-Jó napot! – köszönt udvariasan a nővérpultnál álló idősebb nőnek Kris. – Esetleg azt meg tudná mondani nekem, hogy tegnap éjszaka ki volt műszakban ennél a pultnál?
-Hogy ki volt műszakban? – kérdezte értetlenül a nővér.
-Igen. Nagyon fontos lenne.
-Öhm… persze – mondta, azzal kinyitott egy vaskos mappát, és nézegetni kezdte. – Megkérdezhetem, miért?
Kris tudta, valamennyit el kell mondania a nőnek ahhoz, hogy elárulja a tegnapi ügyeletes nővér nevét.
-Eltűnt egy tagunk. Lehet, hogy idejött. Meg szeretném kérdezni tőle, látta-e.
-Véletlenül nem egy magas, sötétebb bőrű fiú?
-Tessék?! – kiáltott fel önkéntelenül Kris, ahogy ráismert Kai-ra. – Az ő lesz. Látta?
-Igen. Hajnalban az egyik kórteremben aludt.
-Abban? – mutatott Luhané felé Kris.
-Igen, úgy rémlik. De miután felébredt, elment.
-Nem tudja, hová? Nem látta merre megy vagy… valami?
-Nem, nem tudom. Sajnálom, hogy csak ennyivel tudok segíteni.
-El sem tudja képzelni, mennyit segített már így is.
Kris a fiúkhoz sietett, és elmondta nekik, mit tudott meg a nővértől. A többiek azonnal szervezkedni kezdtek. Mindenki segíteni akart.
-Én itt maradok, hátha visszajön – ajánlotta Baek Hyun.
-Én is várok Baekie-vel – tette hozzá Chan Yeol.
-Akkor én annál a kislánynál maradok – mondta Chen. – Valaki velem tart?
-Én – mondta Lay. – Legalább egy olyan ember legyen a kórházban, aki tud kínaiul.
-Valaki maradjon otthon. Hátha hazamegy – mondta Suho.
-Majd én – jelentkezett egyszerre Se Hun és D.O.
-Jó, akkor ti ketten elvállaljátok? – rendezkedett a leader. A két fiú azonnal rábólintott.
-És mi? – kérdezte tétován Tao. – Nem akarok csak úgy ülni és várni, hogy történjen valami.
-Te nézd meg valakivel a közeli boltokat, éttermeket, meg a kórházi büfét. Valahol ennie kellett. Hátha felismeri valaki, és tudja, merre ment.
-Jöhet velem Kris hyung? – kérdezte reménykedve a fiú.
-Akkor én nem fogok tudni szót érteni senkivel – ellenkezett Suho.
-Én tudok annyira kínaiul, hogy menni fog – szólt közbe Xiumin. – Hadd menjenek együtt.
-Jó, menjetek.
A párosok lassan elszállingóztak. Végre mindenki hasznosnak érezte magát. Csinálhattak valamit, nem csak vártak.
-Mi hová megyünk? – kérdezte Xiumin.
-Először vigyük haza Se Hunie-t és D.O-t. Utána nézzünk szét a lakás környékén.
-Gondolod, hogy arra kószálna?
-Nem, de meg kell néznünk.
-Persze.
Mindenki elfoglalta a megbeszélt helyét. Chan Yeol és Baek Hyun kényelmesen elhelyezkedett a narancssárga műanyag székeken. Mély csend telepedett közéjük. Egyikük sem volt beszédes kedvében. Még Chan Yeol sem. Lesütött szemekkel figyelte kinyújtóztatott, hosszú lábait. Baek Hyun a folyosó végét szuggerálta, mintha azzal elérhetné, hogy Kai megjelenjen.
-Nem vagy éhes? – kérdezte Chan Yeol fölöslegesen. Tudta a választ.
-Nem tudok enni.
-Még nem is reggeliztél. Hozok valamit fel. Muszáj enned – unszolta Chan Yeol.
-Te sem ettél ma.
-Tudom – motyogta a rapper élettelen hangon.
-Hozz valamit magadnak is.
Chan Yeol bólintott, azzal felállt, és a földszintre ment. A büfében vett négy nagy előrecsomagolt szendvicset és négy üveg üdítőt. Felcipelte őket az emeletre.
-Tessék – nyújtott oda egy szendvicset és egy colát Baek Hyun-nak. Lerakta a székre a sajátját, majd a másik kettővel az emelet másik szárnyába ment. Már messziről felismerte Lay görnyedt testtartását – ami régen egyáltalán nem volt rá jellemző.
