Luhan szemei mereven pattantak ki. Összezavarodva nézett körbe a sötét hálószobában. Minden csöndes volt, csak a saját, ziháló lélegzetét hallotta. Felült, és megtörölte izzadságtól nyirkos homlokát. Nem akarta elhinni, hogy tényleg azt álmodta, amit… Azt hitte, már túl van rajta… Sikerült megértetnie magával, hogy a barátság csak barátság, nincsenek más érzelmek, erre tessék… Ilyen álmok zaklatják.
A szíve hevesen vert, ahogy arra gondolt, mit szólna Kai, hogyha ezt tudná. Valószínűleg undorodna tőle, és többet a közelébe se merne menni. Mintha el lehetne kapni, vagy valami…
Luhan forró arcát a hűsítő falnak döntötte. Lehunyta a szemeit, és próbált megfeledkezni az előbb történtekről. De minél inkább próbálkozott, annál jobban belevésődött az agyába, amit érzett az alatt a csók alatt. Olyan valósnak tűnt minden… Az, ahogy Kai beszélt hozzá, leült mellé… Minden olyan normálisnak tűnt. Addig, amíg meg nem csókolta. Utána már nem érdekelte semmi. Megfordult a fejében ugyan, hogy ez csak egy gyönyörű álom lehet, de nem gondolta komolyan. Csak annyira szépnek tűnt, hogy nem lehetett valóság. És kiderült, hogy tényleg nem az volt… Az agya becsapta saját magát…
Érezte, ahogy az arcán egy forró könnycsepp folyik végig. Szégyenkezve törölte le. Megdörzsölte a szemét, majd erőt vett magán, és kimászott az ágyból. Beletúrt a sok forgolódástól kócos hajába. Elindult kifelé a szobából. A fürdőszobához érve meglepetten látta, ahogy az ajtó alól sárga fény szűrődik ki. Várt egy ideig, de miután semmi mozgolódást nem hallott, benyitott, gondolva, valaki csak égve hagyta a lámpát. Belépett a fürdőszobába, ami teljesen üres volt. Megmosta az arcát hideg vízzel, ami segített is egy kicsit neki. Tisztábban látta a dolgokat. Eldöntötte, hogy nem fog többet Kai-ra gondolni – mintha ez így működne…
Ekkor mocorgást hallott a folyosóról, majd kinyílt a fürdő ajtaja. Luhan meglepve kapta oda a fejét. Ki lenne ébren ilyenkor? Nagy meglepetésére Kai állt vele szembe. A másik fiú talán még ijedtebbnek tűnt, mint Luhan.
-Hyung – suttogta megrémülve Kai. – Mit keresel te itt? Megijesztettél.
-Nem tudok aludni, és kijöttem egy kicsit. És te? – Luhan hallotta, ahogy a hangja bizonytalanul csengett. Utálta ezt. Szeretett volna igazán férfias és magabiztos lenni. Erre csak egy kisgyereknek tűnt. Ahogy a tükörbe nézett fél szemmel, látta az arcáról sütő félelmet.
-Rosszat álmodtam. Nincs kedved inni egy kakaót?
-Le kéne feküdnöd. Késő van.
-Tudom, de nem fogok tudni most aludni. – Kai hangja elesettnek tűnt. Luhan azt érezte, hogy meg kell védelmeznie.
-Jó, akkor igyunk egy kakaót.
-Kösz, hyung.
A két fiú a konyhába csoszogott. Jong In leült az egyik székre, míg Luhan gyorsan elkészítette a két bögre kakaót.
-Kérsz bele mályvacukrot? Van itthon ilyen picike – felmutatta a zacskónyi kis pillecukrot.
-Ühm – bólintott Kai. Kivett a zacskóból egy maroknyit, és a bögrébe dobta. Egy kanállal kavargatta, miközben nézte, ahogy a forró italban a mályvacukor meglágyul.
Lassan szürcsölgetve iszogatták az édes italt. Kai arcáról fokozatosan eltűnt az aggodalmas kifejezés, és egy nyugodt vette át a helyét. Miután lenyelte az utolsó kortyot is, végre el tudott mosolyogni.
-Kösz, hyung. Ez életmentő volt. Ha nem lettél volna, még órákig üldögéltem volna a mosdóban egyedül.
-Ennyire rossz volt?
-Eléggé – sóhajtott fel Kai. – De hála neked, már könnyebben el tudok majd aludni.
-Szeretnéd, ha bekísérnélek a szobába?
-Megtennéd? – kérdezte félénken.
-Persze. Gyere, menjünk!
Felálltak az asztaltól, majd elindultak a fiú hálószobája felé. Halkan benyitottak az ajtón. Baek Hyun szuszogva aludt az ágyában. Kai is lefeküdt. Köszönetteljesen pillantott Luhanra. A fiú leült az ágy szélére. Végigpillantott a sebezhetőnek tűnő fiún, amitől a szíve hatalmasat dobbant. Kirázta a hideg tőle. Nem akarta ezt érezni. Nem akart így tekinteni rá, véget akart vetni neki. Mégis… ahogy a szívét eltöltötte az a furcsa melegség életében először, tetszett neki. Ismeretlen volt, ezért ijesztő egyben, de izgalmas is. Azonban ennek az egésznek ott volt a sötét oldala… Hogy ezt Kai sosem tudhatja meg, örökké magában kell tartania…
