Kai közelebb csúszott Luhanhoz és a karjai közé fészkelte magát.
-Nem nyom a sebváltó?
-De igen - nevetett fel könnyes arcát törölgetve Kai. Felemelkedett és Luhant arrébb tolva a vezetőüléshez préselte magát.
-Mit csinálsz? - mosolygott rá Luhan.
-Vigasztalj meg.
-Hé, hé! - nevetett fel az idősebbik. - Az előbb még bőgtél, most meg már így nézel rám?
-Ühm - vigyorodott el Kai. A karját Luhan nyaka köré fonta, majd belecsókolt a nyakába.
-Bárki megláthat, ne csináld - húzódott el tőle Luhan.
-Az üveg el van sötétítve, hyung.
-Akkor is, nem csinálhatjuk a kocsiban.
-Ó, dehogynem! - nevetett fel Kai. - Már egy hónapja felébredtél, de azóta szinte meg sem csókoltál... Tudod, hogy érzem magam?
-Tudom, Jong In-ah - sóhajtott fel Luhan.
-Akkor miért kéreted magad? - nyöszörgött Kai. - Hyung...
-Mert nem illik itt.
-Mi bajod van? Régen nem voltál ilyen.
-Azóta sok minden történt, Kai.
-Kai? Mióta hívsz te így? Mi van veled, hyung?
-Semmi, menjünk - mondta Luhan, azzal beindította a motort és elindult. Az út alatt nem nézett még véletlenül sem a fiatalabbikra. A levegő megfagyott körülöttük. A kórház ugyan csak 15 percre volt a lakásuktól autóval, Kainak mégis óráknak tűnt az út. Nem értette, mi történt velük. Minden tökéletes volt, erre luhan megváltozott. Csak úgy, minden előjel nélkül.
Mikor megérkeztek, ugyanúgy szó nélkül léptek be a tömbházba. A liftbe beszállva a fojtogató csend csak fokozódott. Kai mélyeket lélegzett, úgy érezte, nem kap levegőt. Luhanra pillantott, aki halálsápadtan meredt tornacipőjére.
-Már nem szeretsz? - kérdezte tőle meglepő erővel a hangjában. Luhan ijedten kapta fel a fejét.
-Nem erről van szó, Kai.
-Akkor miért hívsz Kainak? Soha nem tetted, most miért? Miért nem érsz hozzám? Miért távolodsz el tőlem? - Kai hangja egyre halkabb lett, az utolsó szavakat már csak suttogta. A lift eközben megérkezett az emeletükre. Luhan menekülve szállt ki, és sietett a lakás felé.
-Nem akarsz válaszolni? - kapta el a karját a fiú.
-Mire?
-Hogy miért viselkedsz így. Miért?! - kiáltott fel a fiatalabbik elveszetten.
-Engedj már el - ráncigálta a karját Luhan. - Ne rendezz jelenetet - suttogta.
-Akkor válaszolj már! Mi lett veled?!
Az EXO lakás ajtaja egyszeriben kinyílt, és Suho dugta ki rajta a fejét. Ahogy meglátta a két fiút, melléjük sietett.
-Mi folyik itt? - kérdezte. - Mit üvöltöztök?
Luhan kihasználva az alkalmat kihúzta a kezét Kai ujjai közül, és besietett a lakásba. A fiú azon nyomban követte. Még az előtt utolérte, hogy a fiú beviharzott volna a fürdőszobába. Utána sietett, és bezárta az ajtót maga mögött.
-Miért menekülsz előlem? - A hangja már higgadtabb volt, de kiérződött belőle a kétségbeesés haragja.
-Jong In-ah, hagyj egy kicsit gondolkodni, kérlek.
-Min kell gondolkodnod? Válaszolj, szeretsz még?
Luhan szemeit ellepték a könnyek. Mereven a plafont bámulta.
-Nem - suttogta. Kai ledermedt, ahogy meghallotta azt a kegyetlen szót. Látta, hogy Luhan elsiet mellette. Minden olyan volt, mint egy film. Ő kívülálló volt, nem beszélt, nem érzett, nem gondolkodott.
Egyszeriben csak arra ébredt, hogy a repülőn ül. Koreába repülnek. Ebben biztos volt. Az ablak mellett ült, pedig azt egyenesen gyűlölte. A jobbján D.O játszott a telefonján. Ahogy megérezte magán Kai pillantását, felkapta a fejét. Halványan rámosolygott.
-Hol van Luhan hyung? - suttogta Kai.
-Hátrébb ül.
-Beszélnem kell vele - ugrott fel, D.O azonban megragadta a csuklóját, és visszahúzta a székébe.
-Ne rendezzetek jelenetet itt minden utas előtt. Majd otthon beszélsz vele nyugodt körülmények közt.
-Jó, igazad van - sóhajtott fel Kai. Az ablak felé fordult, ahogy megérezte, hogy a könnyek csípni kezdik a szemét. Forrón folytak végig az arcán.
-Mi történt köztetek? - kérdezte komolyan D.O.
-Nem tudom. - A hangja annyira halk volt, hogy az idősebb alig hallotta.
-Min vesztetek össze?
-Nem vesztünk össze. Egyszer csak... eltávolodott tőlem. Miután kijött a kórházból... olyan más lett...
-Mi az, hogy más?
-Néha szinte... me-menekült előlem... Kerülte a pillantásom. Olyan volt, mintha utálná, hogy hozzáérek... - Kai könnyei elapadtak. Már csak mély szomorúságot érzett.
-Nem kérdezted meg miért?
-Nem, mert utána meg... Aztán minden ugyanolyan lett, mint régen. Vagyis... majdnem ugyanolyan. Mert... tudod... nem volt köztünk semmi azóta...
D.O elvörösödött arccal harapta be alsó ajkait.
-Úgy érted szex?
-Még csók sem nagyon...
-És nem kérdeztél rá, hogy mi ennek az oka?
-Azt hittem a kóma miatt... hogy... Igazából nem tudtam minek betudni. Megpróbáltam a balesetre fogni. Csak... aztán amikor értem jött... akkor... - Kai felsóhajtott. Hátravetette az ülésnek a fejét, majd megvonta a vállát.
-Mi történt akkor? - bíztatta D.O.
-Megpróbáltam rávenni, hogy... hát hogy legyen valami... De ő elutasított megint. És olyan fura lett megint. Aztán megkérdeztem, hogy szeret-e még... De nem válaszolt. Másodszorra pedig... akkor azt mondta, hogy már nem. De én nem hiszek neki.
-Ezt meg kellene beszélnetek higgadtan. Az az egyetlen értelmes megoldás.
-Tudom, hyung. de... Nem tudok nyugodt maradni. Folyton az kattog a fejemben, hogy mit rontottam el. Érted? Hogy mi miatt szeretett ki belőlem...
-Ha hazaérünk, majd leültök és megbeszélitek. Addig is próbálj meg uralkodni magadon.
-Jó, értettem, hyung.
