-Mit bámulsz ennyire Jong In-ah? – nevetett fel Luhan. – Nem láttál még este vidámparkot?
-Ühm… - rázta meg a fejét. – Nem.
-Hogy éltél te eddig? – pillantott rá csodálkozva a fiú. – Komolyan? Komolyan nem voltál még este vidámparkban?
-Nem – motyogta elbűvölten Kai. – Bemegyünk? – pillantott Luhanra nagy vigyorral az arcán.
-Menjünk!
Luhan kifizette mindkettőjük jegyét, Jong In pedig kíváncsian futott előre a karszalagjával a csuklóján. Szinte be sem várta barátját, csak sietett, hogy minél közelebbről láthassa a színes fényeket, a zenélő játékokat, a plüssfigurákat és a finomabbnál finomabb édességeket. Luhan mosolyogva figyelte, ahogy Kai izgatottan rohangál fel és alá. Aranyosnak találta. Ekkor látta csak, hogy 4 évvel fiatalabb nála. Ilyenkor viselkedett úgy, ahogy a korához illett volna. Nem akkor, mikor a színpadon táncolt, és a rajongók nagy örömére megvillantotta a kockáit.
-Melyikre szeretnél először felülni? – kérdezte Luhan.
-Arra! – mutatott a hullámvasútra Kai, de rögtön meg is változtatta a döntését. – Inkább a Vikingre. Vagy… arra ott! Nem, nem arra a dínósra!
Luhan hangosan nevetett fel. – Akkor választok én. Üljünk fel a hullámvasútra.
Kai türelmetlenül futott a játék felé. Beálltak a sorba, ami nem is volt olyan hosszú. Estefelé már nem jártak itt sokan. A legtöbb látogató gyerekes család volt, ők pedig ilyenkor már hazamentek. Már csak randizó párokkal és fiatal csapatokkal találkoztak.
Miután mindenre felültek, amire szerettek volna, az óriáskerékhez mentek. Felültek a hatalmas játékra. Elbűvölve néztek le a magasból az alattuk elterülő fényekre, a forgalmas utcákra, a sötéten csillogó folyóra.
Luhan úgy érezte, hogy… hogy valamit tennie kell. Valami fura érzés jelent meg a szívében. Nem tudott ellenállni neki. Ki kellett engednie. Hogy szabad legyen… Le akarta vennie a válláról azt a hatalmas terhet, amit már évek óta hordozott. Úgy érezte, nem bírja el már egyedül. És abban biztos volt, hogy Kai segíteni fog neki. Legjobb barátok lettek, és… ő meg fogja érteni. Meg kell értenie…
-Jong In-ah… - fordult a még mindig elkápráztatott fiú felé.
-Igen, hyung? – Kai oda sem fordult felé, a kabin ablakán bámult kifelé. Olyan volt, mintha nem tudott volna betelni a látvánnyal.
-Valamit el kell mondanom neked…
-Mit? – A fiú még mindig nem figyelt rá oda igazán.
-Ez… fontos. Még soha nem mondtam el ezt senkinek.
-Mi az, hyung? – Kai komoly arccal fordult hyung-ja felé. – Baj van?
-Nem, nem igazán. Csak… - felsóhajtott. Nem tudta, hogyan kellene neki kezdenie az egésznek.
-Akkor? Miért vágsz ilyen fejet? – Jong In elkerekedett szemekkel meredt Luhanra. – Megijesztesz…
-Semmi baj nem történt, én csak… csak van valami, amit szeretnék elmondani neked. Ezt… még soha nem mondtam el senkinek, és ezért… csak ideges vagyok egy kicsit.
-Miért? Rossz dolog? – Jong In még mindig elsápadva figyelte hyung-ját.
-Nem, nem az. Csak attól félek, hogy… hogy fogsz reagálni rá…
-Nyugodtan mondd el. Barátok vagyunk! Meg fogom érteni, bármi is az – mondta teljes meggyőződéssel Kai. Az arcába visszatért a szín, határozottan, bátorítóan nézett Luhan szemeibe, aki ettől úgy érezte, nyert is egy kis erőt. Mély levegőt vett, és összegyűjtötte a gondolatait.
-Jong In-ah, lehet, hogy ez meg fog ijeszteni… De én attól még ugyanaz vagyok, jó?
-Mondd már, hyung!
-Jong In-ah… én… én a fiúkat szeretem.
A kabinban néma csönd terjedt el. Hallani lehetett a körhinta halk nyikorgását, Luhan ziháló lélegzetét. Kai mereven nézett hyung-ja nyakára, amin az erek kidagadtak. Lassan felpillantott Luhanra. A fiú arcán komoly kifejezés ült.
Az óriáskerék megállt, ők azonban nem szálltak ki. Elindult a következő kör, és ők még mindig csak mereven néztek egymásra. A kínos csend körülfonta őket, a szívük egyre hevesebben dobogott. Kai úgy érezte, az agya leállt. Nem tudott gondolkodni, csak az visszhangzott a fejében, hogy mit mondott neki Luhan az előbb. Nem akart hinni a fülének… Igaz lenne ez?
.jpg)
