobába, ahol már néhány órája egyedül gubbasztott, mikor meghallotta Luhan hangját a folyosó végéről.
-Jong In-ah! – szólt utána a fiú.
Megpróbált úgy tenni, mintha nem hallotta volna, és belépett gyorsan a szobába, behajtva maga mögött az ajtót. A testével nekidőlt. Lángoló arcát a hideg fának nyomta. Mély levegőket vett, a szemeibe igyekezett visszapislogni a könnyeket. A következő pillanatban azonban kopogtattak.
-Jong In-ah, bemehetek? – hallotta Luhan hangját a túloldalról. Nem akart vele beszélni. Meg kell tanulnia nélküle élni. A barátságuk nélkül boldogulni, és új barátokat találnia. Nem válaszolt neki. Eltávolodott az ajtótól, és lefeküdt az ágyába. A takarót a nyakáig húzta, amit csak akkor tett, amikor aludt – még nyáron is. Összeszorította a szemeit, és várta, hogy végre elmenjen Luhan. Ő azonban nem tágított. Rövid idővel később hallotta, ahogy nyílik az ajtó, majd halk lépések közelednek felé. Még jobban összeszorította a szemeit. Nem akart beszélni Luhannal. Nem akart. Nem akart! Nem volt értelme… Mi értelme lett volna?
-Sajnálom, Jong In-ah – hallotta a fiú lágy, remegő hangját. Sírt volna? – Sajnálom, hogy megint itt kell hagyjalak. Sajnálom, hogy ilyen teher vagyok számodra… Sajnálom… Sajnálom, hogy… hogy nem tudok barátként gondolni rád. De legjobban azt sajnálom, hogy te csak barátként tudsz rám nézni… - A fiú hangosan szipogott. Már biztos volt. Sírt. Kai a lelki szemei előtt látta Luhan fehér bőrén végigfolyni a kristályként ragyogó könnycseppeket. Látta, ahogy megtörli az arcát, és próbál férfiként viselkedni, de nincs hozzá ereje… Nincs ereje ellenkezni az érzelmeinek…
Az ő szemeit is csípni kezdték a könnyek. Hiába hunyta le őket, érezte, ahogy megtelnek könnyel, majd egy csepp végigfolyt az arcán. Az orrára folyt, onnan lecsöppenve a párnára. A következő dolog, amit érzett az Luhan ujjainak lágy érintése volt. A fiú finoman végighúzta a kezét a könnycsepp vonalán. Megtörölte Kai arcát, majd elrendezte a fiú haját.
-Sajnálom – suttogta elhaló hangon. Azzal néhány halk nesz után hallatszott a szoba ajtajának záródása. Elment…
