1 hónap múlva
11 fiú készülődött a nagy utazásra. Mindenki újra visszarepül Koreába. Hosszú kihagyás után ismét aktívak lesznek. Minden rendben lesz. Így kell lennie... Megérdemlik végre a nyugalmat. Sok mindenen mentek keresztül. De újra együtt vannak, és ez a legfontosabb.
-Mikor jön már meg Kai? - bosszankodott Suho. - Még össze sem pakolta a cuccait.
-Én már megcsináltam neki - mentette ki a fiút Luhan gyorsan. - Elvihetem az autót? Elémennék, hogy gyorsabban hazaérjen.
-Igen, de óvatosan, tudod.
-Persze, ne aggódj.
Luhan felkapta a kocsikulcsot, és izgatottan futott le. Kai eközben a kórházban volt. Még el akart búcsúzni Jin Ah-tól, mielőtt elrepülnek. Úgy érezte, többet nem fogja látni. A lány borzasztó állapotban volt. Nem önmaga volt. És Kai tudta, mit jelent ez. El kellett búcsúztatnia... Jin Ah éppen kivizsgáláson volt, amikor megérkezett. Leült a kórtermében és várt. Az ágyon azonnal észrevett egy kemény kötésű könyvnek tűnő dolgot. Gondolta, olvasgat egy kicsit, amíg vár. Azonban a könyv nem is könyv volt. Hanem Jin Ah naplója. Kai nem tudott ellenállni, beleolvasott. az utolsó jegyzet az aznaphoz volt.
"Tudom, hogy nincs sok.hátra már. Hamarosan vége a kínjaimnak. Épp ezért nem félek a haláltól. Vagyis... hazudok. Még mindig megpróbálok hazudni magamnak... Rettegek. Mi lesz velem ezután? Mi lesz a szüleimmel?"
Kai lerakta a naplót. Képtelen volt tovább olvasni. A szemeibe könnyek gyűltek, de leküzdte mind azokat, mind a félelmét. Folytatta az olvasást.
"Sok mindent adott nekem ez a betegség: empátiát, felnőttséget, kitartást, akaraterőt. De még több mindent vett el tőlem. Az első szerelem, az első csók élményei. A bulik a barátokkal. Azt, hogy spiccesen menjek haza. Hogy rövid szoknyába mehessek ki ősszel... Nem fázhattam meg. Hosszú nadrág, sál... Soha nem érdekeltem emiatt egy fiút sem... Én voltam a beteg csaj. Mintha ezt el lehetne kapni, elkerültek, mint egy leprást..."
Kai levette a szemét Jin Ah rendezett sorairól. Könnyei végigfolytak az arcán, a kezét a szája elé szorítva próbálta visszafojtani zokogását. A szeme azonban valahogy újra a sorokat falta.
"Egyetlen dolog van, amiért hálás vagyok a betegségemnek. Az pedig Kain. Sokáig csak álmodozhattam róla, mint egy hülye kis rajongó, de... de most itt van mellettem és támogat. Nem tudom, miért teszi, de nagyon hálás vagyok érte neki. Sokszor el akartam mondani neki, de sosem volt hozzá erőm. Sem bátorságom... Sokszor kívánom azt, bárcsak ő lenne az az ember, akitől életem első és valószínűleg egyben utolsó csókját is kapom. De ez persze lehetetlen... Ő mégis egy sztár... Én meg egy beteg rajongója... De... Attól még jó erről álmodozni. Ennyi jár nekem is."
Kai letette a naplót. Képtelen volt tovább olvasni. Amíg Jin Ah meg nem érkezett, ivott egy kávét, és a maradék időben a telefonját nyomkodta, de azt is csak úgy... vakon. Miután Jin Ah megérkezett, elmondta neki, hogy elutaznak.
-Akkor most látjuk egymást utoljára? - sóhajtott fel halkan.
-Dehogyis! - kiáltott fel Kai magabiztosnak tettetve magát. - Az első koncertünkön az első sorban fogsz csápolni nekem! És majd ha jobban leszel, meglátogatsz.
-Ühm - bólintott Jin Ah kevés meggyőződéssel. A szemei megteltek könnyekkel, majd végigfolytak csontos arcán. - Az jó lesz - suttogta a sírástól rekedten.