-Hoztam nektek reggelit – mondta nekik, ahogy átnyújtotta a megvásárolt ételt. – Egyétek meg, muszáj ennünk.
-Kösz, Chan-ah – mosolygott rá hálásan Chen.
-Köszönöm – makogta Lay, de azzal a lendülettel le is rakta maga mellé a szendvicset. Kinyitotta a Sprite-ját, és belekortyolt.
-Chan Yeol már szóra is nyitotta volna a száját, hogy megmagyarázza Lay-nek, miért kell ennie, mikor Chen egy intéssel elküldte.
„Majd én” – tátogta, mire a rapper bólintott, és visszament Baek Hyun-hoz.
-Hyung – sóhajtott fel Chen. – Enned kell valamit.
-Nincs étvágyam, nem tudok enni.
-Meg fogsz betegedni, ha nem eszel. Legalább egy kicsit. – Eközben kibontotta a saját szendvicsét. – Elhiheted, hogy én sem akarok enni, de nem akarom azzal tovább gyötörni a többieket, hogy esetleg ágynak esem, mert legyengítem a szervezetemet. Neked is enned kell.
Lay bólintott, majd felvette a szendvicsét, és kibontotta. Kedvetlenül ugyan, de beleharapott, majd megette az egészet.
Otthon Se Hun és D.O. tűkön ülve várta Kai-t. A kanapén, megmerevedett testtartással telepedtek le. Egyikük sem mondott semmit. Néma csönd volt a lakásban. Egyszer csak Se Hun felugrott a helyéről.
-Nem bírok így várni! Muszáj csinálnom valamit, különben megőrülök.
-Tudom – sóhajtott fel D.O. – Én is így érzek.
-Nincs itthon semmi kaja, ugye? Főzhetnénk valamit. Jól esne egy kis házi koszt a többieknek, és legalább mi is csinálunk valamit.
-Jó – bólintott rá Kyung Soo, és azzal a lendülettel fel is állt, és a konyhába sietett. Se Hun követte. Órákig robotoltak, főztek, sütöttek, még desszertet is csináltak. Egy egész ünnepi ebédet állítottak össze. Miután végeztek, összepakoltak a konyhában, letisztították a pultokat, a tűzhelyet, elmosogattak. De még ekkor sem érezték magukat jobban. Gondolkodás nélkül folytatták hát a takarítást a nappaliban, a fürdőszobában, majd a szobákban. Kimosták az összes szennyest, új, tiszta függönyöket tettek fel, kidobálták az üres tusfürdős flakonokat.
-Felhívom Suho hyung-ot, hogy van-e valami – mondta Se Hun, miután levitt egy újabb adag szemetet a konténerekhez.
D.O. kimászott a zuhanyfülkéből. Lehúzta a gumikesztyűt a kezéről, majd a falnak dőlve hallgatta Se Hun és Suho beszélgetését.
-Van valami, hyung? – kérdezte a maknae, ahogy a leader felvette a telefont.
-Nálunk semmi. A többiekkel nem beszéltem.
-Itt sincs semmi – mondta Se Hun. – Hol vagytok most?
-A játszótérnél, tudod, ami a ház közelében van.
-Gyertek fel enni, hyung. Főztünk D.O hyung-gal.
-Majd eszünk valamit útközben.
-De mindenképpen egyetek – szólt közben D.O a zuhanyfülkétől ellépve.
-Eszünk, Kyung Soo-yah, ne aggódj! De most lerakom. Majd hívlak titeket, ha van valami.
-Oké, mi is.
Suho lerakta a telefont, majd Xiumin-hoz fordult, aki éppen akkor tért vissza egy fiatal lánytól.
-Semmi? – kérdezte.
-Semmi. Felismerte a képen Kai-t, de nem látta a környéken. Aztán autogramot kért tőlem.
-Tovább kell keresnünk. Meg kell találnunk – sóhajtott fel Suho. Úgy érezte, kezd elszállni az ereje. Nem bírt továbbra is pozitívan gondolkodni, és támogatni a fiúkat. Ő sem volt jól. Sőt… borzasztóan volt.
-Menjünk be abba a nagy áruházba, amelyik az utca végén van – ajánlotta Xiumin kirángatva Suho-t vészes gondolataiból.
-Igen, menjünk – bólintott a leader, azzal elindultak.
