Tao és Kris némán járta a boltokat. Mindegyik helyen elutasításba, nemleges válaszokba ütköztek. Kezdtek elfáradni, és kétségbe esni. Mit fognak tenni, hogyha nem találják meg?
A két fiú betért a következő étterembe, ami még elég közel volt a kórházhoz. A pulthoz mentek, ahol egy idős néni állt. Éppen egy újabb adag ételt készített.
-Elnézést – szólt oda neki Kris. – Tudna nekünk segíteni? Egy fiút keresünk – mondta, miközben a néni arca elé tette a telefonját, amin Kai vigyori arca volt. – Őt. Nem járt itt véletlenül?
A nő jól megnézte a fotót, de végül nemet intett a fejével.
-Köszönjük – sóhajtott fel Kris.
-Hyung, együnk valamit – szólt az épp távozni készülő fiú után Tao. – Éhes vagyok.
-Jó, együnk – bólintott rá Kris.
Mindketten kértek egy-egy adagot, majd leültek egy asztalhoz, és enni kezdtek. Egyszer csak Tao felugrott. Megvadult arckifejezéssel futott a bejárat felé. Kirontott az ajtón, majd elrohant. Kris ijedten sietett utána. Mikor megtalálta a maknae-t, épp elkapta a pólóját egy nyugodtan sétáló fiúnak. Az meglepetten fordult felé. Ahogy Tao meglátta az arcát, lemerevedett. Görcsösen kapaszkodó ujjai lehullottak a fiú felsőjéről.
-Ne haragudj – motyogta. – Összetévesztettelek valakivel.
A srác furcsa arckifejezéssel fordult meg, és folytatta útját. Tao lemerevedve bámulta a távolodó idegen alakját. Hallotta, ahogy Kris mellélép, majd óvatos érintését érezte a karján.
-Azt hittem, ő az – suttogta Tao remegő hanggal.
-Minden rendben van – próbálta vigasztalni Kris. – Minden rendben van.
A nap már lassan eltelt. A fiúk kezdték elveszíteni a reményüket. Órákig mászkáltak, szólítottak meg idegen embereket vagy csak vártak.
-Menjünk haza – állt fel Chan Yeol. Kipillantott a mögötte lévő ablakon. Besötétedett. A csillagok halványan pislákoltak. Mint az éppen kiégni készülő villanykörte. Néha felcsillan, de amúgy sötét. Sötét és… és elveszett.
-Haza? – pillantott fel rá az órák óta mozdulatlanul ülő Baek Hyun. – De Kai… mi van, ha visszajön?
-Menjünk, Baek Hyun-ah. Nem ülhetünk itt egész éjszaka.
-Maradjunk még Yeol-ah. Hátha… hátha.
-Baek Hyun-ah, kérlek, menjünk haza. Nem tudok tovább itt ülni. Nem bírom tovább azt a fehér falat vagy Luhan hyung ajtaját bámulni. Nem tudok itt maradni. Kérlek, menjünk haza… - A hangja elcsuklott. Könnyes szemekkel pillantott le Baek Hyun-ra, aki csak bólintott. Felállt, és meglapogatva Chan Yeol hátát elindult. Látta, nem sokra van attól a fiú, hogy sírva fakadjon. Megviselte, hogy órákig kellett ott ülniük, hogy nem tudtak mást csinálni, csak gondolkodni. És az ember sok félét gondol, jókat, de rosszakat is. Ilyenkor leginkább rosszakat. Olyan borzasztó gondolatok fordulnak meg a fejében, amik egy idő után megőrítik az embert, és menekülni akar. Nem tudja, hová, csak azt, hogy el. El a gondolatai és az érzelmei elől.
A két fiú sietős léptekkel elhagyta a kórházat. A szabad levegőre érve azonban egyikük sem érezte megkönnyebbülve magát. A levegő nyirkos, forró volt. Az a fajta, aminél az ember azt érzi, rátapad a bőrére, és olajos nyomot hagy maga után. Nehezen lélegeztek. Fojtogató volt a levegő és a nyomott csönd is. A buszmegállóhoz sétáltak, majd vártak. Újabb hosszúnak tűnő percek teltek el szó nélkül, várakozással. Végül megérkezett a busz. Alig voltak rajta. Leültek az egyik kettes üléshez. A busz motorjának búgása körbeölelte őket és a gondolataikat. De szerencsére viszonylag hamar leszálltak. Végigsétáltak a főutcán, majd el a nagy felhőkarcolók egyikéhez. Baek Hyun már a bejárat felé ment, de Chan Yeol valahogy nem akarta követni. Tétován állt meg a járdán.
-Mi az? – fordult felé Baek Hyun, miután észrevette a fiú hiányát.
