-Jong In-ah… Beszélhetnénk? – Luhan hangja komolyan hangzott, ami megrémítette Kai-t. Már mindketten végeztek a fotózásukkal, ezért unatkozva ücsörögtek a homokban.
-Mi az, hyung?
-Hát… Nagy gond lenne, ha szobát cserélnétek Se Hunie-val? Te lehetnél Baconie-vel. Nem zavarna?
-Nem – vigyorodott el Kai nemtörődöm módon. – Szívesen átköltözöm hozzá.
-Nem haragszol?
-Nem, dehogyis! – ellenkezett a fiú jókedvűen. – Most, hogy újra szent a béke, gondolom, szeretnétek együtt lenni.
-Igen, valami ilyesmi – bólintott Luhan.
Miután a fiúk végeztek, visszatértek a hotelba. Kai és Se Hun szobát cserélt, minden ugyanolyan volt, mint a félreértések sorozata előtt. Nevetgéltek, beszélgettek.
A nap lement, besötétedett, a francia utcák fényárban úsztak. A hotel ablakából elképesztő kilátás nyílt. Luhan az üvegnek támasztva a homlokát csodálta a panorámát. Se Hun mellé sétált, és csatlakozott hozzá.
-Se Hunie, nincs kedved kirúgni a hámból?
-Ezt hogy érted?
-Igyunk! – vigyorodott el csintalanul Luhan. – Igyunk egy kicsit!
-Alkoholra gondolsz??
-Mi másra?! Na, benne vagy?
-De… mit fognak szólni a menedzser hyung-ok? – aggodalmaskodott a fiú.
-Nem kell tudniuk róla. Csak mi kettecskén.
Végül Se Hun beleegyezett az ivászatba. Felhozattak a szobába egy üveg pezsgőt, két doboz sört és egy számukra ismeretlen nevű francia likőrt. Luhan azonnal rávetette magát az üvegekre. Kibontogatta őket, és egyesével végigkóstolta. Ahogy az alkohol végigfolyt a torkán, kellemes meleg érzés lepte el a torkát és a gyomrát. Elégedett mosolyra húzódott a szája.
-Se Hunie, ma lerészegedek – nevetett fel.
És úgy is történt, ahogy az idősebbik mondta. Az alkohol nagyja már elfogyott, mikor ő azt mondta, már nem kell neki több. Se Hunie is enyhén spicces állapotban, dülöngélve üldögélt a szőnyegen, az ágynak dőlve. Luhan mellette feküdt ki. A szemei már keresztbe álltak, a nyelvei akadozva próbáltak kierőszakolni a szavakat a száján.
-Se Hunie… - A fiú ajkai lefelé görbültek. Eltűnt a jókedve, tompán fénylő szemekkel próbált egyenesen rápillantani a fiatalabbikra. – Én… még nem mondtam el neked… valamit. Pedig… tudnod kellene.
-Mi az, hyung?
-Hát… hogy nekem van egy titkom… Nagyobb, mint az, hogy… meleg… vagyok. Sokkal nagyobb…
-Mi az?
-Az… hogy… nekem tetszik valaki.
-Ki?
-Nem árulhatod el senkinek sem, Se Hunie… De végre… el akarom mondani valakinek…
-Ki az, hyung?
-Kicsoda ki? – Luhan értetlenül pillantott körbe a hotelszobába. Hirtelen fogalma sem volt arról, hol van, mit csinál ott, és miért.
-Ki az, aki tetszik neked? – faggatta tovább Se Hun.
-Az… az, aki tetszik? Hát… hát az Jong In-ah…
-Jong In-ah? – Se Hun nem hitte el, hogy újra ide jutottak. Megint visszakerült a Luhan-Kai szerelmi szálba. Azt hitte, már nem kell vele többet foglalkoznia, csak beképzelte az egészet, erre mégis ide jutott…
-De Se Hunie… Én ezt nem bírom… Ő nem olyan, mint én… Soha nem fog úgy érezni, mint én…
-Hyung…
-Egyedül fogok maradni, mint a kisujjam – nyögött fel Luhan fájdalmasan.
-Nem, hyung, te…
-Nem… Mindegy… Ezzel jár a dolog… Én… én csak… - Luhan arcán végigfolyt egy könnycsepp. A fiú hirtelen felállt, meglepő egyensúllyal lépett az ablakhoz. Kibámult rajta. A tükörképe visszatükröződött az üvegben. Látta az arcát, a szemeit, a lefelé görbülő száját. Eltorzult az arca a látványtól. Ő is olyan férfias akart lenni, mint Kai. Olyan normális, mint Kai… Soha nem érezte még ezt… Még soha nem akarta megváltoztatni azt, hogy a saját neméhez vonzódik… Most azonban egyetlen egy vágya volt, az, hogy ő is olyan lehessen, mint a többiek. Normális…
