Luhan kopogás nélkül nyitott be a ChanBaek szobába, ahol jelenleg csak Chan Yeol ült az ölében a lap topjával. Meglepve pillantott fel a képernyőről, de az arcán azonnal széles mosoly terült el.
-Mi az, hyung? – kérdezte.
-Megőrülök – rázta meg a fejét Luhan haragosan. – Bejöhetek?
-Persze, gyere ide – tapogatta meg maga mellett az ágyon a helyet. Félretette a lap topját, és megpróbált arrébb húzódni, hogy legyen hely Luhannak is. Azonban annyit szerencsétlenkedett, hogy végül jól beverte a fejét az emeletes ágy tetejébe. Már meg sem lepődött rajta. Ez mindennapos dolog volt náluk. Az arcán a fájdalmas kifejezés gyorsan átfutott, majd miután egy kicsit megvakargatta a fején a fájó pontot, újra elmosolyodott.
-Tehát mi történt? – kérdezte Luhant, aki időközben letelepedett mellé.
-Suho…
-Mit csinált?
Luhan lassan elmesélte, mire jött rá Kai-jal, hogy próbálta rászedni őket, és ők hogy bedőltek neki.
-Mi baj ezzel, hyung? Csak azt akarta, hogy végre béke legyen a bandában.
-Az, hogy becsapott minket, Yeol-ah. Hogy képzelte, hogy ilyen kis játékokat próbál felhasználni ellenünk?
-Mindenki azt szeretné, ha végre kibékülnétek. Olyan jóban voltatok, és most hirtelen egymásra sem néztek, nemhogy beszélgessetek…
-De ez nem a ti gondotok, Chanie. Majd megoldjuk, ha eljön az ideje.
-De mikor jön el, hyung? Csak annyit látunk a fiúkkal, hogy titkolóztok előttünk. Történt valami komoly dolog, amit nem osztotok meg velünk, és ami miatt tönkrement a barátságotok. Képesek lesztek ezt egyáltalán egyedül megoldani? – aggodalmaskodott Chan Yeol.
-Ha így erőltetitek, akkor nem. Én amúgy sem… biztos, hogy túl akarunk lenni rajta.
-Miért?
-Neki már van másik legjobb barátja. És most azt hiszem én is kezdek jóban lenni Sehunie-val. Megvagyunk egymás nélkül is – próbált menőn vállat vonni Luhan, de ehelyett csak szomorúnak és kétségbeesettnek tűnt.
-Mit mondtál Kai-nak miután kiderült a trükk? – érdeklődött Chan Yeol a számára még ismeretlen részletek után.
Luhan ezt is elmesélte, azonban minél előrébb jutott a történetben, annál jobban érezte, mennyire helytelen dolgot is tett. A hangja egyre halkabb és bizonytalanabb lett. A kezét tördelve fejezte be utolsó mondatait.
-Te is tudod, hyung, hogy hülyeséget csináltál. Itt volt a tökéletes alkalom… Suho hyung megszervezte nektek a tökéletes alkalmat… - sóhajtott fel Chan Yeol sajnálkozóan.
-Most mit tehetnék? – pillantott a fiúra kétségbeesetten. – Ezek után nem mehetek oda hozzá, hogy bocsánatot kérjek. Nem alacsonyodhatok le addig.
-Dehogynem! – ellenkezett Chan Yeol. – Menj, hyung! Beszélj vele. Béküljetek ki! Annyira látszik, hogy mindketten ezt akarjátok, csak egyikőtöknek sincs hozzá bátorsága.
-Miért nekem kéne kezdeményeznem, amikor semmi rosszat sem tettem?
-Nem tudom, mi történt köztetek, hyung, de bármilyen veszekedésről is van szó, nem az a lényeg, ki hibázott. Az a fontos, hogy ki tud először lépni a másik felé. Kinek lesz elég ereje, hogy elfelejtse azt, ami történt. Te képes vagy erre…
-El tudom felejteni neki, de nem tudom, ő is el tudja-e felejteni az én hibáimat.
-Milyen hibákat?
-Chan Yeol-ah… én erről még nem tudok beszélni… - Luhan felállt. Elindult az ajtó felé. Félúton megállt, majd visszafordult. – Köszönöm, hogy beszélgethettem veled.
-Nincs mit, hyung – mosolyodott el bátorítóan a fiú.
-Tudod, nem gondolná az ember, ilyen komoly is tudsz lenni…
-Kösz, hyung – vigyorodott el Chan Yeol büszkén. – Beszélj vele, jó?
-Ühm – bólintott Luhan bizonytalanul. – Majd meglátom.
.png)