-Nem tudom – suttogta a rapper. – Nem akarok hazamenni, otthon ülni, és csak várni. Nem akarom a többiek szenvedését nézni. Már… már sok ez nekem.
Baek Hyun nem igazán hallotta olyan távolról a fiú szavait, mégis tudta, mit mondott. Értette már abból is, ahogy ránézett nagy, könnyes szemeivel. Közelebb lépett a fiúhoz, de nem tudta, mit kéne tennie vagy mondania. Esetlenül állt a fiú mellett, aki másodpercek töredéke alatt veszítette el minden hitét és bizalmát. Megtörve, nyúzottan, helyét nem találva nézett fel az égre, amiből csak a hold sárgás, rohadt színe emelkedett ki egy kicsit.
-Vicces, – kezdte Chan Yeol – hogy mindig is szerettem a nyári éjszakákat, de most olyan visszataszítónak és ocsmánynak tűnik.
-Hamarosan rendbe fog jönni minden, és akkor majd újra szeretni fogod az éjszakát, és az egész egy rossz emlék lesz. És akkor elviszlek valahová kirándulni.
-Bárcsak már ott tartanánk – mosolyodott el halványan a fiú.
-Menjünk fel, Yeol-ah. Nem lesz jobb attól, hogy itt ácsorgunk.
A két fiú felbattyogott az emeletre, a lakáshoz. Már mindenki otthon volt. A konyhában, az asztal körül ültek és ettek. Vagyis… valami olyasmit kellett volna csinálniuk. Mindegyikük csak tologatta a tányéron az ételt.
-Hogyhogy csak most jöttök? – kérdezte tőlük Suho, ahogy megjelentek az ajtóban.
A pár vállvonogatva telepedett le egy-egy üres helyre az asztalnál. Szedtek maguknak az ételből, majd enni kezdtek.
-Hívtalak titeket – folytatta Suho.
-Bocs, hyung, itthon hagytam a mobilom – mondta sajnálkozva Chan Yeol.
-Én meg nem vettem észre, hogy szólt. Biztos levettem a hangot róla.
-Mindegy. Tudtam, hol vagytok, az a lényeg – felelte a leader harag nélkül.
-És mi van a menedzser hyung-okkal? Beszélt már velük valaki? – kérdezte elterelve a szót Baek Hyun.
-Igen, néhány órája el tudtam érni Lee Teuk hyung-ot. Azt mondta, rááll az ügyre.
-Nagyon mérges volt?
-Nem, nem úgy tűnt. Inkább beletörődött. Vagy nem is tudom, mi a megfelelő szó erre…
-Akkor gondolom, ma sem lesznek itthon éjszaka – sóhajtott fel aggódóan Lay.
-Nem tudom. Lehetséges. Viszont van valami, amit el kell mondanom nektek.
-Jaj, ne – nyögött fel D.O ijedten. – Rosszul hangzik.
-Igazság szerint az is. Azt mondták a menedzser hyung-ok, hogy sajtótájékoztatót kell tartanunk. A rajongók már tudják, mi történt Luhannal. Aggódnak, és látni akarnak minket, tőlünk akarják hallani, mi a helyzet – magyarázta Suho.
-Ez érthető végül is – vont vállat egyet értve Chen.
-Menni fog, ugye srácok? Erősek tudunk maradni, és kibírjuk azt a kis időt.
-Mikor lesz? – kérdezte bizonytalan hangon Se Hun.
-Néhány nap. A menedzser hyung-ok még nem mondták, de szerintem hamarosan.
-Akkor addigra meg kellene találnunk Kai-t is – emlegette fel az újabb problémát D.O.
-Tudom, úgyhogy holnap ott folytatjuk, ahol ma abbahagytuk.
A rövid megbeszélés után a fiúk megmosakodtak, majd lefeküdtek. Lefeküdtek ugyan, de nem aludtak. Hogy tudtak volna?
Chen fájó szívvel pillantott a szobájában, a földön heverő üres matracra, amin Kai aludt. Eddig…
Nem régen új lakást kaptak, így mint a hatuknak külön szobája lett. Persze nagyon örült neki mindenki. Miután a másik csapat megérkezett, furcsa volt újra osztozkodni, de megszokta. Megszokta, és nagy támogatást jelentett neki, hogy nap mint nap látta Kai-t, akinek folyamatosan figyelem kellett, ezért szinte meg is feledkezett magáról. Most azonban… Úgy érezte, megőrül egyedül. Mintha nem kapott volna rendesen levegőt… Fulladozott, és senki sem vette észre, mert mindenkit kezdett ellepni a víz. Ellepi őket, ők pedig lassan, fájdalmasan, hang nélkül megfulladnak.
