A sok pakolás után Luhan fáradtan dőlt az ágyába. Úgy érezte, mintha minden erejét kiszippantották volna belőle. Se Hun is hamar csatlakozott hozzá. Nagy nyögések közben vetette le magát a párnák közé.
-Meg fogok halni a fáradtságtól – dünnyögte.
-Már képtelen vagyok felkelni, hogy megfürödjek – tetézte Luhan.
-Tudom. Én sem fogok már ma fürdeni. Majd inkább holnap reggel.
-Szerintem aludjunk.
A két fiú bebújt a paplan és a párnák közé, és hamar álomba süllyedt. A lakásban ugyanúgy csönd és sötétség terjedt szét. A tagok gyorsan és könnyedén aludtak el.
Luhan nem sokkal később furcsa zajra ébredt fel. A sötétben pislogva nézett körbe a szobában, de senkit sem látott. Visszaejtette a fejét a párnára, mikor ismét lépéseket hallott. Újra felemelte a fejét, mikor az ablakon beáramló fényben egy alakot vett észre. Ijedten ült fel, mikor az alak még közelebb jött. Akkor már felismerte a fiút.
-Hyung – suttogott a másik. – Hyung…
-Mit csinálsz itt, Jong In-ah? Miért nem alszol? – kérdezte az alvástól rekedt hangon Luhan.
-Beszélnünk kell.
-Baj van? – takarózott ki az idősebbik azonnal. – Történt valami? – ugrásra készen állt, hogy segítsen Kai-nak.
-Nem, nem. Csak… valamiről beszélnünk kell…
-Ilyenkor? Nem ér rá reggel? – Luhan újra a lábára húzta a paplant. Fáradtan dörzsölgette meg a szemeit.
-Nem. Négyszemközt kell beszélnünk.
-Itt van Se Hunie – mutatott az alvó fiú felé. – És holnap is beszélhetünk négyszemközt. Mi ennyire fontos?
-Leülhetek? – erősködött Kai.
-Gyere, ülj! – sóhajtott fel megadóan Luhan. – Mondd, miről akarsz ennyire beszélni?
Kai törökülésben telepedett le az ágyra hyung-jával szemben. Bizonytalanul pillantott rá a fiúra. Megvakarta a tarkóját. Ijedtnek és tehetetlennek tűnt.
-Mi van veled, Jong In-ah? – kérdezte meglepetten Luhan. Nem nagyon látta még ilyennek Kai állítása szerint a legdögösebb tagot, azt az embert, aki miatt ilyen sikeresek.
-Öhm… hyung… gondolkoztam azon, amit mondtál nekem…
-Mit mondtam?
-Hát azt, hogy… izé…
-Mit?
-Hát, hogy… azt, amit… akkor, hogy…
-Kim Jong In! Tényleg ezért keltettél fel? Először találd ki, mit akarsz mondani, utána zargass – mondta idegesen a fiú.
-Nem, elmondom, hyung. Most elmondom.
Luhan felsóhajtott, majd széttéve a kezét hagyta, hogy a fiatalabbik újra szóba fogjon.
-Tehát gondolkodtam azon, amit a körhintában mondtál…
-Gondolkodtál rajta? Mit kell ezen gondolkodni? – Luhan még magát is meglepte azzal, hogy hiába került ez a téma szóba, nem érezte magát zavarban.
-Hát… csak gondolkodtam rajta…
-Igen, gondolkodtál. És?
-Nincs és. Ennyi. Gondolkodtam rajta.
-Ezért keltettél fel? Hogy elmondd, gondolkodtál? – kezdett újra felmenni a pumpa Luhanban. Nem tudta, mit akart Kai, és, hogy miért zargatta az éjszaka közepén.
-Nem. Hanem… Hanem azért, hogy…
-Hogy?
-Ne siettess már, hyung!
-De egyedül nem vagy képes kinyögni. Mondd már, és hagyj alu…
Luhan hangja elakadt, ahogy Kai ajkai hirtelen az övéire tapadtak. A fiú egy pillanat alatt átszelte a köztük lévő távolságot. Mindkét kezével megragadta Luhan vállát. Közelebb vonta magához, majd megcsókolta. Forró ajkai tapasztaltan simultak az idősebbikére.
