-Min Seok hyung! – kiáltott a fiú után Chan Yeol az edzőterem folyosóján Luhannal az oldalán.
Az előbb megszólított fiú mosolyogva fordult hátra. Amint meglátta a már ismerős arcot, Chan Yeol felé futott.
-Chan Yeol-ah! Hát téged erre is látni? – viccelődött, miközben jól vállba csapta barátját.
-Ne piszkálj, hyung – görbült le a fiú szája széle, majd azonnal újra el is vigyorodott. Luhan felé mutatott. – Ő Luhan.
-Szia! – hajolt meg előtte Min Seok udvariasan. – Te is edzeni jöttél?
-Hm… Chan Yeol-ah most akart körbevezetni – mondta az izgalomtól erős akcentussal.
Ez Min Seok figyelmét sem kerülte el. Rövid fontolgatás után, végül rákérdezett.
-Honnan valósi vagy?
-Kínai – nevette el magát Luhan. – Ennyire hallatszik?
Min Seok jókedvűen bólintott. – Mióta vagy Koreában?
-Másfél éve nagyjából.
Eközben lassan elindultak, hogy körbevezessék az itt még tapasztalatlan Luhant.
-Mennyi idős vagy?
-1990-ben születtem.
-Komolyan? – pillantott rá meglepetten Min Seok. – Nem gondoltam volna…
-Igen, már sokan mondták, hogy fiatalabbnak látszom. És te? Mikor születtél?
-Én is ’90-es vagyok.
-Te sem tűnsz annyinak – vigyorodott el Luhan kárörvendően.
-Igen, de legalább mi öregen is fiatalabbaknak fogunk tűnni, míg Chan Yeol-ah már vénembernek! – tett rá egy lapáttal Min Seok.
-Hé!! Hyung! – pillantott a két idősebb fiúra Chan Yeol durcásan. – Én legalább elérem a felső polcot is – dünnyögött halkan, mire egy nagy tockost kapott Min Seok-tól.
-Hogy beszélsz te a hyungoddal, te kis taknyos? – teremtette le a fiú mosolyogva.
Chan Yeol csak elszontyolodva követte a két idősebb fiút, akik jót csevegve járták körbe az edzőtermeket. Mire végeztek, addigra már nagyon jóba lettek, ami egy kicsit zavarta is őt, mivel teljesen kihagyták így a beszélgetésekből. Sértődötten fordult végül meg, és indult el a futópadok felé. A másik kettő észre sem vette, hogy Chan Yeol leszakadt. Csak akkor tűnt fel nekik, hogy a fiatalabbik elment, mikor meglátták, ahogy kemény menetet diktálva fut az egyik gépen. Bűntudatosan néztek össze.
-Nagyon megsértődött? – suttogta Min Seok fülébe Luhan.
-Eléggé úgy tűnik…
-Ki kéne valahogy békítenünk.
-Van egy ötletem, gyere! – ragadta meg Luhan csuklóját Min Seok, és rángatta el a férfi mosdók felé. Ott megtöltötte a kulacsát, majd visszasietett a terembe, ahol Chan Yeol kínozta magát. A fiú még mindig ott rohant, egyre gyorsabban, egyre jobban lihegve és izzadva. Elvakultan meredt maga elé, úgy tűnt, mintha megszűnt volna körülötte a világ, és csak a futásra koncentrált. Ezt kihasználva Min Seok-ék mögé lopakodtak, és a kulacsban lévő hideg vizet a hátára spriccelték, mire Chan Yeol nagyot kiáltva ugrott le a futópadról. Ijedten nézett maga mögé, ahol két nevetgélő hyungját látta. Először nevetségesnek érezte magát, de ahogy meglátta Luhan viccesen eltorzuló, kacagó arcát, ő is elmosolyodott, majd felnevetett.
Nem sokkal később már az edzőterem előterében ültek, és hármasban beszélgettek.
-Mennyi ideje vagy már trainee? – faggatta tovább rendületlenül Min Seok Luhant.
-Kicsit több, mint egy éve.
-És mit szeretnél majd csinálni? Énekelni, rappelni, színészkedni?
-Énekelni – vágta rá a fiú komolyan. – De nagyon szeretek táncolni is. Azt hiszem egész jó vagyok benne.
-Ez még az előnyödre válhat, ha sikerült debütálnod – bólogatott elgondolkodva Min Seok.
-És te?
-Énekelni, de nagyon szeretek táncolni is – ismételte meg Luhan mondatát Min Seok mosolyogva.
-Akkor akár vetélytársak is lehetünk – jegyezte meg Luhan viccelődve.
-Remélem ez nem fordul elő – sóhajtott fel Min Seok szomorúan.
-De gondoljatok arra, hogy én valószínűleg egyikőtökkel sem fogok versengeni! – kiáltott fel Chan Yeol, hogy oldja a hangulatot.