-Ennyire ne hatódj meg! Nem ingyen kapod majd azt a jegyet! - próbált viccelődni Kai, de az ő szemei is kezdtek elfátyolosodni.
-Kain-ah... Mindketten tudjuk, hogy most látjuk egymást utoljára - nyögött fel Jin Ah. -Ne nehezítsük meg a búcsút jobban. köszönj el és menj.
-Jin Ah-yah...
-Még egyszer szeretnélek oppanak hívni. Csak ennyit hadd tegyek meg.
-Persze - szipogta Kai.
-Köszönöm, o-oppa.
-Cserébe nekem is lehet egy kérésem?
Jin Ah bólintott.
-Hadd öleljelek meg... utoljára.
Kai felállt, és lehajolva a lányhoz magához szorította csontos testét. Könnyes arca Jin Ah-éhoz ért. Közelebb hajolt a szájához, majd óvatosan megcsókolta. Ajkaik lágyan simultak egymáshoz. A pillanat azonban nem tartott sokáig. Jin Ah hamar elfordította a fejét, és kibújt az ölelésből.
-Köszönöm, oppa - suttogta. - Köszönöm. de most már menj. Kai bólintott. Eltávolodott Jin Ah-tól, és könnyes arcát törölgetve elmosolyodott.
-Örülök, hogy megismerhettelek, Jin Ah-yah.
-Én is örülök. Sok szerencsét az élethez. Remélem nagy énekes lesz belőled.
Kai újabb mosolyt préselt ki magából, majd búcsút intett a kezével.
-Isten veled, Jin Ah-yah.
-Isten veled.
Azzal Kai hátat fordított neki, és kilépett az ajtón, ahol egyenesen Luhanba ütközött. Ahogy meglátta a fiú fagyos arcát, a könnyei azonnal megfagytak. Megmeredve állt előtte.
-Ez meg mi volt? - Luhan hangja haragos volt. - Mióta tart ez köztetek?
-Micsoda?! - Kai könnyei újra megeredtek. Átölelte Luhant, a fejét a mellkasának döntötte. Nem mondott semmit, csak zokogott. Kétségbeesetten zokogott. Luhan tehetetlenségében a székekhez vezette a fiút, megvárta amíg megnyugszik, és csak utána kérte számon a történtekért.
-Mi történt? - kérdezte tőle már kevésbé mérgesen.
-Elbúcsúztunk - suttogta Kai remegő hangon.
-Megcsókoltad...
-Hyung... - Kai elfehéredő arccal meredt Luhanra. - Én...
-Szeretném azt hinni, hogy volt rá okod, de... de erre nincs megfelelő ok, Jong In-ah...
-Hyung... Jin Ah meg fog halni - nyögött fel Kai. - Még el sem kezdett élni... és vége is az életének.
-Ez nem ok arra, hogy megcsókold! - állt fel dühösen Luhan, és hátat fordítva Kainak a kijárat felé sietett.
-Hyung, hyung - futott utána a fiatalabbik. - Beszéljük ezt meg.
-Az autóban.
A két fiú hamar elért a parkolóba, majd beszállt a kocsiba.
-Hallgatlak - tette keresztbe a karját Luhan.
-Beleolvastam Jin Ah naplójába. És... még soha nem volt senkije... Még nem volt soha barátja, első csókja... A naplójában azt írta, hogy mielőtt meghal, szeretne csókolózni... és... a barátom... - Kai hangja elcsuklott. Könnyek csordultak végig az arcán. A térdére omlott. További érthetetlen mondatokat próbált elzokogni. Luhan lágyan simogatta a hátát, miközben lassan megértette a helyzetet. Magához húzta a fiút, aki hálásan bújt karjai közé. - Ennyivel tartoztam neki - szipogta. - Teljesítenem kellett ezt a kívánságát.
-Jól van - simogatta a fiú fejét ritmusosan.
-Nem hagyhatsz el emiatt, kérlek, hyung - zokogott fel újra.
-Jól van, Jong In-ah - suttogott a hajába Luhan. - Nem haragszom rád. Jól tetted, jól tetted.
-Nem szakítasz velem? - pillantott fel könnyes szemekkel, reménykedve Kai.
-Nem, de ne sírj már. - Megtörölte Kai nedves arcát, majd lágy puszit nyomott rá.
-Meg kellett tennem - nyögött fel újra Kai.
-Tudom, drágám, tudom.