Reggel mikor az ébresztőórák megszólaltak minden szobában, a fiúk már ébren voltak. Azonnal lenyomták, majd kimásztak meleg, biztonságot nyújtó ágyukból. Megkezdődött a reggeli készülődés. Olyan volt, mintha a tegnapi nap véget sem ért volna, minden ott folytatódott, ahol abbahagyták: Luhan kómában, Kai eltűnt. És nekik meg kell ezt emészteniük, fel kell dolgozniuk, és éretten állni a dolgokhoz.
A tegnapi csoportok együtt maradtak, a helyszínek szintén nem változtak. Chan Yeol, Baek Hyun, Kris és Tao beszállt az autóba, Suho elfuvarozta őket. Chan Yeol úgy érezte, túl hamar odaértek. Még nem volt ideje fellélegezni sem, és már újra azon a nyomasztó folyosón ülhet. Mégsem szólt semmit. Tudta, hogy a többiek sincsenek jobban, mint ő. Nekik is megterhelő lenne ott várni, várni és várni a végtelenségig.
-Bemegyek veletek – mondta Suho, ahogy kiszálltak. – Szeretném meglátogatni Luhant.
Tao és Kris nem követte őket, azonnal járni kezdték a már tegnapi, megtapasztalt utat. A másik három fiú felment az emeletre.
-Lay meg Chen hogyhogy nem jött? – kérdezte Baek Hyun halkan.
-Lay végre alszik. Még az ébresztőórára sem kelt fel. Majd később bejönnek – válaszolta Suho. – Annak a lánynak úgyis megvan a számod, nem Chan-ah?
-De igen, mondtam neki, hogy hívjon, ha van valami hír Kai-ról.
-Jól van akkor. Én most bemegyek Luhanhoz egy picit. – Elsétált a két fiú mellett, és a kórterem felé ment. Benyitott, de abban a pillanatban le is merevedett. Megdermedve állt a küszöbnél a kilincset szorongatva.
-Mi van, hyung? – kérdezte Chan Yeol, ahogy letelepedett a túlságosan is ismerős székek egyikére.
Suho egy tétova lépést tett az ágy felé, majd még egyet. Eltűnt a másik két fiú szeme elől.
-Mi van vele? – kérdezte Baek Hyun, ahogy követte Suhot.
Ekkor ő is meglátta, mi volt ekkora hatással a leaderre. Az ágy mellett egy ismerős alakot fedezett fel. Fekete kócos haj, laza, gyűrött póló, sötét bőr…
-Istenem – nyögött fel Baek Hyun a szája elé kapva a kezét. A lábait hirtelen gyengének érezte. Megrogytak, majdnem összeesett, de szerencsére az épp mögött álló Chan Yeol elkapta a karját, és megtartotta.
Baek Hyun szemeit ellepték a könnyek, amiket meg sem próbált visszatartani. Végigcsordultak az arcán, majd lecsöppentek az álláról.
-Ó, istenem – motyogta továbbra is ledöbbenve. A kezei önkéntelenül Chan Yeol-éra fonódtak. Remegve szorította a fiút. Nem mert hinni a szemének. Tényleg itt van. Ott ült az ágy mellett egy széken, háttal az ajtónak, és Luhan kezét fogva, a paplanra dőlve aludt. Aludt, és úgy tűnt, tökéletesen rendben van. Egészséges, és ez hatalmas megkönnyebbülés volt számára.
-Megtaláltuk – szipogott Baek Hyun. – Itt van, Chanie, látod te is, ugye? – nézett fel a fiúra reménykedő, könnyes szemekkel. – Látod, ugye?
-Igen, ott van, látom.
-Épségben van – törölgette a szemeit Baek Hyun, de a megkönnyebbülés könnyei nem akartak elállni.
-Épségben – bólintott mosolyogva Chan Yeol. – Épségben.
Baek Hyun lassan elhúzta a kezeit Chan Yeol-éról. Szembefordult vele, majd megölelte. Karjait szorosan a fiú dereka köré fonta. Arcát a mellkasához szorította, miközben tovább szipogott. A rapper is átkarolta a fiút. Az állát a másik feje búbjára támasztotta.
-Ne sírj – mondta neki. – Megvan Kai. Itt van.
-Annyira megkönnyebbültem – magyarázta Baek Hyun halkan. – Csak megkönnyebbültem.
-Jól van – simított végig a fiú hátán, majd nyugtatóan paskolni kezdte.
Suho eközben nagyjából magához tért. Besietett a kórterembe, majd megragadta Kai vállát, és megrázta. A fiú ijedten kapta fel a fejét az ágyról. Elveszetten nézett körbe.
-Hyung? – motyogta, mikor meglátta Suhot.
